Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1857
4 1. A héjincs a puhányok vagyis csontatlan állatok osztályában foglal helyet. Szine felül vörhenyeges, alul fehér-szürke, mely színek azonban a táplálék minősége szerint majd sötétebb, majd világosb árnyalatba s néha más színbe is mennek. Létezésének fötényezöje a nedvesség. Azért ha a hely, hol tartózkodik, meleg és száraz, mennyire csak lehet összegömbölyödik, s óvni iparkodik magát a kiszáradástól; és ha a szárazság hosz- szabb ideig tart, nedvesség hiányában elvesz. Nedves helyeken hónapokig nélkülözheti a táplálékot. Útját a merre jár, nyálkás, fényes vonallal jelöli. A nedvességet annál inkább szükségli, minél szárazabb a föld, melyen jár. Nedves földön kétszer-háromszor gyorsabban halad, mint szárazon, s ha útközben szárazföldrész, vagy hirtelen keletkezett s reá száritólag ható szél által lepetik meg, kénytelen megállapodni, míg eső vagy harmat további haladását ismét lehetségessé nem teszi. A kiszáradás egyébként testi állapotának minőségétől is függ; mert a jó erőben levő s igy nyálkában bővelkedő sokkal nagyobb könnyűséggel s kitartással csúszik a száraz tárgyak fölött is, mint az elsoványodott, nedvnélküli. A héjincset az év minden szakában láthatni; de különböző mennyiségben. Tavaszszal rendesen kevesebbet, öszszel többet, némelykor töménytelen sokat. A héjincs táplálékát főleg bevetett földeken keresi, s táplálkozik füvei, levelekkel, bimbókkal, fiatal csirákkal; de a puha, leves növénytáplálékot jobban kedveli, mint a keményet; főleg ha az egyszersmind sós vagy kesernyés csípősséggel is bir. Fiatal lóhere, gabona, főleg a búza, káposzta, répa, saláta és főzelékfélék kedvenc táplálékai, sőt a zuzmót, mohot, gombát is megeszi. Ezeken kívül a fris gabonát és mindenféle lisztes tartalmút, földi és fagyümölcsöt, az almát kivéve. Kedveli a földi-szedret s tököt; más táplálék hiányában pedig a rakásba hordott burgonyát és gyökereket pusztítja. A héjincs tulajdonképi tartózkodási helyei a rétek, lóheresek, lugasok, bozótok, árnyas erdőszélek; tehát mind oly helyek', hol szükséges táplálékán kívül főelemét, a nedvességet, mint a kiszáradás elleni védszert, is föltalálja. Találtatik a folyók és patakok mentében, és innét a szomszéd kerteknek annyira ártalmas. Szántóföldön annál ritkább, minél szárazabb annak felülete ; ellenben annál nagyobb mennyiségben jelen meg az agyagtartalmú földeken, minél nedvesebbek azok. A nap melegebb részeiben buvó helyeire vonul, kövek, göröngyök, levelek és fahasadékok alá ; növekedő szárazságnál a földbe is. Leuchs állítja, hogy a szántóföldeken, melyek a nagy forróság következtében nyáron át igen kiszáradlak, a héjincsek fél, egész egy lábnyi mélységre leássák magokat. Tartós meleg- és nedves időben gyakran nappal is láthatni héjincseket mászkálva legelészni. A száraz hideg ártalmas rájok, sőt halált okozó, ha attól téli tanyájokon kívül lepetnek meg. Ily idő beálltával eleinte csak felületesen bújnak el, míg a szelidebb időjárás visszatértével ismét eléjönek. A tartósabb fagy közeledtével már mélyebbre, egész tizenhat hüvelyknyire, némelyek szerint pedig három lábnyira vonulnak. Ha merevült állapotukban, melyben télen át léteznek, meleg szobába hozatnak, néhány perc múlva ismét fölélednek; valamint ez szabadban is tavasz beálltával történni szokott. A földbe azért rejtőznek oly mélyen, hogy a kiszáradás ellen védve legyenek; azonban mégis megtörténik, hogy a visszatérő melegség vagy csípős szelek következtében kiszáradnak és elvesznek. Ellenben lágy időjárással, mikor a hó olvadni kezd, a hó alatt tovább mászkálhatnak, s a vetéseket kényökre pusztíthatják. A kövek vagy mohok alatt, midőn a viz körülöttük befagyott, nem dermednek meg, hanem maguk körül melegségi réteget képeznek. A héjincsek hímnősek. Párzásuk a nyári hónapokban történik. Augustustól kezdve, míg az idő engedi, egész késő őszig tart petézésök; sőt Leuchs szerint, ha a téli álom által meglepetnének, a jövő tavaszszal történik az. A peték (tojások) közönségesen kis nedves gödrökben, földmélyedésekben, moh alatt, gyökerek között, lehullott falevelek alatt rakatnak le, hol hat, tiz, sőt harminc számra is fekszenek ikraalakban egymásmelleit, s átlátszók, világosak és ruganyosak. Ezek egyrészről négy sőt több foknyi hideget képesek kiáltani; más részről pedig kályhán vagy napfényen annyira kiszárithatók, hogy szabad szemmel alig láthatók már, s mégis nedvesítés után ismét földagadnak és kikelnek, főleg ha már a csigák a petékben némileg fejlődve voltak. A peték száma, melyeket egy héjincs rak, táplálékának minősége s mennyisége szerint ugyan változik; de néhány százat mindig kitesz. így, tapasztalta Leuchs, hogy egy csiga öt nap alatt egy négyszeg lábnyi térségre, részint apró csomókban, részint szétszórva, kétszázhuszonkét petét rakott le. A peték kikelése csupán az időjárástól függ. Ha ez hideg, a peték változatlanul maradnak; ha pedig meleg, három négy hét alatt kikelnek, kályha közelében tiz nap alatt is. A novemberben rakott peték csak a jövő év május hónapában kelnek ki. Schirach már novemberhóban számtalan apró csigát talált, és azt véleményezi, hogy ezek a korábban rakott petékből még öszszel keltek ki. Egyébiránt tapasztalat szerint legtöbb csigát találhatni april- és májusban; mert ekkor ha az idő esős és meleg, legtöbb kel ki. A fiatal
