Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1857
22 elvetvén hüvelyét, a földből clébujik, hogy valamely gallyon röpülnek még tökéletesebb kifejlesztésére tért nyerhessen, és már a legelső este a fák körül röpkéd, keresvén a gallyon ülő nőt. A télilepke rendkívüli nagy kártékonysága már az előre bocsátottakból világos; mert a fák általa virágjaiktól, leveleiktől, sőt fiatal zöld hajtásaiktól is megfosztva, legfölebb másodszori hajtással nőhetnek még valamicskét, mely hajtások fiatal fáknál ugyan sokszor hosszabbak lehetnek, mint az elsők; de az ily másodszori hajtások nem bírván tél előtt eléggé megerősödni, a hideg beálltával többnyire elfagynak, és az egész fa kihalása következik be. így Schmidberger szerint, a lenningeri völgyben két egymásutáni évben a télilepke által megcsonkított fák mind elvesztek; s a kár melyet a cseresznyefákban tett Bajorhonban, mintegy 170,000 forintra rúgott.*) Igen kemény hidegben a bábban rejlő lepke nem fejlődhetik ki, vagy a fejlődésnek indult abban elvesz; ámbár nem hiányzanak esetek, mint Patzeburg állítja, hogy 12° R. hideg után fölengedvén a föld, abból a télilepke egész épségben és éberséggel lépett elé. Ártalmasnak mondatik továbbá a petékre a hideg eső; de még ártalmasabb a kikelt gyenge hernyókra a fagy; miértis Schmidberger hidegesös májust óhajt a gyümölcsfákra; mert igy lassabban fejlődvén a bimbók, a hernyók is kevesebb kárt okozhatnak bennük. De a tapasztalat egészen ellenkezőt bizonyít; mert 1853-ik évben, dacára a hideg esős időjárásnak, mely egész júniusig tartott, a hernyók igen jól fejlődtek, s a lassan fejlődő bimbókra annál kártékonyabban hatottak. Hanem annyi bizonyos, hogy hosszasan tartó s a földet igen átáztató időjárás a földben fekvő bábra és fejlődő lepkére kártékonyán, sőt mondhatni pusztí- tólag hat. — Az elemeken kívül vannak a télilepkének még számtalan ellenségei az élőlények között is. Némely apró madarak petéikkel táplálkoznak ; mások ismét — főleg május- és júniusban — kizárólag ezen lepke hernyóival élnek és táplálják kisdedeiket. Némely rovarok, mint a társevöfutonc (calosoma inquisitor) hernyópusztításaikról szinte ismeretesek. Nemkülönben a közönséges és nagy fürkész, úgy némely poloskafajok és ragadozó hernyók azok, melyek mintegy a természettől vannak a leírt hernyó pusztítására rendelve. Ezeket tekintetbe véve, úgy látszik, a télilepke hernyóinak ellenségei elég számmal vannak; a mindennapi tapasztalás mégis azt bizonyítja, hogy ezek összesen mind nem elégségesek azoknak, főleg kedvező körülmények között, iszonyú mennyiségben megjelenő tömegét kiirtani, úgy azok számát csak kevesbíteni is, s igy más mesterséges óvó- s irtószerekről is kell gondoskodnunk. A télilepke elleni mesterséges óv és irtószerek megválasztásában tudnunk kell, hogy a télilepke többnyire minden ötödik évben szokott megjelenni; habár ezt szabályéi fölállítani átalában nem lehet. T. i. sokszor két, egymásután következő évben is iszonyú tömegben jelen meg, és azután több éven át mind kevesebb számmal. Mindenekelőtt célszerű, ha a gyümölcsfa-termelők oly gyümölcsfajokat ültetnek, melyek később fejlődnek s gyorsan elvirágzanak, hogy igy a télilepke hernyóitól annál kevesebbet szenvedjenek. Állításom mellett a mindennapi tapasztalás látszik szólani;mert az bizonyítja, hogy a cseresznyefa, mely a még igen változó tavasz kezdetével szokott fejlődésnek indulni s virágzani, legtöbbet szenved a télilepke hernyóitól, a körtefa kevesebbet, az almafa pedig legkevesebbet; ámbár a hernyó mindannyit egyenlőn kedveli. Továbbá minél jobban simulnak a pikkelyek a bimbókra a kifejlődésig, annál biztosabbak. Ily fákon, minthogy a hernyók már koratavaszszal bújnak ki petéikből, közülök soknak részint éhség miatt kell elveszni, részint ellenségeiknek, s az idő zivatarainak martalékul esni. Ellenben korán és lassan fejlődő fajoknál, elég idejök van egyik bimbót másik után elpusztítni. Továbbá választassanak olyan fajok, melyek éghajlatunk alatt jól tenyésznek. Azok, melyeknek éghajlatunk hideg, s melyek a tél beálltáig nem eléggé erős, s igy könnyen elfagyható gallyakat hajtanak, a télilepkc hernyójától igen sokat szenvednek. Innét magyarázhatni egyszersmind, hogy az 1853 és 4854—ki évben a kertekben és helységek között álló cseresznyefák, melyek gyorsan fejlődtek, kevesebbet szenvedtek, mint a magasabb helyek és szőlőhegyek között állók. A gyümölcsösökben több helyütt tüzet gerjeszteni, hogy a lepkék abba szállván megsemmisüljenek, nem célhoz vezető; mert a nők röpük hiányában lévén, épen nem szállanak; pedig ezek kiirtására legtöbb gondot szükség fordítanunk. Hanem épen az, hogy a nők szállani nem tudnak, adja a leghathatósabb óvszert kezünkbe, mi a fa törzsére alkalmazott kátrányny al, vagy inézgával bekent gyűrűkben áll. Hogy ezen eszköz illöleg használva tökéletes hatással bir, a tapasztalás fényes bizonyítványai mellett kételkednünk nem szabad. Mert ha a nőnek elzárjuk az utat, petéit nem rakhatja természetes helyükre, a bimbók alá vagy körül; a fa törzsén lerakottakat pedig könnyű megsemmisíteni, s ezen elzárás kátránygyürük által történik. Ha a kátrány közvetlen a fa kérgére kenetnék, a háncsig behatván, a törzsre kártékony lelietnp; azért a kátrány többszörösen összehajtott vizes papírból álló, és sodronynyal ') Lásd : Hohenheimer Wochenblatt vom 6. August. 1853. Nro. 32.
