Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1857
19 galagonya-lepkétől. Egyébiránt közelebbről tekintve a két vörösbarna szörpamacsról, s a két vörös szemölcsről is felismerhetők. A mint a hernyók nyár folytán korábban vagy későbben keltek ki, a szerint nőnek a tél beálltáig. Pusztításuk első tárgya a petéket takaró szórhatom alatti levélrész, melyen kikeltek, s hol annak felső hártyáját és az alatta levő levélzöldet pusztítják. De nem sokára a szőrhalom nem elégséges már őket szél és vihar ellen ótal- mazni, s biztosításukra a levél széleit fonál segítségével maguk fölött összevonják. Később lakásuk nagyobbítására a szomszéd leveleket húzzák össze, melyeknek nyeleit a gallyhoz kötik, hogy vihar idején onnét el ne szakíttassanak. Almafákon, melyeken a levelek nem állanak oly közel egymáshoz, levelekből álló fészkeiket a gallyhoz kötik. Nyár utolján a hernyók egyszer megvedlenek és pedig lakásaikban, miután uj fészket készítenek már magoknak. Ez ugyan rendesen történni nem szokott; mert gyakran találni fészket, melyben kiteleltek, és mégis benne létezik a sárgás taplószerü maradvány is; mi oda látszik mutatni, hogy nem mindig készítenek vedlés után uj fészket; hanem a régiben telelnek ki. September közepén megszűnnek táplálkozni, s lakásaikba vonulnak, melyeket mindig több szálakkal erősítenek a gallyhoz, és legfölebb szélcsendes meleg napokban hagyják azt el néhány órára. Novemberben lassanként megdermednek. Fészkeik, mihelyt a fák leveleiket elhányták, feltűnnek, melyeket a nép nagy hernyófészkeknek nevez, megkülönböztetésül a galagonya-hernyó fészkétől. Fészkeik által védelmezve a hernyók a legnagyobb téllel is dacolnak. Schmidberger szerint még 20'' R. hideg sem képes őket megölni. Következő tavasz- szal, s kedvező időjáráskor már aprilban újra eléjönek s folytatják pusztításaikat, mit az alig fejlődésnek indult bimbók fölemésztésével kezdenek meg. Nem sokára ismét láthatni őket a faágközök napos részein összegyülekezni, s uj hálló készítésével foglalkozni. Egyébiránt sokan közűlök ismét visszamennek elhagyott régi fészkükbe, hol mindig lehet néhányat a fészek kijavításával foglalkozvát látni. April végével másodszor, májusban harmadszor vedlenek. A vedlés vagy a télifészekben, vagy az újonnan készültben, vagy, kedvező időjárásnál, szabadban, a fa törzsén történik. A felnőtt sötétbarna hernyó, negyedik gyűrűjétől kezdve, mindkét oldalán egyegy fehér, a harmadik gyűrűtől tizedikig, a hátán, két vörös, némileg görbült vonallal bir, és mi főleg jellegéül szolgál, a kilencedik és tizedik gyűrű közepén egy világosvörös szemölcscscl jegyezett. A szőr csillagainké csomóban áll testén, mely az ember bőrén, kezén, nyakán fájdalmas viszketeget, gyuladást és daganatot okoz. A hernyó növekedésével pusztításai is napról-napra érezhetőbbekké válnak; bimbó, virág, levelek egyaránt tárgyai kártékonyságának. Pusztításait a többi hernyókéitól az által lehet megkülönböztetni, hogy ez a levél nyelét, s a levélideg egy részét a gallyon függve hagyja; mig a mérők (Spanner) a levelet nyelével együtt elpusztítják, s a fán semmi zöldet sem hagynak meg. A gubózás június közepén történik, és pedig úgy, hogy vagy különkülön, vagy többen egyült számosabb leveleket kötvén össze, azokba zárják magokat és átbábodzanak. A báb kifejlődése főleg az időtől függ. 1827 és 1828—ik években, öszszel számtalan aranylepke-fészket lehetett látni, és mégis 1829-ik évben igen kevés kárt okoztak hernyói; ellenben 1828—ik évben nagy pusztításokat vittek véghez. Oka ennek abban rejlik, hogy az 1829-iki év tavasza igen kedvezett a hernyók kifejlődésének; míg az 1828-iki év tavaszának fagyos esői azokat fejlődésükben gátolták, vagy a melyek kifejlődtek is, többnyire megfagytak, ügy a lepkének, mely a levélben ülve rakja petéit, a tartós hideg eső igen ártalmas. Madarak igen keveset pusztítanak el az aranylepke hernyóiból; de a cinkék télen át fészkeikre pusztítólag hatnak. Ellenségeik közé számíthatók némely fürkészbogár-fajok, melyek petéiket az aranylepke petéibe rakják; nemkülönben egy poloska-faj is (cimex custos), melyet gyakran láthatni, a mint egyik hernyót másik után ormányára szúrja s nedvét kiszíja. Ide tartozik a szúró-légy is (stomoxys calcitrans). Alacsony fáknál ajánlatos már julius és augustusban a könnyen fölismerhető petehalmok összeszedése. Magasabb fáknál pedig az egyetlen, de kiirtásukra legbiztosabb eszköz, a hernyófészkek szedése. Némely helyeken a hatóság méltán érdemlett büntetést szab a kerttulajdonosokra, kik ezen kötelességüket elmulasztják. Kívánatos volna, hogy ez mindenütt, és mielőbb nálunk is hozatnék be. A hernyófészkek szedése azonban ne történjék november közepe előtt; mert előbb a hernyók nem vonulnak vissza téli fészkeikbe, és a levelek lehullása után könnyebben észre is vehetők; de martius után se történjék, mert már april melegebb napjaiban a hernyók szétoszlanak, s egyszer széloszolván, ritkán lehet őket már többé együtt találni, és minél későbben fogunk a fészkek szedéséhez, annál többet árthatni a már kifejlődésnek indult bimbóknak is. A földre hullott fészkekből sokkal korábban kelnek ki a hernyók, mint a fák bimbói kifejlődnének. Az alacsony fák a föld melegétől jobban mclegíttetvén, mint a magasabbak, ezeken is korábban fejlődnek; miért ezek sokat is szenvednek e hernyók pusztításaitól; az ily fészkeket is szorgalmasan össze kell hát szedni és megsemmisítni. Nemkülönben a gyümölcsösök körül álló cserjék is fölkeresendők, és a fészkektől meglisztítandók. Később még a gallyak és ágak villás részeit kell megtekinteni, hol az észre nem vett fészkekből a kikelt hernyók legörömestebb gyülekeznek össze. 3*
