Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1876

20

szórni magát: sich zerstreuen), vagy átképzését (löge: lózsi) és végre magoknak a nyelvtani alakoknak is „szabad kéj szerinti el- vagy el nem fogadását,“ ') körül-belül kimerítve állanak előttünk az „eszközök és módok,“ melyeket a mester és övéi az uj szók termelésében fólhasználának.

Nem tagadhatni, ez és nem más az elmélet, melyet Kazinczynak egy emberöltőn át, noha lassankint engedve, folytatott nyelvgazdagitási s csi- nositási munkálkodásán keresztülhuzódni látunk. Egymaga egészen kimeríti ő szóalkotása- vagy alakításában az idézett módokat, * 2) melyekhez magok legbátrabb követői csak részben mernek vala nyúlni. S midőn mégis — a ma járatos kitétellel élve — az ,önkénynek1 emez épen oly veszélyes, mint téves tanait kárhoztatjuk: a nagy úttörőnek álláspontjára helyezkedve, engesztelékenyen szükség eljárását tekintenünk, azon idők szerint, midőn a tudományt, melynek nevében ma művét elitéljük, kalaúzaúl még nem vehetvén, egyrészről a múltban minden idők sikeres példáin épitheté törvényeit; s más részről, saját jelenjében, legtekintélyesebb íróink javalásá- val találkozik vala, — sőt az újítás legnagyobb, legkészűltebb elleneinek bátorító vallomásaival is egyszersmind. 3)

1) Egy, birtokunkban lévő kéziratában mondja többi között: „Kávai nem szenvedhette ezt (Vide Praefat. meam ante Orthogr. Craeoviens.): nyűgöd/ sírodban áldott öreg; s nyugodját-t kívánt. Megadtam magam; mert így is jó. De nékem itt külön jár érzésem az övéétől. Nyugszom, alszom kétféloképen coniugáltatnak, s némelly helyeken az egyik van meg, némelly más helyeken a másik stb.“ S ismét, a Révai-féle „téríttetett asztalra“ (Elabor. Gramm. 806.), Szemere ezen észrevétele alatt: ,Kazinczy nem obser- válja!1 — megjegyzi: „Nem, mert a szokás sem. Festett kép, vert had, s nem festettetett, verettetett. Ugyanazért: tisztelt barátom! nem : tiszteltetett. (U. ott). — Különös idegenkedéssel volt még a látóit, kérők-, látnák, kémöle ellen, — és mindvégig, úgy, hogy készebb volt itt, Verseghivel, látánk az idegent, látnánk az idegent . . . Írni; noha erdélyi útjában (1817) ezen alakoknak a nép által is megkülönböztetésére utitársa, Döbrentei, által figyelmeztetve lön. (L. Élet és Liter. II. 382.).

2) Mint a jórészint általa alkotott, vagy csak használt kővetkező szók mutatják: ábráz (Pázm. ige), á r n y, alkony (Debrecz. gramm.), b áj^aj-ji-Z , bizatlanság (-álmatlanság), borág, borzanat, chárisz, c s á n y (utóbb: rény), csarnok (Zrin.), esn- taj, csókdos, dombor (mn.), e 1 1 e n s ú 1 y, elszórni magát, emlény (virág), esemény (Gyöngy.): ereigniss, enyhe (rég.), esthajnal (MA.), évkönyv, évszak, f e k v : fali, féltékeny: zelotyp, fenyér (tsz.), füzet: lieft, gyengéd, gyönyör (fn.), liajazat (Gyöngy.), hajnalg, hős (Helt.), hullámzik, idv, kellem, kese r édes, kinyomni : kifejezni vmit, komor (fn.), könnyelmű, lábbog (MA.) : fluctuat, lap: pagina, 1 e b e 1 (Bfv. leble) : aura, lég, lengenye : majblume, lengzet: aura, lom : gepäck (Pa- rizp. = zúzmara), lózsi, maszk (MA. Orczy stb. álorcza), méltány : biliig (mn.), mézajak, miméi, moraj (tsz.), naponta (tsz. kistárkányi pórtól hallotta): de die, negéd (MA.), stolz: örömzengzet, özönlik, pályaág, példány (Bárót. = példázat): exemplar, p i h e n g, plán : terv, pulya (Gyom), reg (Rév. regg), repkény (tsz. repcsény), rím, szála : halle, szavall, szellem, szemöld, szenvedelem (utóbb : -ély), szerény, sze- retközés, szomorjáték, tón : hangulat, tusa, túlmúlni, undor (mn.), ür, verseny (Comen. = eertamen), vihar (rég. és tsz. viher), zuhaj (Comen.) stb.

3) Az orthologus Beregszászi : „Az Írónak — u. m. — hatalma, a grammatikusnak