Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1873

9

hogy Miklóst kiforgassa örökségéből, a király előtt ravasz színleléssel előadja a dolgot, hogy öcscse gyilkossá lett, s bujdosik, remélve, hogy az örökség ily utón kezére száll. A király azonban belát a ravasz ember szivébe, s úgy nyilatkozik, miszerint annak adja az örökséget, a ki a Buda alatt napok óta öldöklő cseh óriást legyőzi. György lemond róla. Miklós ezalatt főiérkezik Budára, s megindulva egy fiai-vesztett anyán, a csehhel párbajra száll, legyőzi s fölvetvén sisakját a király elé borúi, kegyelmet esdeklő. Mindenki meg van lepetve ezen, mert György után mindenki tudta esetét; de legjobban az álnok bátya, kinek hamisságai torkára kezdenek forrni. A király megkegyelmez neki, sőt Miklóst „fejéhez választja.“ Az álnok Györgyöt elűzi udvarából s az egész örökséget Miklósnak adja.

Alig lehet ennél szebb, egyszerűbb s erkölcsileg nemesebb mesét képzelni. A költészeti érzék ép úgy, mint az erkölcsi a legtökéletesebben ki van benne elégítve; pedig az egyes epizódokat, a bű és derék szolgát Bencét, s a gyermeke sorsán oly aggódva csüggö anyát, átalá- nos ismertetésünkben nem is jellemezhettük.

De Arany nemcsak a tárgyválasztásnak, hanem a szerkezetnek s formának és a mi fő, a kettő összeegyeztetésének is mestere. A compositió tökélyére nézve kétség kivül maga után hagyja Vörösmartyt, s a mi kiváló dicséretére szolgál, müvészségét a népköltök naivságába burkolja.

„Toldi“ compositiójára nézve elmondhatjuk, hogy maga nemében a legtökéletesebb mű irodalmunkban; mert az események szorosan s a legmélyebb psycholo- giai indokokból folynak egymás után.

E miiben Arany „művészi magas hivatásáról — mint Toldy Ferenc mondja — mindenek előtt azon mód tanúskodott, mely szerint a Toldi-monda egyes, belsőleg össze nem függő adatait egy léteges szigorú szervezetté alkotta, melynek mindenik tagja szükséges ok és okozatként jelenik meg, s minden vonás a költő eszmélt céljaihoz szabatik.“ Az egyes szereplő személyek cselekvéseikben oly híven és művészileg vannak jellemezve, hogy szinte szoborszerüleg domborulnak ki, s e mellett a kor- és nemzetbeli sajátságokat is jellemzőn színezik. Aranynak előadása „Toldidban tisztán népies, de azért nemes és mesteri. Nyelvezete bájló, s tökéletesen össze van forrva a tárgygyal és gondolattal, egyszerű és erőteljes.

Egy életirója szerint, költőink közt egy sem tette oly közvetlen és kiváló tanulmány tárgyává a magyar népéletet, s egy sem merített belőle annyit, mint Arany. Valóban alig Írhatná le valaki pl. a reggelt tösgyökeresebb magyar felfogással és nyelven, mint Arany a következőkben :

Fölvevé a hajnal piros köpönyegét,

S eltakarta vele az égboltnak felét,

De nem volt oly kényes a bársony ruhába,

Hogy be ne pillantson a szegény csárdába.

Betekint fél szemmel egy törött ablakon,

Hát csak a cimbalmost látja benn egy pádon,

Kinn sem lát egyebet egy öreg szolgánál,

A ki dolgát végzi jó Rigó lovánál.

Aztán széttekintve Pesten és Budában,

Nézegette magát a széles Dunában:

Duna folyó víznek piros lett a habja,

Közepén egy barna csolnak úszott rajta,

A csolnakban Toldi, nem egyéb, evezett,

Messze felborzolta a lapát a vizet;

Fényes apró esöppek hulltak a magasból,

Mintha zápor esnék piros kalárisból.

Vagy a király sátorát ezekben :

Róla, mint az öklöm (ha kicsit nem mondok)

Lógtak köröskörül oly nagy arany bojtok;

Messze kiösmerszett a többitől, bátor Egymást érte ottan a sok úri sátor.

Drága karos rengök dagadóra tömve,

Bársonynyal bevonva, aranynyal áttörve,

Álltak a sátorban gyönyörű szép renddel,

Kiknél szebbet már nem képzelhet az ember.

Egy öreg szék is volt a kellő középen,

Fényes drágakővel kipitykézve szépen,

Nagy arany körmével a földet karmolta,

Mely bársony pokróezczal szinte be volt vonva.

Ilyen különben Arany összes eposzi költészetének nyelve.

Vörösmarty nyelvéről is mondottuk, hogy az tös- magyar jellemű, méltóságos, hatályos és szép ; valamiat- hogy Vörösmarty a nemzetiség, haza és hazafiság legnagyobb költője : de a nép nyelve egyálalán alig van úgy birtokában mit Aranynak, ki a magyar észjárást és kifejezésmódot teljesen átérezvén s magáévá tevén, a „magyarosabb“ névre még Vörösmarty fölött is igényt tarthat.

Toldi a fölvett genre kimerítő példányképeül szolgál. —

Ugyanazon érdemek tüntetik ki Arany egyéb epikai müveit is, mint Toldit. Miivei az elbeszélő nemben és kivált a népies eposz- és balladában korszakot alkotnak költészetünkben; s mi különösen a kisebb elbeszé- letieket és főleg a balladát illeti, messze felülmúlják