Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1855
Kellem eszközlöje sokszor az újság is. Az újság magával hordja az ingert, s az újság ingere, - nt Berzsenyi is tartja, valamint mindenre, úgy a beszédre is kihat. Kétféle újságot különböztethetni-meg, úgymint a tárgy és alak újságát. A tárgy újsága nem egyéb, mint az eredetiség egészben, vagyis a mi nem kölcsönöztetett. Az alak újsága pedig egy már használt tárgynak vagy eszmének avagy gondolatnak újabb felöltöztetésében áll, mint például Kisfaludy Károly Kemény Simon hős hazafi tettét, melyet előtte már Bolyai Farkas színjátékul használt-fel, újra szinjátéki tárgyul választá, azonban az öltöztetésben mégis eredeti maradt; Vörösmarty dalregei alakításában pedig ugyan ezen tárgy a hozzáadott melléktárgyakra nézve is egy a maga nemében. így Hunyadi László tragicus esete, mely költőinket igen foglalkodtatá, többektől van felöltöztetve; és Bessenyei, Virág , Szentmiklóssy, Tóth Lörincz mind eredeti újak ennek szinjátéki kidolgozásában, mint az opera-művész is; nemkülönben Garay az ö balladájával. Az újság kelletne , nem tagadhatni, részben a jó származtatásu új szókban is áll, kivált ha a szó festő, mint például Jósikánál ajkul ige, melynek értelme: ajakként alakul, p. o. völgyszoros. Kellemes újság keletkezik a szóknak szokatlanabb összetételéből is, mi a költői nyelvben leginkább honos. Már a régiek között Pázmány Péternél is találunk merészebb összetételt, mely költői eszmét és képet ád, ilyen a szü-virágoztató. Különben már Baróti Szabó Dávid is 1784-ben kiadott Kisded Szótára előszavában helyesen tapintó, hogy: „Mind a folyó, mind föké- pen a kötött beszéd édesdedebben szokott füleinkbe hangzani, midőn a közrendit szólás alacsonyságából fölemelkedvén, a válogatott szóktól ékességet, a ritkábbaktól kedves újságot helyenkint kölcsönöz.“ De kérdezhetni itt, miért volt, hogy többen új szók által sem tudták megadni munkájoknak az újság ingerét vagya kedves újszerűséget? mire csak azt felelhetni, hogy bármennyi új szók felhordása mellett lehet a munka lankatag vagy avult szabású, ha t. i. a gondolatok élénktelenek vagy igen köz életből merítvék. Különben is tapasztalás után meg kell vallani, hogy nem mindenki szerencsés az új formákban; többen ugyan új gondolatokkal új szókra talentumaik által vezéreltetnek, mint a jelen század kivált az utóbbi évtizedekben kimutatta. Makáry György.