Eger - hetente kétszer, 1914

1914-03-04 / 18. szám

1914. március 4.

EGER. (18. sz.)

3

házmegye papi köreiben: az Kriston Bandi. Már a neve is mutatja, hogy a népszerűségnek delelójéhez ért. Eger társadalmában ugyanis nem sok a becézett nevű ember. Boldogult Pásztor Berci, ügyvéd, és a nemrég’ elhunyt Nagy Laci ezredes után most Kriston Bandi az az érdemes és közkedvelt alakja társadalmunknak, akit minden ember ismer, szeret és — akár van dolga vele, akár nincsen — szívesen köszönti, mintha templomajtó lenne.

Ez azonban csak okozata annak a rend* kívüliségnek, ami Kriston Endre egyéniségében lakozik.

Munkabírása óriási. Érseki titkár, szentszéki jegyző, kedvelt hitszónok, az Egyház- megyei Irodalmi Egyesületnek és a Kát. Sajtó- Egyesület egri fiókjának titkára, lelkes híve és résztvevője az egri Mária kongregációk léleképítő munkáinak (egyik kongregációnak, az Egyetemi Kongregáció egri kolóniájának pláne helyi prézese is!) és ezeken kívül még jeles tollú és termékeny — író is. És ez a rengeteg tevékenységet igénylő munkásság mégis látszik a végzett munkán; de nem ő rajta, ügy értjük ezt, hogy őt, magát, alig látja valaki „dolgozni“, és szinte rejtély, hogy mikor és miképpen végezi azt a sokágazatu munkát, amely ágazatok mindegyikénél, tekintettel kell lenni a — másikra! A kulcsa ennek a rejtélynek az, hogy az ő lelki világa olyan, mint az izzó vulkán: sohasem pihen, mindig működik és pedig a mások javára és a saját — gyönyörűségére. Mert az ő munkája abban merül ki, hogy használjon vele másoknak s önmagának belőle, csak a jól elvégzett munka gyönyörűségét tartsa meg. Minden dolgában ezt a kettős célt bontogatja és szövögeti másként és másként, úgy, ahogyan a szükség kívánja és úgy, hogy mindegyik cél a lehetőségig teljes sikerrel járjon. Matematikai vagy kémiai képletnek talán nem is olyan nehéz elképzelni Kriston Endre munkáját; hanem végrehajtani szinte képtelenségnek látszik. Pedig végrehajtja. Ugv kell lennie, mert ha nem is tudjuk róla, hogy mikor dolgozik : annyi bizonyos, hogy nap-nap mellett elvégzi azokat a számításokat, amelyek a helyzetek és eshetőségek szüntelen figyeléséből kidolgozást igényelnek; sorra bontogatja azokat a kisebb-nagyobb problémákat, amelyek megoldásukat várják, bár ott van mindenütt, ahová

sek napirenden is voltak ily választásnál s hogy nagyobb vérengzésekké nem1 fajultak, azt csak a legszigorúbb büntetésekkel tudták elérni. Kimondják, hogy aki kardot ránt, kezét veszti s a marsaitoknak, kik a rendet föntartják, joguk van a vérengzés esetleges okozóit rögtön eltenni a láb alól.

Az 1572—73-iki választáson eleinte 14 trónjelölt volt, köztük több nemzeti jelölt is. De Zamojszky szerint: »Elvész a szabadság, mihelyt lengyel lesz a király. Az uj király rokonai nem tartanak bennünket magukkal egyenlőknek, rangsor szerint különböztetik majd meg a nemesekét.« Végre azt mondja, beleegyezik, hogy lengyel legyen a király, de lépjen elő. S mivel nyílt színvallásra senki sem vállalkozott, a lengyel jelöltek elmaradoztak. Végre az idegen jelöltek közül is csak hárman maradtak: Henrik francia herceg, Ernő Habsburg főhercegi és János svéd király. Henrik követe Montluc valencei püspök, Ernőé Rosenberg Vilmos és Bernstein Vratiszláv cseh főurak, de a szel- szellemi vezető Dudits András pécsi püspök. Mindkét fél erősen dolgozik a királyságért, János svéd király azonban lassan visszavonult a többi reménytelen jelöltekkel. Ernő főherceg követsége 400 főúri kísérettel jön 80 kocsival, ez maga 150,000 aranyába kerül a Habsburgoknak, ezzel akarták uruk gazdagságát hirdetni s hogy tőle sokat remélhetnek a lengyelek. A Habsburgokat azonban gyűlölték a lengyelek, hisz ez időben minden országukban a legnagyobb elnyomással uralkodtak. E gyűlöletet Erkötelessége szólítja és keresi folyton az ötleteket az expediensek intézéséhez. Sokszor azt hiszi az ember, hogy pihen vagy szórakozik, és tulajdonképpen akkor is dolgozik, ami érthető, mert különben hogyan végezhetné el azt a munkát, amire a nap összes órái sem volnának valami túlságosan hosszúak.

