Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1877
104 újra csak — a játék. Már csak ezért is hasznos tehát, ha a kisebbek naponta több Ízben, legalább egy-egy óranegyeden át, célszerű játékkal foglalkoznak; a négy-öt évesek pedig már, mulhatlanúl kell, hogy foglalkozzanak. Ez által i d e j ö k beosztásához korán hozzászoknak ; s ez az egyetlen biztos mód, mely szerint nem csak vezetést igénylő korukra, hanem később jövőjükre is a rosszban mindenkor termékeny unalomtól megóva maradnak. Alig gyakorolhatni továbbá, t. szülők, nagyobb jótékonyságot a gyermek iránt, mint ha őt mindenben a lehető legegyszerűbben tartjuk. Egyszerűen az étkezésben, ruházatban, az örömek élvezetében, a játékszerekben, sőt magában a tanulásban is. Házi nevelésünk azonban legtöbbször éppen ellenkezőjét tünteti föl ennek. S ennek kell — higyük meg — legelső sóiban betudnunk, hogy a mértékletesség, takarékosság, szerénység s ezekkel a megelégedés egyre ritkábbá válik ifjainknál, kik már gyenge koruktól mindenszerű fényűzéshez szokva, hiúkká, ínyencekké, élvhajhászókká, önzőkké, tékozlókká lesznek. A nyilvános helyeken, szini- vagy zenei előadásokon, lakomákon, estélyeken nem ritkán anyjok oldalán látjuk már a 11-, vagy leánygyermekcsét, a kinek élvezet kedvéért játszótere körét még átlépnie szabad nem volna. Mi újat tartson hát még fenn számára az élet; micsoda vonzót, boldogítót lelhessen majd felnőve a világban, hogyha az idősbek élveit már mind előlegezve, kimeríttettük, sőt talán megúnattuk vele. Nem ez-e egyik forrása azon sötét életunt- ságnak, mely áldozatait időnkben oly sűrűn, oly gyászosan szedi ? Feleljen meg e kérdésre az illetett szülő . . . Valóban minden túlzás korai érettséget, képmutatást, zárt és hazug lelkiiletet kelt és nevel a gyermekben . . . Tanuljon, igenis, tanuljon a gyermek az élet számára jó korán illemet és társas erényeket; de ne kívánjuk még tőle, hogy a felnőttek komoly magatartását s idősebb nővére komplimentjait utánozza. Neveljük emberszeretőnek; de nem várjuk még tőle, hogy kedves játékszereit, vagy saját szájától elvont falatját játszótársainak adja. Szoktassuk takarékos- sagra; de ne dicsérjük meg érte, ha gyümölcsre kapott krajcárjait ólomórácskára, fényüzési dolgokra megtakarítja. Szoktassuk háladatosságra; de ne követeljük tőle, hogy a kapott verésért a büntető kezet megcsókolja. Es. viszont, ha csínyt követett el, szigorúan bánjunk ugyan vele; de ne mondjuk őt „semmire kellőnek, neveletlennek.“ Nevezzük a gyermeket mindig saját nevén, még ha komolyabb vétséget követett volna is talán el. Mert hát, t. szülő, mit is jelentene sajátképen e cim: „neveletlen gyermek!“ melyet oly gyakran kap, de melylyel, rendszerint, oly keveset látszik törődni a gyermek, — mintha csak érzené, hogy ha csakugyan jól nevelve nem volna, a vád ezért nem őtet illeti ... S e s z i t o k valóban, nem is a „neveletlenre“, hanem a „nevelőre“ húll vissza; mert miért nem neveltük hát jól, vagy legalább jobban azt, kire eme szitkot szórjuk ? . . Hogyha folyton s minden rosszat elmondunk felőle, nem
