Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1881
83 ban, vagy csak kevesbbé felfogásai, mint inkább érzései vezérlik az embert. Csak nagy ritkán élünk ügy, a mint gondolkodunk; hanem gondolkodunk, a mint élünk. Azért is nem a fogalmak, nem az ismeretek s nem a tudomány által javítjuk az embert, hanem érzéseinek nemesítése által. S ebből nyeri megfejtését az a jelenség is, hogy néha a legtanultabb embert nyomoréit jellem bélyegzi; és hogy az okosság és eszély meg az elvetemült aljasság szép barátságosan megférnek némelykor egymással. A tudomány maga, valóban, nem kezeskedik a bölcseségért és erényért; pedig csak ezek kíséretében lehetne értéke. Azért hát: oktatás által tudóssá, meg nevelés által j ó embe r r é válni — valamint magára az emberre nézve, úgy a társadalomra nézve is egészen különböző dolog. Nem épen szokatlan ezen idők szerint, t. h! minden értelmi és szívmüveltséget, vallást, erkölcsöt, jellemet az egyetlen „becsületesség“ szó keretébe foglalni be, és kérdeni, hogy: ha egyszer becsületességünk tisztán s állandóan nyilatkozik meg a törvény- s kötelességtiszteletben, a szigorú lelkiismeretességben, szorgalomban, az embertársak életérdekei körül való eleven részvétben, a hazaszeretetben, az emberiség főbb javai iránt készséges lelkesülésben és minden hűségben, — lehet-e még ezeknél is elsőbb s kétséget kizáróbb alapja minden megbízhatóságnak és belső emberi értéknek?.. Igaz. Csakhogy ha ezeket elismerjük, sőt többé-kevesbbé gyakoroljuk is tán, ez elismerésünket s gyakorlásunkat azonban minden egyéb inkább, csak nem a szivünk vérével együtt lüktető, mély erkölcsi érzés lelkesíti, és ezen erkölcsi erő magas értékének legbensőbb tudalma mozgatja: hiú, hasztalan ott minden becsületességünk; mert erkölcsi érzés nélkül nincs erkölcsi ember, csak lavírozó ördög, ki a nyilvánosság előtt minden tisztességgel tüntet, titkon pedig, lehet, hogy annál elvetemültebben érez, él s cselekszik. Igenis, az egyedül megbízható becsületesség a valódi s z ívni ü v e 11 s é g e n, ez pedig csak a szigorú erkölcsi érzésen és erőn nyughatik. Ha tehát az erkölcs nem az erkölcstan tanulása, hanem csak gyakorlás utján lesz erkölcsösé; s ha továbbá a vallásos élet is — noha van tudománya — maga nem tudomány, hanem inkább művészet, — a legfenségesebb képző-művészet, melyhez nem elmeláng s tudomány, hanem csak érző szív szükséges; és ha végre gyermekeink szivének s jellemének erkölcsi s vallásos képzése oly hatalmas tényezője az egyéni s társadalmi boldogságnak: azt kellene valóban gondolnunk, hogy házi és nyilvános nevelésünk nem ismer elsőbb és szentebb feladatot az ifjúság vallás-erkölcsi és jellemképzésénél. Ez azonban nincs így. S ha kérdjük, hogy miért? — alig lehet találóbb válaszunk rá, mint hogy: korunk beteg!
