Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1880
95 gában gyermekük javulást, s a kölcsönös baráti előzékenység, bizalom, hűség s önzetlenség gyakorlásában iskolázást nyerjen a társas-életre. XI. Nem kevesebb figyelmét érdemlik a szülőknek a körök is, és a mulatságok, melyekben az akadémikus majd időtöltését fogja keresni. Egyik fő törvénye legyen itt: úgy osztani ,ma‘ be a szórakozás idejét, hogy a ,holnapot' megmentse. Aztán pedig: kedvtelései közt soha sem feledni, hogy a tisztes élvezeteknek magoknak is komoly arczuk vagyon; s hogy bővebb mértékük, mint villanyos zápor a szomjú mezőkre, csak akkor üdítő, hogyha munka s fáradalmak által érdemeltük azt meg. Az is igaz másrészt, hogy a szigorún rendezett élet úgy, a mint azt elméletben jónak látnok, az ifjú emberre nézve csak ritkán valósítható egészben. Ezen idők sokszerű követelményei, a társas viszonyok, jóakarók, barátok, rokonok iránti figyelem megkívánják, hogy napi rendünk mellől el-el engedjük csábittatni magunkat. A társas-örömeknek is időt kell magunktól rabolnunk, hogy ajó társasághoz számíttassunk, melyből kizárkoznunk nem lehet. Sőt a mi több, fordulhat alkalom, hogy az ifjú ember egy-egy oly társas-mulatságot sem kerülhet ki, melynek örömei, mint a csalán, zöldellenek ugyan, de égetnek. S hozzá nyúljak-e ezen csalánhoz, t. halig! . . Van ezen városnak egy áldása, mely éltet vagy öl, a mint az ember akarja, — az a végzetes n e d v, mely azon kezdi, hogy kedvesen izgatja torkunkat, aztán feljebb-feljebb hangolva idegeinket, áradozó kedvre, bú-elfelejtésre vezet. Nem baj! Réges régtől szüksége volt és van erre a magyarnak. . . De nem el-odáig, hogy bú-bánatával emberi méltóságát is a borba fojtsa, s megkábulva, minden illőt és tisztest felejtsen, s olykor ocsmány kicsapongásoknak s állati öntudatlanságnak engedvén át magát, társadalmi állását meggyalázza. . . Hanem ezen mulatozás vad zajától talán nem oly igen távol, egy másik körben annál komolyabb jelenet fog néha a szemlélődő ifjú ember elé tárulni. Bizonyos papírlapokat szednek-vesznek itt, azon ideges hallgatagsággal és izzó nyugalommal, mely a szenvedély csendje és nyugalma. Majd azonban Fortuna s Nemesis összecsókolkoznak; ki- kicsapkod a szenvedély tüze: az irigység boszúsága, a kárvallás dühe, őrjöngő káromlások lángja gyúlad ki. . . És ezeket hívják mulatságnak! melyeknek iszákosság, elvetemültség, sikkasztás, kétségbeesés, a családi jólét feldulása pusztitnak nyomában. . . Kerülöm a túlzást, t. halig! Hiszen a társas időtöltések eszközeit, módjait, józan korlátáit nemhogy elitélném, de sőt azok benső szükségét, kettős lényünkre nézve, megismerem. A pinczegádorok mégis, és a poharazó körök, a kávéházi kártya- és tekeasztalok s dőzsölések nem ritkán azon visszáját mutatják a tisztesnek, hol a szenvedély már bűnbe siklik és alkalmas arra, hogy magával ragadjon, meglábolhatatlan
