Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1861

16 így bölcsen számító Rajnerunk is. Nem kerülheté ki az ö előrelátó figyelmét semmiféle esély. Lehetségesnek tudván, hogy egy vagy más tőkéjének kamatai néha elmaradhatnak, vagy a netalán felmondott tőkék, nem mindig helyez­tethetvén el tüstént eléggé biztosan, gyümölcsözni egy időre megszűnhetnek, de hogy rendkívüli, előre teljességgel nem látható körülmények is állhatnak be : tömege kamatainak egy harmadáról úgy rendelkezett, hogy az, évenkint elkiilönittetve, tartaléktömegként tőkésittessék , melyhez aztán a mondott esetekben nyúlni, vagy a kegyuratlan templomok, paplakok és iskolák rendkivüli szükségeit födözni lehessen. A végrendelet XI fejezetének 11-dik pontjában ezek állanak: Az iskolákat Egerben látogató tanuló ifjaknak tömegem kamataiból adassák évenkint 640 frt. És pedig két másod­unokámnak, Besztercén lakó, jelenleg pozsonymegyei főszolgabíró Rajner András unokaöcsém két fiának, kiket Egerbe fog küldeni, (mit egyenesen kívánok) adassák abból 100 ttjával, 200 frt; — továbbá egy első és egy másodévi joghallgatónak 70 ttjával, 140 frt; — egy első és egy másodévi bölcsészethallgatónak 65 ttjával, 130 frt; — egy ötödik és egy hatodik osztályi gymnasiumi tanulónak, 45 ttjával, 90 frt; — végre egy harmadik és egy negyedik osztályi gymnasiumi tanulónak 40 ttjával, 80 frt. — Ez ösztöndíjak jelöltjei pedig a kevetkező tulajdonokkal bírjanak: Vallásosság, erkölcsi viselet, és az iskolai fegye­lem megtartásában legyenek példásak, a tanulmányokban jelesek, (másodunokáimat ille­tőleg, minthogy a magyar nyelvben még alig lesznek eléggé jártasak, megelégszem első rendű előmenetellel is) azon fölül a latin nyelvben, mely most annyira elhanyagoltatik, legyenek kellőleg jártasak. Ki vagy az erkölcsi viseletben hanyatlanék, vagy a tanulmányokból másodrendbe esnék, ha érdemje­gyét legalább első rendűre ki nem javítaná, vagy többszöri intés s figyelmeztetés dacára az erkölcsi viseletben hiányosnak találtatnék, az ösztöndíjtól fosztassék meg, s az más — méltóbbnak adományoztassék. — A gymnasium és lyceum igazgatói ily jeles ifjakat, nem véve tekintetbe, vájjon nemesek-e vagysem, hanem mindenesetre szegé­nyebb sorsuakat terjeszszenek az egri főkáptalan elé, melynek jogában álland azokat kinevezni. — Kik az ösztön­díjat megnyerték, azt megtartják mindaddig, mig magokat valamint a tanulmányokban úgy az erkülcsiségben is kitüntetik. A ki közülök egyházi vagy szerzetes állapotra lép, annak ösztöndíja azonnal megszűnik, s más méltónak adományoztatik. — Ezen ösztöndíjakban a boldog emlékű alapító szándéka szerint 1846-tól a gymnasium hatodik és ötödik osztályában, 45 ttjával, két — s negyedik és harmadik osztályában, 40 ttjával, hasonlag két ifjú — 1853- tól pedig ezeken kívül a nyolcadik és hetedik osztályban is két ifjú 65 forintjával folyton részesül. Végre a többször nevezett okmány XIII. fejezetének 25-ik pontjában ezeket olvassuk: A hagyaté­komhoz tartozó 1,400 da rab császári aranyokból álló tökének ugyan aranyokban kö­vetelendő kamataiból jutalmakra adassék ki évenkint: Egerben az elemi oskolák számára 3 db arany, t. i. két darab a fi — egy a leány növendékek iskolájának; — a gymnasium hat osztálya szá­mára, 24 darab arany, úgy hogy a négy alsó osztály hármat - hármat; — a két felső osztály hatot-hatot; a bölcsészeti két osztály hatot-hatot; — a jogászati két osztály szintén külön hatot-hatot;— a tanítóképezde két osztálya pedig hármat-hármat — s igy valamennyi összesen 57 darab aranyat nyerjen. — Kik e jutalmakban részesülni kívánnak, legyenek a kér. katholika hitben kellőleg jártasok, az isteni tisztelet látogatásában pontosak, az iskolai rend, fegyelem megtartásában példásak. A tanulmányokban (kiválta most annyira elhanyagolt latin nyelvben) kitűnők, erkölcsi viseletben példányszerüek, milye­nek között előnynyel bírjanak a szegényebbek. — Az egri plébános, mint az elemi oskolák igazgatója, úgy a gymnasium, lyceum, és tanítóképezde igazgatói is, a tanárokkal értekezvén, az ily jutalomra méltó ifjakat névszerint terjeszszék az egri fökáptalan elé, melynek jogában áll kijelölni a jutalmazandókat, kiknek a ju­talmak az osztályzat kihirdetésének alkalmával ünnepélyesen kézbesittetnek. — 1846-tól kezdve e jutalmak a hat osztályú gymnasium két felső osztályában hat, —- s a négy alsóban három aranyonkint — 1853-tól pedig maiglan ezen kivül a hetedik és nyolcadik osztályban is hat aranyonkint valóban kiosztattak. Kedves emlékű Rajnerunk e jutalmakról szóltában végül igy kiált fel: „Adj a Isten, hogy e ju­talmak által a tanuló ifjúság vallásos buzgalomra, fedd h etlen erkölcsi viseletre és a tanulmányokban mennél örvendeztetőbb előmenetelre serkentessék! — Midőn mi erre szivünk mélyéből „Amen“t mondunk, egyszersmind a kegyes jó Istentől az Egyháznak, a Ha­zának, az emberiségnek mennél több Rajnerokat kívánunk!

Next

/
Oldalképek
Tartalom