Kriston Endre rendkivülisége azonban nem csupán a nagy munkabíráson alapszik. Sok szerencsés ajándékot kapott bölcsőjében a sorstól: finom, nyájas, alkalmazkodni tudó modort; örökké derült kedélyt; tiszta, puritán jellemet; a műveltség tökéletességére vágyó lelket; szeretetreméltó társalgási képességet; ámde valamennyi között bizonyára a szívjósága a legbecsesebb, amelyből, mint gyökeréből a gyümölcstermő fa, táplálkozik a lelkesülő hevület, ami minden nemes és jó ügyért újabb és újabb munkára készteti.

A múlt évben egy kis füzet került a kezembe, * amelyből Kriston Endrének egy bájos kis írását olvastam. Néhány sorban önmagára is kitér a dolgozatban, és én ezt a néhány sort ide igtatom:

„. .. Soha sem felejtem el. Gyermek voltam még, a falusi szülői házból épen a városi iskolába készülő fiú. Lelkemen borongott már az otthontól elszakadás fájdalma; jó szüleim arcáról is olvashattam azt. Egyszer csak látom, hogy áldott jó anyám beszólít az utcáról egy toprongyos cigányfiut. Vézna, éhes tekintetű volt szegény. Anyám telerakta a fiú kalapját almával, körtével, foszlányos kabátja zsebeit süteménnyel. Csak ámult-bámult az a gyerek, mint aki a paradicsomba álmodja magát. Mikor magunkra maradtunk, megkérdeztem anyámtól: miért látta úgy el minden jóval azt a cigánygyereket? Megtelt a szeme könynyel, homlokon csókolt, aztán meghatottan mondta:

— Azért fiam, hogy jó legyen majd te hozzád a jó Isten, ha nem láthatlak, nem viselhetem gondodat.

Nem csoda, ha nagyon a lelkembe mélyedt ez a gondolat. Azóta még inkább megtanított rá az élet, hogy valóban „az Urnák ád kölcsön, ki a szegényen könyörül, és jutalmát megfizeti neki.“ (Péld. 19. 17.) ..."

Ez a kis idézet, azt hiszem, mélyen bevilágít Kriston Endre leikébe. És magyarázza

* Katolikus Gyermekvédelem. 1913. 6. szám.

nő követsége minél több Ígérettel s vesztegetéssel akarta megszüntetni. Henrik ügye azonban sokkal jobban állott. A franciák mindig szimpatikusak voltak a keleti szlávság előtt s ezt csak növelték Montluc óriási Ígéretei. S ekkor, mint a villámcsapás, jő a Szent-Bertalan éji vérengzés híre. Elképzelhetjük a hatást, ha tudjuk, hogy azon időben a lengyelség majdnem fele protestáns s ezek most hasonló vérengzéstől félhettek oly király részéről, kinek bátyja s anyja voltak értelmi szerzői a vérengzésnek. E tettet rögtön fölhasználja Dudits András, Ernő követe, hogy ura pártját erősítse. Röpiratokat nyomat, ebben írja, hogy IX. Károly s öccse, Henrik vágtatva lovagolnak végig Páris utcáin s kiáltozzák: »Halál a protestánsokra!« Most mutatta meg Montluc, hogy mit ér egy jó diplomata. Minden képességét összeszedi, összes levelezését maga intézi, mindenkivel szemben a legjobban megfelelő hangnemet alkalmazza. Itt kellett megmutatnia, mit tud, mert a különböző vallásfelekezetek közti állásfoglalás volt a legnehezebb a Szt.-Bertalan éji borzalmak híre után. Nemcsak a protestánsok, de a katholikusok jórésze sem nézte jó szemmel az eseményeket. Attól kellett félnie, hogy e ponton Henrik királyságának terve hajótörést szenved. E válságos helyzetben fejtette ki legnagyobb erélyét s mutatta meg diplomáciai képességét. Mennyire lehetett, iparkodott enyhíteni a franciaországi híreket s megmagyarázni a protestánsok összeesküvéséből s mikor már minden argumentumból kifogyott, szétaz ő rendkívüli egyéniségének nyitját. Finom, érzékeny és a legnemesebb altruisztikus ideálokért rajongó lelkülete viszi őt előre az élet magasai felé és nem a külső viszonyoknak szerencsés csoportosulása. Az ő rendkivűliségét és jól induló karrierjét a körülötte fekvő dolgok csak szabályozzák; maga a termőképes hajtás az ő jó szívében, igazi papi lelkületében gyökerezik.

