Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1876
19 — a szokást, *) analógiát, etymologiát és euphoniát — elfogadja ugyan, hanem az „aere iudicium“-mal * 2) vagyis az Ízléssel, és még „a nyelvek ideáljával“ (melyet szerinte a „bőség, tisztaság, hathatósság és szép zengés“ alkotnak) 3) kitoldva; valamennyit pedig a szépnek szolgálatába hajtva. A ,szép‘ az, a min, mint sarkon, fordul meg minden nyelvészeti tana. „A szép nemében — úgymond — minden jó, a mi szép.4) És nem csupán a törvényszeres, a világos, a tiszta s a könnyű az, a mi jó.5) Mert a nyelv nem egyedül az etymologia és szokás karpántlikájin járatott empíria dolga; hanem a jobbat, igazabbat, szebbet válogató s a szokást és etymologiát hol tisztelő, hol nem tisztelő kriticismusé.6) Quintilián „cum virtute“ szólani roszúl (azaz szokás és törvény ellen) nem tartja véteknek.7) Sallust pedig össze meg összedulta a latin nyelvet; éle a graecismusokkal, a hol elkerülhette is; s készebb volt latinál roszúl írni, csakhogy szépen írjon. 8) A szépet érző, a szépet kereső Írónak merni kell; „lássa az idő, ráüti-e pecsétjét.“ 9) S különösen a nyelv lexikális művelésére nézve közelebbről is tanítja, hogy „mindenkor szabad volt az írónak szót szépíteni, lágyítani, a hol helye vagyon, darabosabbá tenni, kurtítani, hosszítani, forrasztani (összetenni), származtatni, teremteni;“10) sőt, hogy „legyen a szó rósz derivátiójú, ha jó derivátiójú nincs; csak legyen szükséges és szép.“ 1 *) S ha ezekhez adjuk még, a mikről, elszórva, többször nyilatkozik : a régiszók fölélesztését, a n é p- vagy táj szóknak irodalmiakká avatását, az idegeneknek lefordítását (ellj A quintiliáni „consensus eruditorum“ értelmében. 2) Quintil. Lib. I. Cap. VI. 3) Muzarion, III. 307. <) Muzar. IV. 163. ä) Level. Döbrenteihez. 6) Tud Gyűjt. 1817. XII. 98. 7) Élet és Lit. II. 299. sj Ugyanott. ») Tud. Gyűjt. 1817. XII. 103. i°) U. ott: 101. Báróezi és Dayka életrajzában pedig emez utóbbit még határozottabban. „A hol — u. m. — gyökérszót nem találunk az uj szó származtatására, teremtsünk olyat.“ uj Lev. Szentgyörgyihez. Érdekes illustrátiója ezen elméleteinek, többi közt, mit a fekv : fali szóról megjegyez. „Csináltam e szót a Lolotthoz irt epigrammban, novemb. 1814. A szó nem azoknak számokba való, a mellyek a grammaticus czirkalma s lineája mellett állhatnak, hanem a mellyeket a szükség és csintalanság (genialitas) védelmez. Jó-e a relligio? a vehemens és liquidusf Jó-e a rechthaherey ? . . . mert van-e habernf Van-e: íeh habere, du haberst ? ügy, de az usus ? — Vétett hát, a ki legelébb monda recht- habereyt; vétett, a ki követte. Vétsek én is. Werk des Geists und Kunst sokszor in- sultálnak a czirkalomnak és lineának ; s a tánczoló Grátzia sokszor hibásan lép, de grá- tziásan, — s jaj annak, a ki ennek czirkalommal szabja ki, meddig kellett volna lépnie? Pandect, 6. 3*
