Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1875
13 retetre méltó hölgy iránt ébredt föl újra vonzalma, melyet midőn ez viszonozva magokat egymásnak eljegyezték volna, elfáradt vándorként egy új és boldogabb élet küszöbénél állott, de ezt átlépni, az élet fáradalmait kipihenni, már nem jutott osztályrészéül. Rövid időre az eljegyzés után, 1844-ben, gyógyíthatlan tébolyba esett. — Meghalt Döblingben, Bécs mellett, 1850, aug. 22-én. íme végig futottunk amaz életen, melyet meg kelle ismernünk, hogy annak eredménye, a költő emez életviszonyaiból folyó s ezekkel szoros kapcsolatban levő költői működés fölött Ítéletet mondhassunk. Lenaut ezek szerint örvendetes, de egyúttal szomorú jelenségnek kell egy időben tartanunk. Örvendetesnek; mert valódi s igaz költői hivatással és tehetséggel biró lélek: szomorítónak; mert épen az említett gyógyíthatlanúl beteges, zilált belélet nem engedé soha valódi léleknyugal- mat és harmóniát élvezni, mi pedig minden nagy alkotásnak első és alap- feltétele. S a mondottak kiválólag állnak Faustjáról, mely a költő lelki küzdelmeinek legpraegnansabb kinyomata; egy nemes, de izgalmas léleké, mely nem csak fogékony volt minden szép és jó iránt, hanem annak diadalát úgyszólván lázas szenvedélylyel ohajtá; s épen ez okozá, hogy a rideg valósággal előbb-utóbb oly kiáltó ellentétbe kellett jönnie. Ugyancsak a költő e lelki állapotából magyarázható meg a Faustban nyilvánuló val- lástalanság és skepticismus is. Ama mindennapi tapasztalás , hogy az életben oly gyakran a gonoszság diadalmaskodik , megingatták hitét is; mi ismét a kételyek oly tömkelegébe ragadta, melynek előbb utóbb kétségbeeséssel kell vala végződnie. Faustot, saját egyéniségének eme jelképes alakját, mind e küzdelmeken és kételyeken keresztül vezeti művének egyes jeleneteiben, míg végre őt is a reménytelenség betetőzéséig, a kétségbe esett öngyilkosságig viszi. *) Lenau, a mi a verselés könnyűségét, s általán a technikát, sőt az egyes jelenetek és képek szépségét illeti: bármily genialis költő volt is, egészben véve azonban, ép az említett okoknál fogva, sem az eszmében uralkodni, sem egységes egészet, kivált nagyobb szabású műveiben, adni nem tudott. — Faustnak, mint költeménynek, — Lenau saját lénye, egyéni ziláltsága és küzdelmeinek bármily kitűnő rajza legyen is az különben, — kevés általános és közérdekű becse van; épen azért, mert nagyon is egyéni színezetű. Egyes jelenetei, tagadhatlanúl mélyen költőiek és szépek; mások, egyes életviszonyokat, ha nem is drámai szemlélhető- séggel, igen élethűen és tanulságosan föstenek; azonban e részleteknek Faustban egybeállitott egésze, sem költői, sem erkölcsi tekintetben ki nem elégíthet. Majer Alb érik. *) „Ich bin ein Traum, mit Lust und Schuld und Schmerz, Und träume mir das Messer in das Herz.“ — Lenau Faustjának végszavai,
