Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1883

Tartalomjegyzék

107

vajárása: „nézd el; ne törődjél vele!“ hanem ez: „gyámolitsd a gyöngét!“ Nem semmittevő elnézés tehát, hanem a gyermektermészet megfigyeléséből nyert, s a nevelő saját erkölcsi erején s tiszta belátásán épült és gyakorlat utján biztossá képzett cselekvőség, — egyesítve azon szeretetteljes szándékkal, hogy a gyermek gyönge erejét irányozza s támogassa. Valamint tehát a nevelés egészben véve, úgy a türelem is gyakorlati dolog, melynek bennünk a gyermekkel együtt nőnie s ruganyosságában főleg azon időtől fogva kell erősböd- nie, hol többé-kevesbbé betudható fogyatkozások, helytelen szokások s tévedések is elé-elé kezdenek már tünedezni. A türelemnek t. i. csak ezekben s ezek által van élete.

XI. Tekintve már most a gyarló gyermektermészetet s ennek azon közvonását, mely szerint csak napokig is ritkán hasonlít a gyermek önmagához, minélfogva a mi most jó, holnap már helytelen, sőt veszélyes lehet reá nézve ; de kivált tekintve azt, mily könnyen megeslietik, hogy a gyermek testi gyöngéit erkölcsieknek, élettani fogyatkozásait lélektaniaknak ismerjük, vagy viszont: könnyű belátni, mennyire szükséges a gyermekélet körüli nyugott szemlélődés, s a mutatkozó testi és erkölcsi tünetek helyes megválasztása, — hogy elsietve, vagy visszásán ne találjunk Ítélni felőlük. „Örökké sír ez a maga gyermeke, szomszédasszony!“ — ,Eleget verem érte, — mentegetőzik ez, — de biz’ a nem fog rajta?* . . Hajszálnyit sem lenne ennél czélszerübb eljárás, ha — teszem — a gyermeknek ideges nevető- ingerét, beteges izgatagságát s más ilyszerű természeti tüneteket erkölcsi kinövéseknek számítanánk be.

Nem örömest említem, de kiváltkép szükség itt emlitnem eme természeti jelenségek egyikét, melynek csak hallatára is — tudom — fájó megdöbbenés rezzen át gyöngéd hallgatóim lelkén. . . Egy tapasztalt köznevek) előtt sem új az, hogy egy-egy nagyobb gyermeknépség soraiban a beteg lelkek fel-feltünése sem egészen ritka. Avatatlan szem az ily bajra utaló hajlamokon s tüneteken nem igen akad meg, s ha mégis megakad, könnyen csak az éretlen kor időtlenségeinek, vagy legfölebb különc sajátosságoknak nézi a vonatkozó mozzanatokat, melyek nagyobbadán a gyermek kedélyéletébe, s ideg-, vagy véralkatába-zárkóznak még; inig a gyakorlott látót azok néha már is mint lappangó elmebetegség döbbentik meg. És ha az ilyszerű állapot nem valódi elmezavar is még, a gyermek szellemi s élettani funk- tióit rendszerint annyira befolyásolja, hogy szükségkép mint beteges jelenséget kell azt megítélnünk s mint olyannal részvétteljesen elbánnunk. Magától értetik, hogy e szomorú jelenség az iskolák tömegeiben tűnik fel gyakrabban s könnyebben, mint a szükebb s csendesebb családi körben, s tünetei gyöngébbek, ritkábbak, s a hasonló helyzetekben és időváltozásoknál sem egyenlően mutatkozók, szóval, a