Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1878
\ 4 szeretete, melynek eléréséért akaratát tettre indítsa. S vajon mi lehet az, mit Isten, a legfőbb lény, annyira szerethet, hogy akaratát miatta vagy végette tettre indítsa? bizonyára a legtökéletesebb lény nem szerethet mást, mint oly valamit, mi szintén a tökély bélyegét hordja magán. Minthogy azonban a tökélyt a legszeretetreméltóbb fokban önmagában leli föl, azért szereti mindenekelőtt önmagát. A szeretet, ha tárgyát bírja, gyönyörérzettel tölti el a szeretőt, s ez folyvást óhajt a tárgy birtokában lenni; ez óhaj a szeretett tárgy birtokáért azért eredménye a szeretetnek, mert azon tárgy a szeretőre nézve „jó.“ 4) Ha tehát Isten önmagát szereti és bírja is önmagát, úgy végetlen gyönyörrel karolja át önmagát, s végetlen jó önmagának, s így Isten önmagát kitünőleg végetlen jóságáért szereti. Már ezen jóságnak természete az, miszerint a jót mással is akarja közölni, s így e jóság ösztönzi őt arra, hogy benne egyebeket is részesítsen5) s ekként jósága egyebekre is kiáradván, azokban visszatükröződjék. 6) Mindebből kitűnik, miszerint az indok, mi Istent a teremtésre birá, saját jóságának szeretetében áll.7) Mi tehát czélja a teremtésnek ? A teremtés czélja vala: Isten saját jósága iránti szeretetétől indított külre ható gyakorlása szabad akaratának. S csakugyan e czél: 1) Magában Istenben van. 2) Végetlen szabadságát nem korlátozza, mert ha nem teremt, akkor is gyakorolja szabadságát, amennyiben a teremtés és nem-teremtés közöl az utóbbit választja, s így a czél önmagában, eltekintve azon indoktól, mely Istent inkább a teremtés- mint nemteremtésre birá, minden esetben el van érve. 3) Indoka, mely Istent a teremtésre vezérlé, méltó a legfőbb lényhez. Miután ekként a teremtő czélját kifejtők, vizsgáljuk meg, vajon megfelel-e a világ a czélnak, főkép pedig az indoknak, visszatükrözi-e az isteni tökélyt, jóságot, vagyis tökéletes-e ?... III. A czél megvalósulása. Hogy Isten a világot szeresse, vagyis inkább, hogy a világban önmagát szerethesse: vissza kell annak tükröznie az isteni tökélyt. Már ha Isten csakugyan e tökély visszatükrözése tekintetéből szeretheti a világot, s ez indokból teremtheti azt: úgy bizonyára akként teremte, hogy ki legyen nyomva rajta a tökély ábrája. Midőn pedig Isten saját tökélyének föltüntetésére teremti vala a világot, kell, hogy működésében mint eszes lény járjon el. Mint eszes lény pedig akként járhat el, ha a czél valósíthatása tekintetéből rend mintaszabása szerint alkotja müvét, s hogy ezen rend a czél megvalósítására vezérelje a teremtményt, bizonyos törvénynek kell ezt a rend alá terelnie. Ha pedig a törvény a világot a rend igájába szorítja, s ha a rend ugyanőt a czél megvalósítására teszi képessé: akkor a világ,
