Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1857
23 vagy zsineggel jól a fatörzséhez erősített alapra kenendő; a fatörzse és a kálránygyiirü között létező hézagok pedig agyaggal vagy mészszel kitöltendők. A netalán igen híg kátrány közé aránylag egynegyedrész gyanta keverhető. A kátrány többször megújítandó, és pedig annyiszor, a hányszor ragadósságát vesztvén, a lepkék azon akadálytalanul áthatolhatnának. Hogy a fák közeléből bokrok, karók és más ily tárgyak, melyek a lepkéknek fákra jutását eszközölhetnék vagy elösegítnék, szinte eltávolítandók, magában értetik. Schmidbergcr fából és rézből is készítetett ily gyűrűket; de ezek alkalmazása, a mellett hogy igen költségesek, igen fárasztó is. Legcélszerűbb és legjutányosabbak volnának talán a papír-, vászon- vagy ólompapirból készültek. A kátránygyürük idején, azaz October 20-ika előtt már alkalmazandók, és uj évig többször fölfrissítendők; márciustól kezdve pedig a megújítás többször ismétlendő. Továbbá célszerű a fák kihajtása előtt a kátránygyürü alatti fatörzs részét, az ottan nagy mennyiségben lerakott peték kiirtására, agyaggal vagy mészszel jól bekenni, vagy a hernyók kikelési idejéig a kátrányt fris állapotban tartani. A fatörzset agyaggal vagy mészszel bevonni, kátránygyürük alkalmazása nélkül, nem célhoz vezető; mert a télilepke, valamint más, a gyümölcsfákra kártékony lepkék is, nem a fatörzsre, hanem a bimbók közelében, a gallyakra rakják petéiket. Mint bábok ellen irtószert használni nem igen lehet; mert azok egy hüvelyknél mélyebben ugyan a föld alatt nincsenek, de nagyon szétszórva lappangnak. A fák alatti földnek fölásásától, mi különben igen ajánlatos, mint a télilepke—bábok kiirtási eszközétől nem sok sikert várhatni. *) 15. A levélsodrók (tortrices, Wickler). Ezek a lepkék legkisebb fajaihoz tartoznak. Fejők nem igen szőrös, leslök rövid és izmos. Elöszárnyaik hátul szélesek; elül íveltek, tarka színezettel. A kevés szőrrel mezeit nyolcpár lábhal bíró hernyók a leveleket, melyekkel táplálkoznak, összesodorják; innét nevezetük. Némelyek azonban virágokban, mások gyümölcsökben, ismét mások a fakérge alatt, vagy magában a fában élődnek. Megemlítendő: a) Az almasodró vagy gyümölcsféreg (lortrix pomana, der Apfelwickler o. die Obstmade). Lepkéjének nagysága igen változó; megjclen junius és júliusban, hogy a nő petéinek elrakására már gyümölcsöt találjon. Nappal a lepke nyugodtan üldögél a fán és csak estve röpül. A nézetek, mikép és hol rakja el a nő petéit, különfélék. Némelyek állítják, hogy magára a gyümölcsre rakja; mások szerint a virágcsészébe; ismét mások szerint a nyél üregébe. Ezen nézetek kétségkívül mind igazak; legalább a vizsgálat alá vett s különféle helyeken megrágott férges gyümölcsök ezt bizonyítják. A peték halavány sárgásvörös színűek, melyeknek száma a nagy mennyiségben elszaporodott kukacok vagy gyümölcsférgek sokaságából következtethető. Ezen rovar leginkább alma- és körtefákon honol, s különösen a nemesebb fajokat látszik kedvelni. Egy almafa, mely fehérkalvilt, s egy másik, mely közönséges pogácsa-almát termett, bizonyítanak e részben; t. i. az elsőn egy sem maradt épen, míg az utóbbin keveset, vagy semmit sem szenvedtek. Minthogy e lepke, mely majd egész Európában el vagyon terjedve, junius és júliusban röpköd, a kukac pedig nyolc nap múlván kel ki, igy a kukacoknak a petékből kikelése junius és julius közepére esik, mikor már nagy mennyiségben találtatnak a gyümölcsben. A kukac tökéletes kifejlődésére négy-öt hetet igényel, s igy a szerint, mint a peték korábban vagy későbben rakattak, julius végével és augustusban már egészen kifejlődnek. A kukac kezdetben fehérszinü; mely azonban később testszinüvé változik, s érintéskor barna folyadékot bocsát szájából. Ezen kukacnak, mint oly sok gyümölcs pusztítójának életmódja igen érdekes. Már fölebb mondatott, mikép a kukac a gyümölcsöt különféle helyen fúrja meg és azzal együtt női; minthogy benne táplálékát bőségesen föltalálj a. Már elég korán találhatni hullott férges gyümölcsöt, melyeknek korai lehullása a kukac által okoztatott, főleg ha a magborítékot pusztította el, vagycsak sértette meg. Többnyire azonban a gyümölcs kukacával együtt a fán marad, és csak a sértetlenül maradtak megérése előtt kevéssel hulladoz. Ha két alma oly közel függ, hogy egymást érintik, a kukac örömest mász egyikből másikba, s ekkor finom szálakkal mind a kettőt egymáshoz erősíti. Az almához közel eső levelet is gyakran a gyümölcs lyukához köti, úgy hogy ha az alma kényszerített érlelődés következtében a gallytól gyakran el is válik, a levelen függve marad. Ha rothadásnak indul a gyümölcs, melyben a kukac rejtezik, elhagyja azt, s másikba megyen át; ha pedig a lehullott gyümölcs egészséges, abban rendesen meg szokott maradni. Midőn a kukac már tökéletesen kifejlődött, elhagyja addigi lakhelyét, a gyümölcsöt, és a fatörzsre kúszván ki, annak kérgén, vagy valamely pudvás, redves fában keres helyet, hogy átbábodzását végezze. E végből fehéres pókhállóba köti magát, melybe a kéreg dörzsölékét is belekeveri. Minél vastagabb és érdesebb a fakéreg, annál több fogja magát azon bekötni. De az is gyakori, hogy azon *) Többet, a kisebb-nagyobb mennyiségben hathatós irtószerekről láss: Löw ,,Naturgeschichte der schädlichen Insekten“ cimfi munkában.
