Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1859

16 nélkül, ily jegy nagyságában pbotographiroztatják magukat és saját arcképüket adják át, mely által, nem te­kintve az illemet, mely abban rejlik, száraz név helyett arcképet átnyújtani, a meglátogatott még azon élve­zetben is részesülhet, hegy barátjai, s ismerősei arcképeit összegyüjtvén, emlékkönyvet csináltat magának be­lőlük, mely évek múltán is édes emlékezést idézhet elő. — Miként halad tovább és tovább a fényképészet, arról tanúskodnak a legújabb ily nemű munkák Angolhonban. így Rafael kézrajzai, és London sok más fe­lettébb érdekes műkincsei, most a legjobb fényképészeti utánzásokban csekély áron megszerezhetők úgy, hogy a kevesbbé gazdag is birtokukba juthat. Már előbb is oda céloztak, hogy a fényképészet lassan lassan a tudományos rajzolatok terét magá­hoz fogja ragadni, minthogy az emberi szem soha sem oly éles, az emberi kéz soha sem oly biztos, a művész kedélye soha sem oly szenvedély nélküli, mint a természetnek örökös törvények szerint munkálkodó ereje. De ezen nézethez azon vágy kapcsoltatik, hogy azután fényképeket könnyebben, mint eddig, tudjanak sokasítani úgy, hogy ne kelljen minden egyes lapot fénysugaraknak kitenni, mosni, állandósítni sat.; hanem hogy a fény­kép oly módon kezeltessék, mikép csupán vegyi eszközök által és minden emberi kéz hozzájárulása nélkül alkalmassá tétessék arra, hogy vagy fényképészeti, vagy réznyomó nyomdában több száz példányban levehető legyen, mely lenyomatok mint a réz-, és fametszetek többé a levegő, fény, vagy nedv által okozott változások­nak kitéve ne legyenek. A sokasítás ezen gondolata a fényképészet lényegével oly belsőleg van összekötve,' hogy már szá­mos kísérletek történtek annak létesítésére. Már 1839. évben, miután Daguerre nagy fölfedezése ismeretes lett, Verves tanár Bécsben, Axmann József rézmetsző segélyével kísérletet tőn a Daguerreképeket fölótetni. Verres ismertetése után egy hónapra Donné a tudományos academiának Párisban egy lepecsételt csomagot adott át, melyben az a Daguerreképek fölétetési módját irta le. Pijl a cs. k. udvari és államnyomdában Bécsben szinte ily kísérletet tett, mely azonban célszerűtlennek mutatkozott, mivel a lenyomatokhoz különös papír és saját festék szükségeltetett, nem is vevén tekintetbe azt, hogy a lemezek igen kevés lenyomatot szenvedtek el, vagy állottak ki. — 1853. évben Niepce de Saint Vidor a tudományos akadémiának Párisban a fényképészeti leétetések hasonló kisérleteit acéllemezekre nyujtá be, melyek Lemaitre rézmetsző segítségével hozattak létre és 1854-ikben némi módosítás és javítással újra megjelentek. 1856-ikbau Macpherson a fényképek sokasitását asphalt segélyével kőlapokon próbálgatta.; Négre rézmetsző maga számára Cluny hötel-t éteté le. Ramsay Glasgowban szinte zsidoszurokkal tett kísérletet. Poi- tevin és mások ugyanazon célra a kettős festenysavas haméleg alkalmazásával foglalkoztak; Pretsch ezen haméleget enyvvel hozta összeköttetésbe, mi által gálvánképészeti rézlemezeket nyert. — Ezen irányban halad egyike a legbuzgóbb kutatóknak Talbot, kinek a fényképészet már sokat köszön. 0 szinte már több év óta a kettedfestenysavas haméleg (doppel chromsaures Kali) alkalmazásával foglalkozott fényképek sokasítására, és leg­újabban egy lépést tett, mely nagy figyelmet érdemel, mely által minden nagyban felülmulatott, mi eddig ezen tárgyban történt, és vele az út megtörve látszik lenni, mely által a fényképészet valódi tényleges módon a réz­nyomó sajtóval összeköttetésbe lépett­A lap, melyén a kép van, körülbelül 811 átméröü és a Tuileriák főkapuját ábrázolja. A lenyomat minden helyen még nem egyenlően tökéletes, alkalmasint azért, mivel az étetöszer a kocsonyás (gelatine Gal­lerte) réteget nem egyenlően hathatta át mindenütt; de a sikerült részek valóban mitsem hagynak már hátra kívánni valót; igy például: a felső terem ablakai az első és második emelet több ablaka igen pontosan vannak kiadva, de főleg kitűnő az óra mutató táblája és szinte ily, majdnem hiheflen, finomságban mutatkoznak és tűn­nek ki a párkányzat cifraságai is. — Ez volna tehát azon lépés, melyet szem előtt kellene tartani, minthogy az talán rövid idő alatt bevégzéséhez közel álland, mivel az előterjesztett eljárási mód két fő föltétet teljesít, t. i. vegytani tekintetben igen egyszerű és oly csekély időt kíván, hogy kedvező körülmények között még azon napon lehet lenyomatokat készíteni, melyben a kép készült. Ha ezen mód helyesnek bizonyul, úgy valószínűleg a legfontosabb lépések egyike megtétetett tudományos lenyomatok elkészítésére és a fényképészet nagy haszna az iskolákra nézve ki fog tűnni. Nagy sikerrel használtatnak az üvegre állítólag levett fényképészeti táj- vagy arcképek a stereosco- piánál. Ugyanazon tárgy két képe mintegy 42° alatt levétetik, úgy, hogy egyik kép a tárgy jobbfelöl nézett képét, a másik balfelülröl nézettét adja, és e két kép a készülékben egy tömör képpé alakul, a csalódás oly

Next

/
Oldalképek
Tartalom