Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1882
Tartalomjegyzék
11 a franczia király számára ily czimen: „De expeditioue Aegyptiaca regi franciáé proponenda j u s t a dissertati 0.“ Ez készült a király számára. Boineburg számára pedig ugyanezen munkálatot tömör vázlatban a következő czim alatt irá össze: „Consilium Aegyptiacum.“ Ezt tehát Boineburgnak szánja. Már a rövid czim is, mint helyesen jegyzik vala meg, oly egyént sejtet az irat elfogadójául, ki az egész dolog czéljával tisztában volt. Azon kivid Leibnitz ez iratban oly jegyeket használ, melyek értelmét csak beavatott tudhatja. A fölött ugyan lehet vitázni, vajon a szerkezetet illetőleg mily viszonyban áll egymáshoz a két irat; vajon a rövidebb utóbb, vagy előbb iratott-e; vajon a „Consilium“ előkészítő irat-e a „Justa dissertatióra,“ vagy ennek kivonata? Valószínűleg az utóbbi. Annyi azonban világos, hogy a tií irat a „Justa dissertatio,“ a „Consilium“ pedig mellékes mű. Fájdalom, egyik irat sem érte el azon czélt, melyre szánva volt. A nagy emlékirat nem terjesztetett a király elé; a kisebbik pedig nem küldetett Boineburghoz; valószínűleg ép akkor végzé ezt be Leibnitz, midőn Boineburg meghalt — 1672-iki deczemberben! — És igy mindkét okmány Leibnitz iratai közt maradt s hagyatéka közé került, honnan csak legújabban került napfényre. Az ügy maga nem sikerülvén, s a porta és a franczia udvar közötti félreértések ki- egyenlittetvén, fölöslegessé vált az iratok s a terv dobra ütése. Maga azonban Leibnitz lift maradt az egyiptomi hadjárat eszméjéhez, és későbbi irataiban is megpendíti azt; de hogy e tekintetben diplomacziailag is tevékeny volt valaha, azt titokban tartotta, s csakis meghitt barátaihoz intézett leveleiben tett felőle említést. Maga a két legfontosabb iromány holta után a hannoveri könyvtárba rejtve maradt. Es igy homályba borult az egész ügy. Maga E c k h a r t, Han- noverban Leibnitz utóda mint könyvtárnok s a Welf ház hisztorikusa, sem tudott arról semmit, hogy mért utazott Leibnitz Párisba; nem Fellner, nem B a r i 11 g. — Életirói előtt is ismeretlen e dolog, úgy az 1717-iki névtelen, mint Wolf Krisztián előtt is. Ugyan ezek, főleg E c k h a r t nyomán tartja dicsbeszédét Fontenelle Leibnitz fölött az akadémiában, — de ő sem álmodik az egyiptomi hadjárat eszméjéről. De a Leibnitz életrajzát iratai alapján szerkesztő Jaucourt és Ludovici sem deritnek föl a kérdéses emlékiratról semmit. Annál kevésbbé várhatjuk az ügy földerítését a jelentéktelen Eberhard részéről, miután a Leibnitz levelezéseit kiadó, s igy sok adatot földerítő Gruber sem födöz föl róla semmit; sőt a nagy bölcselő összes müvei kiadásában serény Dutens is hallgat a kérdésről. Mert mindezen irók, dicsőítők s kiadók előtt ismeretlen kincs vala a
