Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1873
11 Azért mondja Vörösmartyról Eötvös : *) „Ha valaha volt iró, ki magas feladását, ki a roppant felelet terhét, melyet az, ki szavait egy egész nemzethez intézi, magára vállal, tisztán fogta fel; ha volt, ki belátta, hogy a költészet, mely nem anyagi érzékeinkhez, hanem a lélekhez fordul, feladását csak az által tölti be, hogy nemcsak az anyagi, de az erkölcsi szépnek képeit tünteti fel; ha volt iró, kinek müveinél eszünkbe jut, hogy a költészet nem egyéb, mint a szépnek érzete egy nemes kebelben: Vörösmarty az.“ A népköltészet pedig azért éri el Aranyban legszebb feladatát és diadalát, mivel Arany a müköltészet egész tisztultságával, müveiben leghívebben megfelelt azon mondatának, miként, „a népköltö feladata nem az, hogy elvegyüljön a durva nép között, hanem hogy tanulja a legmagasabb eszméket és költői szépségeket is a népnek oly élvezhető alakban adni elé, hogy annak egyszerű elméjére és meáterkéletlen szivére is hassanak.“ Vörösmarty eposzaiban, a körülményekhez képest, a nagy tettekre ébredés; Arany a nyugodt alkotás erős kinyomatú megtestesedései. A magyar költészet Vörösmarty tói Aranyig a legszorosabb kapcsolatban volt a kor politikai küzdelmeivel ; át és áthatották ezek egymást. Az idegen befolyás elleni küzdelem, s az alkotmány reformja együtt indúlt és fejlődött Vörösmarty romanticismusával, mely szintén idegen befolyás ellen küzdött, s a classicismus romjain egy új világ felé vezetett. Mihelyt a politikai és társadalmi téren nagyobb arányokban kezdett fejlődni a nemzeti szellem s a demokratia felé hajlott, megzendült Arany lantja. Alig harminc évi küzdelem, s a nemzeti szellem teljes győzelmét ülte irodalomban, politikai és társadalmi téren egyaránt. Vörösmarty döntöleg folyt be az irodalmi átalakulásra, tulajdonkép vele kezdődik az. Aranyban a nemzeti szellem és költői szabadság ülte diadalát. (Gyulai P.) Mindkettő mindenek fölött magyar. Nem értem ezalatt, hogy idegen remekeket nem olvastak, ezeknek rájok hatásuk nem volt; mert bizonyos, hogy Vörösmarty Tassot, Ariostot, Ossiánt, minde- nekfölött az angol Shakespearet, és föllépte előtt közvetlenül Byront olvasd, Aranyt pedig a görög remekek tanulmányozása tette oly nagygyá: mindazáltal mi őket oly magasra emelé s kiváló nemzeti költőkké avatá, abban keresendő, hogy mit az idegentől vettek, az bennök magyarrá lön ; tiszta magyarrá tudták varázsolni mindazt, a mit feldolgoztak. *) Emlék-beszéd Vörösmarty M. fölött. 1858. 3 De megint magyarság tekintetében felülmúlja Arany Vörösmartyt is; mert érzéke erősebben gyökerezik magyar talajban, a magyar népben és mondában. Ez uralkodó vonás mellett legszembetűnőbb sajátja ismét mindkettőnek: a széleskörűség és termékenység. Nyelvújítóinknál a nyelv készült; Vörösmartynál készen volt, s azonnal a tekintély központjává tette Pestet. Epikája mindenekelőtt detronizálja irodalmunkban az olympusi isteneket, és mindjárt Zalánban megkísérli azok helyett megalkotni egy magyar hitregét, bevezetvén s otthonossá tevén kölészetünkben Hadúrt és Ármányt. Bemutatja az emberi alakok legkülönbözőbb fajait, az őskor hőseitől fogva a jelen legváltozatosabb alakjaival. A régi kornak már feledett eszméi s gondjai, a modernekkel vegyest szóknak müveiben, melyek nem csak eposziak, hanem az összes költészet majdnem minden nemében és válfajában jelennek meg. Szóval, Vörösmarty maga majdnem egész költői irodalmat képez. Arany nem kevésbbé termékeny, s e mellett nem kevésbbé tud a kor színvonalára emelkedni; sőt Arany, valaminthogy átalábau nagyobb elbeszélő Vörösmartynál, a modern eszmekörböl még többet ölel fel, mint az, és alkotásában nincs úgy kitéve a lázas tulságok behatásának és ha szabad igy szólnunk — a dagály kinövéseinek. Mielőtt mindent összefoglalnánk, mi csak Vörösmarty és Arany eposzi kötészetére vonatkozik, egy, az eddig mondottakból önkényt folyó, mellékes bár, de igen jellemző vonást kell még kiemelnünk. Vörösmarty csendes és hallgatag természete nem igen hajlott átalán a k omikumhoz, miért nincs is meg benne oly magas fokban az a magvas humor, mely csak a magas szellem emelkedett objectivitásának és a mély kedély zavartalan harmóniájának lévén sajátja, sajátja oly nagy mértékben Aranynak is. Ugyanerről tanúskodik, s mintegy ebből foly, hogy Aranyban nyoma sincs — mert szelleme és kedélyének tiszta harmóniájával meg nem fér — sok tulajdonnak, minők : egy-egy hamis hang, csinált pathosz és átalán az a virtuózszeríiség, melyet igaz költői ihlet helyett Vörösmarty nem egy müve mögött találunk. — íme egyenkint és összesen azon tényezők, melyeknek Vörösmarty és Arany nagy alkotásait köszönhetjük, s melyeknek összefoglalásából a két nagy szellemről ily párhuzamot kockáztatunk: Vörösmarty nem teremtett az.eposzi költészet terén oly nagy egészet, mely hozzá méltó lett volna, Arany igen is. Vörösmarty eposzai mozaikszere alkotással bírnak,