Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1883
Tartalomjegyzék
102 kozott le. ... No de már ez csak mégsem váló! . . A dajka ellent áll; a megsérteti kis majesztás pedig hátra vágja magát s éktelen sikoltást ereszt meg. „Az ég szerelmére!... ni lelte?“ — rémülve rohan elé a gyöngéd anya; csitít, békít ő is, de hiába. Meg kell gyújtani a lámpát. S megvan ; mennek a pincébe. I)e a kicsike mást gondolt; a lépcsőről vissza kellett térni. Természetes, hogy aztán lassankint szépen kezdte már törni a szót is. S minden szava parancs lett a háznál: Húszfele játékot raktak eléje. Egészen elveszett közöttük, beléjük únt, s végre ezt is, azt is visszautasítva, inkább — kalácsot kért. S liahogy a háznál épen nem talált lenni, tüstént elő kellett valahonnét teremteni; mert nem ismerte a fiúcska a lemondást, sem a várakozást. Itt is termett hamarosan a sütemény; de gyakran csak alig ízlelte meg, mert most meg — szomjas lett. Kávé-, bor- vagy csokoládéra kötekedett, mely megint vagy meleg volt, vagy hideg, vagy pedig a csésze nem az igazi. . . Utóvégre néhány pillanatig szent lett a béke; aztán pedig előliül kezdődött minden: az öltözésnél, az asztalnál, játéknál kötődéssel, s felváltva, sikoltozással fűszerezve minden — reggeltől napestig. VI. Míg ezek igy folytak, egy másik fltestvérke is érkezett a házhoz, — tökéletesen kiképzett mesterét lelvén már a harmadfél éves bácsikában. Nőtt, fejlett a nagyobb módján ez is, és velők együtt a baj. Mert tapasztalás, hogy valamint az ifjabb gyermek nevelése, ha az idősbiké jól sikerült, félig már biztosítva van; úgy, viszont, ha a nagyobbik el van kapatva, ez maga kész romlás a kisebbre nézve. A' mit az idősebb tesz, mond: azt teszi, mondja a kisebb is; a mit amaz kér, vagy elutasít: kéri s utasítja el a másik is, — ellenállhat- lan ösztöne lévén már ez a verseny a kisdedeknek, forrása egyszersmind, — kivált az ily nevelésnél, táplálhatja inkább az önzést, akaratosságot, é rzékenykedést, haragot^ mint az elpuhító kényeztetés. A neki serdült fiúcskák is, mihelyt kinyitották reggel a szemüket, megkezdték civódásaikat, fölvervén és gyertyaoltásig riadóban tartván az egész ház nyugalmát. Az izgalmak heve, természetesen, étkezésük idején tetőzött. Az asztalnál feltálalás előtt eligazodott már egymással szemben mind a kettő, egyik ide, másik oda rángatván, egy-egy kis kárral is, az abroszt, míglen elérkezett a táli Ehhez, bárki volt a háznál, ők tolták legelőbb oda tányérjokat. Atynok meg-megkockáztatta a figyelmeztetést, hogy: a bizony nem illik; a gyermeknek legutoljára kellene az ételből kapni, hadd tanúina egy kis tisztességet. Hanem: „Hiszen csak gyermekek!“ — védelmezte anyjcjk. „Engem is csak így neveltek, és mégis itt vagyok.“ — ,Hát épen azért kellene ezeket másképen nevelni!1 — replikázott rosszabb pillanatában az apjok, ki Mert semmi sem
