Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1876

datlanúl dolgozó nemzeti szellemnek, mely müveit — mint a természet a maga tüneményeit — csak egyes, titkon és folyton újuló jelenségekben mutatja fel, melyet azért működésében tetszéskint irányozni, vagy megállítani senkinek sem lehet.

Mindazáltal ezen belső s mintegy physiologiai fejlődésen kívül, mely magával a nyelv életével kezdődik s szűnik meg, előlép a nyelvben az egyesektől vagy többektől tervszerűn kiindult külső fejlesztés is, és pedig nem csak az az észrevétlen, halk és szakadatlan, mely együtt jár az irodalommal; hanem egy-egy oly szokatlan, korszakias is, mely rohamos, széles és többé-kevesbbé mély átalakuláson viszi át a nyelvet. Egymásután és azonos okokból — milyen kiváltkép a nemzetinek a klassicismus uralma alóli felszabadítása volt — Európa minden műveltebb népénél előálltak eme korszakias mozgalmak a szerint, a mint itt vagy amott kiválóan termékeny volt a kor mozgató s alkotó erőkben, nagyszabású vezérszellemekben; és mivel többé-kevesbbé, de mindenkor felforgató természettel birván e mozgalmak, a nyelvet létszervezetében támadták meg: a nemzet közkincse ellen mért támadásnak vétettek azok mindenütt. Egy-egy Dante, Johnsohn, Klopstock azonban saját nyelvét, mint N. Sándor Maczedóniát, szűknek találván a maga szellemi cselekvőségéhez : a lángész bátorságával, erejével, s nem ritkán erőszakával tévé túl magát a fenálló nyelvtörvényeken, és eléje szabta nemzetének, mint szóljon és írjon, haegyszer ő úgy, a mint nemzete, nem szólhatott s írhatott. A nyelvnek leginkább általok érezhetett fogyatkozásai, a szellemi alkotás ellenállhatlan ösztöne, idegen nagy példák, nemzeti becsület, hazafiéi tűz — mind bátoríták a geniális merényre őket, és csakis őket, a szép- írókat. Hasonlóra vállalkozni bárhol és bármikor csupán ők mertek, vagy kénytelenűltek; magok a nyelvészek ritkán. A nyelv megtermékenyítésében s felújításában mindenütt a költők, bölcsészek, szónokok stb. lesznek nyelvészekké; egyetlen, magasb irodalmi műveltségre fejlett nyelv története sem mutat ennél mást.

A nyelven egyesek vagy többek által foganatba vett s annak meglévő formáin s törvényein túljáró változtatás, neologismus névvel megjelölve, mindenütt, és már a régieknél is rósz hirben állott, s mint minden, még ha a törvényeken belül tartózkodó szélesebb változtatás is a nyelvben, visszahatást keltett maga ellen. S ez egészen magától érthető. A nemzet, tágítva ismereteit, uj eszm|kre, s ízlését csinosítva, uj alakokra teszen szert, melyek megfelelő mennyiségű, átlátszó, szabatos és szép kifejezéseket követelnek meg. A nyelvújító tehát, a mennyiben rajta áll, bővít, tisztáz, szabályoz, csinosít azaz változtat. A beszéd (nyelv) azonban, mint a lélekzés, mindenkié s mindenki által megszokott mindennapi eszköz, és e kivűl a tudománynak is tárgya, sőt maga helyén ö n c z é 1 j a egyszersmind; miért is a szokás és tudomány — főleg azok részéről, kik a nyelv szűk voltát az újítóknál