Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1876
18 nyelvűket. S ezekben maga megy előre. „Gessner Idylliumi“-ban (1788) Báróezi szépprózájának törekszik mását ütni, és még azon évben Gellei József „Ifiabb Eobinson“-ját bírálva, ennek ily kitételeit is „halálra dolgoznak; köszöntlek tégedet százszor; ki nem nyerhette magától stb.“ mint germanizmusokat utasítja vissza. ') A „Szigvart“ nyelvét rostálgatva pedig megrója Barezafalvi „különösségét, mely új szók faragására vetemítette őt; s megengedhetetlen vakmerőségnek bélyegzi, hogy még gyönyörűségre szolgáló dolgot (regényt) is idétlen nevekkel mocskolt el.“ 2) E bírálatában hallatja egyszersmind első nyilatkozatát az uj szók alkotása iránt, mit — úgymond — áltáljában tilalmasnak nem tart; de azt kívánná meg, hogy „az uj szó azt, a mit jelenteni akar, alkalmasint kinyomja; hogy bizonyos gyökértől jőjön: hogy magyar hangzású légyen és a nyelvnek analógiájához alkalmaztassék; hogy az ilyenek is félénken és igen ritkán forduljanak elő ; s végre, hogy az olyan dolgok, melyek magyar nevezeteket szorosan nem kívánnak, megszokott (idegen) nevezetűk alatt hagyassanak meg.“ S nem lehet tagadni, hogy ezen pontjaiban, ha a szóalkotás törvényeit ki nem meríti is, kellő alapokra helyezkedik. S közel ezen ál- láspotján marad meg utóbb is 3) széptani és nyelvgondra eszméltető czik- kében „A magyar nyelv iránt.,“ s több rendű „grammatikai jegyzeteiben,“4) el egész pályája azon sötét szakáig (1794 — 1801), mely közel hét évi hallgatásra kárhoztatta őt. Annál bátrabb és gyorsabb léptekkel tér le emez ösvényről századunk elején, s különösen 1804-től Szentgyörgyivel, Cserei Farkassal s másokkal folyt levelezéseiben, s itt és másutt „Debreezen grammatikája, Ízlése, irodalmi kizárólagossága s orthologizmusa“ ellen tett nyilatkozataiban. Mindinkább föltetszik ettől fogva rajta azon hatás, melyet a nyelvalakítás kérdésében mestereiül fogadott Cicero, Horác, de kivált Quintilián és Gellius egyrészről, s Herder, Wieland, Garve és Jenisch nyelvgazdagitási s csino- sítási elméleteik másrészről; a gyakorlati nyelvművelésben pedig az általa fordított Sallust, Klopstoek, Schulz és más nagy újítók példái nézeteire gyakoroltak vala. S valóban, a mi legszélsőt lehetett valaha nyelvművelés dolgában kimondani, azzal vezeti most be munkássága első időszakának végétől (1794-től) érlelt vezérelveit. A nyelvbeli vizsgálódás alaptörvényeit 0 Magy. Muzeum. 1788. 51. 2) Ugyanott: 178-187. ’) Noha „Bácsmegyei leveleiben'' (1789) már határozott, bár még mindig mérsékelt újítónak mutatja be magát, mely müvének siikeréről szólva : „Egynél több olvasóm — u. m. — phraseologiákat dolgozának abból... Szerencsémet az csinálható, hogy. .. némely kedves és érzékeny s poétái képű szólásokat hoztam be a nyelvbe.. . s hogy idegen szókat nem igyekeztem magyar névvel jegyezni meg, a mit mások többére igen szerencsétlenül cselekedtek.“ Pály. eml. ‘) Orpheus : 1790. 100—102. stb.