Kriston Endre életrajzi adatait röviden, mert hiszen még a pályafutása sem husszu, a következőkben összegezzük:

Kemecsén, Szabolcs vármegyében született 1877. ápril 15-én, igen jólelkü s mindenki által tisztelt nemesi családból. Pappá 1899. aug.

23-án szentelték és rövid egy évi káli káplánkodása után, 1900-ban már egri főszékesegyházi karkáplán és hitoktató lett. 1901. október

20-án főszékesegyházi hitszónokká nevezte ki főpásztora; 1902. junius 27-én pedig szolgálattételre maga mellé rendelte a fiatal, kiváló tehetségekkel megáldott papot és az egyház- megyei hivatal iktatójává s udvari káplánná nevezte ki. Segédtitkárrá, egyházmegyei levéltárossá és szentszéki aljegyzővé 1905. júliusban lépett elő, 1909. áprilisában pedig az egyházmegyei levéltárosi állástól felmentetvén, másodtitkárrá lett. Egy évvel később, 1910. decemberében, mint főszentszéki jegyző és a bibornok-érsek első titkára működött s mint ilyen megmaradt Samassa József dr. bibornok utódja, Szmrecsányi Lajos dr. érsek mellett is. Irodalmi munkásságát, nagymérvű hivatali elfoglaltsága mellett számtalan hírlapi cikk, tanulmány, értekezés hirdeti. Irt három önálló munkát is. Ezek közül A két Daru testvér az Egri Népkönyvtár sorozatában jelent meg és pályadijat nyert népszerű szociális mű. A másik munkája, Patkó Pista, az ifjúságnak kedvelt olvasmánya és a Szent István Társulat adta ki. A harmadik munkáját: Emlékezések az Egri Egyházmegyei Irodalmi Egyesület megalakulásáról, dédelgetett kedvencének, az Egri Egyházmegyei Irodalmi Egyesületnek szentelte.

Amit a keresztény Magyarország ellen a sajtóban folytatnak, nem elvi harc, hanem közönséges üzleti manőver, melynek a »liberalizmus,« a »felvilágosodottság« csak cégérei, akárcsak a sarki szatócsnak a vadember, vagy a zöld kutya.

küldte Henrik arcképét, lássák, ítélkezzenek, le- het-e ő oly kegyetlen. Henrik egykorú arcképe egy szelíd kifejezesd, elegáns világfit tüntet elő, kit képtelennek tartunk vérengzésekre. Ily eszközökkel Montluenak sikerült szép csendben lecsillapítani az elégedetleneket. Idővel kezdik feledni a borzalmakat s Montluc ígéretei is megteszik hatásukat. Sikerült elhitetni a lengyelekkel, hogy Henrik a vallási türelmetlenség országából a szabadság hazájába vágyik s Lengyelországban a vallásszabadság s béke őre lesz. Montluc maga is kitünően értett az emberekkel való bánásmódhoz, de nagy segítségére volt ebben Solikovszky, az utolsó Jagelló titkára. Az illetőhöz alkalmazkodott mindig, kivel beszélt. Minden vallásfelekezetűt iparkodott kielégíteni. Még külső viselkedése is e célt szolgálta. Kíséretével pontosan betartotta a vallási szertartásokat, böjtöket, míg a maga személyére nem', a katholikusok előtt gyomorbaját hozván fel okúi, a protestánsok előtt vallási közönyét s ilyennek sejtetvén urát is.

Montluc diplomáciája tehát megakadályozta a Habsburg-párt gyarapodását, de megköny- nyítette ezt a százados németgyűlölet is, melyet a lengyel nem tudott oly könnyen feledni. De hogy a nemzetet teljesen biztosítsák, a király esetleges önkénye ellen, törvényeket hoznak, melyet a megválasztandó királynak meg kell erősítenie. Ezen törvények a király hatalmát teljesen megtörik Lengyelországban. Az uralkodónak teljes vallásszabadságot kell adnia, de a nemzet nem ad urának hadsereget,