Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1873
8 bánó, vagy játszi, de mindig jellemes; s annyi zengze- tességgel (numerussal) bir, minővel egy költőnknél sem. Mintha ö találta volna tel azt, mintha vele a világ nyelveit versenyre hívná ki.“ A nyelvnek Arany is bámulatos érzékű mestere, de hogy Vörösmartyt e tekintetben meghaladta volna, nem tudnám állítani. Nyelvünkre nézve mindkettőnek igen fontos érdeme van. Vörösmarty a nemzeti elem- és szellemmel ujjászülte költői dictiónkat, a nyelvészeti harcot eldöntötte, s a valóban magyar müköltöi nyelvet nem csak megalkotta, de a tökély magas fokára emelte egyúttal. A népi elemet is kezdte már felvenni költészetébe, és ha Arany a népiesben kitünöbb, ebben nagy érdeme van Vörösmartynak is. Vörösmarty megtalálta, Arany kiválasztotta az igaz gyöngyöket. Vörösmarty nemzeti, Arany tisztán nemzeti költő. * * * Elnémulván a Vörösmartyban tetőzött classikai nemzeti eposz, a classikai ízlés eszményi világából egész költészetünk közelebb tér a nemzeti élethez. Elbeszélő költészetünk modern formákban, az uralomra jutott új müelv, a népies elemnek egyetemes fölkarolása által emelkedett a kellő magaslatra. Népies epikánk Arany Jánosban tetőzik. Hivatása egész nagyszerűségével tünék fel e téren első müvével, a 12 énekü „Toldy“ költői beszélylyel, melylyel a Kisfaludy-társaság 1847-ki jutalmára diadalmasan pályázott. Bár a népköltészet fejlődésére hatalmasan befolytak már előbb Székács (a szerb költészet ismertetésével), Czuczor (népdalai s néprománcaival), Erdélyi (gyüjtései- és saját müveivel), valamint Kriza székely népköltészetével; mégis a Kisfaludy-társaság pályakérdése volt legközvetlenebb megalapítója a népies költészet uralmának a többi irányokkal szemben, a mennyiben épen e pályakérdés szolgáltatott alkalmat Aranynak diadalát határozottan kivívni, melyet, mint a nép érzéseinek hű tolmácsa s a legköltöibb kedély mai napig megtartott. De lássuk Aranyt, Toldijában. Ennek tárgyát a XVI. századbeli Ilosvainak töredékes „Toldi-históriájából“ vette , s hogy öntudatos müvészséggel tette ezt, bizonyítják saját szavai. „A nép hagyományos elbeszélései — úgymond — *), melyek nem támaszkodnak irás segedelmére, mindig és mindenütt bírnak a benső alkotás némi erejével, idomosságával. Forgassuk át a magyar népmesék gyűjteményeit: a történet e naiv elbeszélésekben (hacsas valamikép meg *) Szépirodalmi Figyelő, 1860. nincs csonkítva) mindig kerek egész: a királyfi, a mesehős teljesen epikai bonyolódások között harcol az ellenszegülő hatalmakkal, mig kivívja a győzelmet. Oly mese, a melyben az események összefüggetlenül, egymás után adatnának elő, a nép közt se hallgatót nem nyerne, se föl nem tarthatná magát az élő ajkon. E prózai előadási! költemény, melyet mesének hívunk, nem regénye a népnek, hanem valóságos eposza; benne a hőst segítő vagy gátló csodás hatalmak az epopoeia gépezetének (machina) felelnek meg.“ Ily, az irás segélye nélkül egyenesen a nép közt támadt és szájhagyományban élt mondát dolgozott fel Arany trilógiájában, melyben Toldi Miklós életét, kalandjaival együtt írja le, kinek roppant izom-ereje máig is él népünk emlékezetében, s kinek tetteit töredékesen, szárazán Illosvai irta meg s óvta meg egyszersmind az enyészettől. A trilógia első része „Toldi“', melylyel a Kisfaludy- társaság pályadiját nyerte; a második „Daliás idők“ cim alatt Toldi férfi korát, Lajos király oldala mellett tett olaszországi hadjáratát beszéli el, de mely még befejezetlen; a harmadikat, mely az ősz bajnokot már sírja szélén, végső fellobbanásában Írja le, a „Toldi estéjét,“ még 1848-ban elkészité, de csak 1854-ben tette közzé. Milyen lett a sovány s tárgyban meddő Toldi- monda Arany művészi kezei közt, legjobban felfoghatjuk, ha Illosvai férceletét s a nép fogalmait Toldiról összevetjük a költő által megalkotóttal. Lássuk legalább az elsőnek tartalmát. Az özvegy Toldi Lörincnének két fia van: Miklós és György. Az ifjabb Miklós otthon él anyja mellett a gazdaságnál s dolgozik, mint akármelyik szolga; az idősebb, György, „gőgösen henyél a királyudvarban.“ Mindez a gonosz bátya intézkedése, ki igy akar a nagy erejű Miklósban minden nemesebb érzést elfojtani, hogy annál könnyebben kitúrhassa örökségéből. Miklós künt van a réten dolgában, — s ezzel kezdődik a mű — a mint előtte elvonul Laczfi büszke serege; megszállja öt a vitézi élet után való vágy, s elégületlen lesz helyzetével. A mint ily felzavart kedélyállapotban haza megy, György bátyját találja otthon, ki anyja látogatására jött. 0 szívesen köszönti, az hidegen fogadja, mi az ifjabb testvért szörnyen sérti; de félrevonul s midőn György itt sem hagyja békében, sőt cselédei által íngerli, elkeseredettségében agyonsújt egyet a hajdúk közöl. E véletlenül történt vétkes dolog miatt a jószivü Miklósnak „nyakára ül búja', s elbujdosik otthonról. Hű embere, a jó öreg Bence, mint jó csillaga tűnik fel mindenütt. Számos kaland után Budára indul, hogy a királytól kegyelmet kérjen. György bátyja ezalatt, elérkezettnek vélvén az időt,
