Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1880

93

VIII. Kelljen-e mondanom, t. szül! hogy e fedelek alól már távozott növendékeinket készülök itt akadémiai s egyetemi pályájukra is átkisérui; s mivel őket az én vezető gondjaim már el nem érhetik, szüléik őrgondjaiba buzgón ajánlani. Midőn ezt teszem, eleve is látom, hogy atyai-anyai gyámkodásról szólni még ily fejlett fiataloknál is, szokatlannak, gyakorlatiatlannak tűnik majd fel nem egy szülő előtt. Bátran elhihetjük pedig, t. halig! hogy az élet mellettem fog. . . Erre hivatkozva kérdem tehát: vájjon azt, mi a családban csakugyan szokatlan, fölöslegesnek is, és inpraktikusnak tartsuk-e egyszersmind? Megengedem, ha gyermekpórázról, szobai fegyelmezésekről beszé- lenék itt is. De én nem ezekről szólok. Sőt magam kívánok én ö n- álló, szabad cselekvőséget a már életiskoláját gyakorlófiatalembernek, úgy azon ban, hogy e szabadság mellett késő n-k órán a szülői gondok álljanak ő r t. Előttem sem ismeretlen, miként az ifjú ember a mily liamaros készséggel indul mások után, épen oly kevéssé tűri, hogy mások vezessék; és hogy ennél fogva olyannak kell itt a szülői vezetésnek lenni, melyet ne érezzen s csakis akkor tanuljon ismerni az ifjú, midőn tévútra vetődvén, az örvény széléről hatalmas kéz ragadja őt vissza. Érteni is fog ahhoz, bizonyára, a bölcs szülői tapintat, hogy serdültebb gyermekét csak lassankint s mintegy észrevétlenül vezesse, de míilhat- lanúl átvezesse azon szabadságba, melynek nem sokára úgyis teljes birtokába jut el. Hirtelen átcsapás a szabadságba, minél szigorúbb volt a szülői gond előbb, annál természetesebben visz a féktelenségek mámorába. Az engedelmesség terhes; a szabadság ellenben hízeleg és vakít, melynek élvezetébe hát mérsékleti fokozattal szükség általjutni. Igenis, kezdjük meg a fejlettebb ifjúval férfiasán bánni, hogy szokja meg magát férfiasán azaz visszaélés nélkül kormányozni. E férfias bánásmód azonban ne annak megkövetelésében álljon talán, hogy az ifjú már is szüléihez öregedett légyen, s neki is mindenben az tessék, mi a szülőknek most, és ne az, a mi neki most és e g y- kor a szülőknek is tetszett. . . Inkább csak egy közlékenyebb hangulatban, a szülői figyelem barátságosb kifejezésében s az ifjú élet nyilvá- nulásainak enyhébb megítélésében nyilatkozzék az.

IX. Csakhogy be ritkán megyen ez ily odaadó gonddal, ily öntudatosan! Ha oly mindennapi nem volna, igazán, különcz egy nevelői korlátoltságnak kellene tartanunk: a mint az ifjúnak emez akadémikus felszabadítását némelyek tényleg értelmezik. Azon ártatlan ut- czai füstölésben, megpálczásodásban s más efféle olcsó tüntetésekben vészén az kezdetet, melyek az imént lerázott üdvös, de kelletlenül viselt fegyelem gúnyára vannak jobbadán számítva. Miért ne tenné ? Nem kérdi már tőle senki: vájjon a mi tegnap még illembe ütköző, vagy épen káros volt, mi okból nem az ma? . . A vége az, hogy a neki