Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1873
10 azok Vörösmarty e nemű müveit. Soha egy költőnk sem tündöklőit e nemben annyi szerencsével a mü bel- és külalakitása-, tartalmi s alaki összhangja és tár- gyilagositására nézve, mint Arany. Lyrája ugyanis majdnem egy magasságban állván epikusi nagyságával, egybeolvad nála e két elem, s innét van, hogy az átmeneti idyll-, rege-, monda-, s példázatfélékben, minde- nekfölött pedig balladáiban oly utolérhetlen. Elég legyen itt csak Ágnes asszony, Zách Klára, Kozgonyiné, V. László és Szondi két apródja cimü müveire utalnom, melyeknek részletezésébe rövidség okáért nem bocsátkozva, Arany nagyobb eposzi müveiből még csak azokat hozom fel, melyekkel tovább haladva fényes pályáján, akár a mü iránya, alaphangulata vagy nyelve, akár con- ceptiója által, más-más művészi feladat megoldását tűzte maga elé. Ilyenek főleg: az elveszett alkotmány, Murány ostroma és Buda halála. Az első satyricus hösköltemény, melylyel a Kisfa- ludy-lársaság 1845-ben, egy hazai tárgyú vig eposzra hirdetett pályázatában lön nyertes, Arany első nagyobb müve. Az elveszett alkotmány elszigetelve áll a többitől; róla, mint vig eposzról, külön lehetne csak részletesen szólani. Itt csak annyit említünk meg, hogy az akkori megyei élet ferde kinövéseit és hibáit ostorozza benne, s bár nem minden hibától ment, mégis elsőrendű helyet foglal el gúnyköltészetünkben, sőt bírálóinak tanúsága szerint meghaladott mindent, mit e nemben költészetünk előbb fel bírt mutatni. S bár mennyire visszatetszett is a kényesebb Ízlésű Vörösmartynak, kinek véleménye szerint benne: „nyelv, verselés olyan, mintha irodalmunk vaskorát élnök“: Arany már ebben tanuje- lét adta nagy alkotó képességének s azon mély és gazdag humorának, mely későbbi költeményeiben, s Toldi estéjében is, oly gyakran villauik fel. „Murány ostromával“ maga sem dicsekszik önmagának Arany; annál kevésbbé emelik ki mások. Itt a töntebbiekkel összefliggőleg csak azért szólunk e köl tői elbeszélésről, mert benne, mint a költő maga mondja, oly nyelvet akart megkísérlem, mely az irodalmi és népies nyelv között, mintegy középhelyet foglaljon el: erős legyen, de ne cikornyás; oly nyelvet, mely szélesebb olvasókörrel bírhasson, mint csupán a müveit közönség. S ezt Arany nagy mértékben el is érte. Compositiója ezen müvének is derék; bár a részletekig menő drámai előadás és jellemzés — mi természetesen tökéletes egy eposzi miiben soha sem lehet, épen nem szolgál előnyére. Figyelmünket főleg „Buda halála“ hijja még föl. E 12 énekü hun rege 1864-ben jelent meg, a Nádasdy- dijjal jutalmazva. — Visszavezette ebben Arany eposzunkat saját szülöhonába: a mondák és regék bizodalmába; ama közös forrásra, a mely legtöbbször ad anyagot az összes elbeszélő költészet válfajainak, a mint ezt az európai népek költészetének története bizonyítja* hol az epika kiinduláspontja mindig a mondával kezdődik, melyről fokozatosan az eposzra szemléljük az átmenetet, a kisebb nemekkel, t. i. a ballada, románc és. költői beszélylyel együtt, mig végre a novella és regényhez érünk. Arany az eposzi tárgyválasztás kútfejéhez megy vissza és egyúttal főkellékül mutatja ki e müvében az eposziróra nézve a teljes tárgyilagosságot, és, mi a föntebb említett okból szintén nagy érdem, nem is saját, hanem a nép naiv felfog.isi szempontjából dolgozza fel benne tárgyát. E mü befejezett egész ugyan, de a benne tárgyalt események későbbi fejleményeknek szolgálnak alapúi , vagy — mint a költő előszavában maga mondja — csak mintegy előjátékát teszik a nagy tragoediának , mely a szerző gondolatában már megalkotva él. Ez is Arany helyzetalkotó és jellemfestö erejéről tanúskodik, s címe dacára, az epopoeia egyes nagy vonásait ismerjük fel benne. — Az ószerüen naiv elbeszélés is újabb és kiváló bizonysága Arany ama kitűnő művészetének, melylyel a nyelvet öntudatosan idomítja mindig céljaihoz képest. * * * Az elmondottakkal korántsem hiszszük kimentettnek Vörösmarty és Arany, e két nagy szellem eposzi költészetének tanulmányozását. Midőn őket legjellemzőbb müveikben bemutatni igyekeztünk, leginkább csak ezek tárgyáról és alakjáról szólván, rövidség• kedvéért nem terjeszkedtünk ki egyszersmind mindazokra, miket különben bármely költő álláspontjának meghatározásában mellőznünk nem volna szabad. A mondottak alapján mégis a következő párhuzamot vél jiik vonhatni. Vörösmarty a nemzeties s nem ritkán népi, de mindig neuies és hazafias érzések költője. Arany minden népiessége mellett is oly művészi mint Vörösmarty, s e fölött azon előnye van, hogy magyarosabb. Aranyban Vörösmarty diszességét, csillogását hiába keresnök; epikai nyugalom, a plastika erős súlyegyene, erejének biztos tömörítése jellemzik öt. Hivatását, feladatát, a korszükséghez képest, egy kép nemesen fogta fel és töltötte be mindkettő.
