Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1877

2

lyek ezen szavakból vonhatók. Nekem mélyen emlékezetemben maradnak e szók, mint a felsőbb képző intézeteink reformját sürgető szükség kiáltó bizonyságai. Nincsen a tudományban ágazat, melynek ezen elnevezést: „gyakorlati tudomány“ jogosan tulajdoníthatnék. Van tudomány, és a tudománynak alkalmazása, de ezek akként függnek egybe, mint a fa és annak gyümölcsei.“ És Cuvier, a nagy ösz- szehasonlitó bonctudós, ugyanezen tárgyról következőkép ir: „Ezen nagy gyakorlati újítások csak is magasabb rangú igazságok alkalmazásba vételei; ezen igazságokat nem gyakorlati célokra kutatták ki; hanem önmagukért nyomozták, és egyes-egyedül csak tudomány-ingerből. A kik alkalmazásba vették, fölfedezni nem tudták; a kik fölfedezték, nem éreztek magukban arra kedvet, hogy valamely gyakorlati célig vigyék. Ama magasabb régiókba tévedve, hova gondolataik röpte emelé, alig láthatók a gyakorlati célokat, melyek az ő ténykedéseikből fakadoztanak. A virágzó üzletek, ama népes gyarmatok, azon hajók, melyek a tengereket szeldelik, — a bővelkedés, a fényűzés, a változatos sürgés-forgás — mind a tudományos felfedezőktől erednek, és idegenek maradnak rájok nézve mind. Azon pillanatban, mihelyt a tudomány a gyakorlatba lép át, elhagyják ők azt; a dolog nem tartozik többé rájok.“ Más helyen ismét követkozőleg beszélt: „Hogy a tudományos fölfedezés nem csak forintokat hajthat az egyesek zsebébe, hanem milliókat is az államok kincstárába, arról a tudomány története bőségesen tanúskodik; de a haszon reménye soha sem volt és nem is lesz soha indító ok a tudományos kutatásra. Önmagáért, az igazságnak tiszta szereteteért, nem pedig hasznáért kell a tudományt művelni.“ (L. Tyndall „Das Licht“ cimű müvét 241 —42 és következő lapjain). És most folytatom a példákat.

így a villanytávirásnak, mely ma nem csak hasznosnak, hanem már majdnem nélkülözhetetlennek bizonyult, kiinduló pontja tudvalevőleg Gal- v á n i bonctanár azon észlelete volt, hogy a békacombok, ha azokat különnemű fémekkel érintette, rángatódzásba jöttek. A villamosságnak, Gal- váni által a békacombok rángatódzásaiból fölfedezett e neme volt a csira, melyből később Sömmering, Steinheil, Morse, Weatstone, Veber, Gauss s mások további munkássága által kifejlett lassankint azon bámulatos műszer, melynek segítségével ma a gondolatok egyik világrészből a másikba villám sebességgel átröpittetnek. Sőt legújabban azon vannak, hogy Amerikából Európába, az atlanti óceánon át beszélhessenek, énekelhessenek, vagy zenézhessenek. (L. Természattudományi Közlöny 1877. 809 1.) Különben ezen kísérletnek Graham Bell telephonjával elég tágas tér nyílt, úgy annyira, hogy ezt részletezni itt alig szükséges. De kiveszem mégis Graham Bell, 1877. okt. 81-én a londoni telegraph- mérnökök egyesületében tartott előadásából a következőket: hogy ő a legnagyobb hosszúságon, melyen próbát tett, szárazon 250 a. mérföld volt, és legkisebb nehézséget sem tapasztalt; Preece pedig tudatta Graham-