Eger - hetente kétszer, 1914

1914-01-24 / 7. szám

Előfizetési árak: Egész évre_ _ 10 korona. Fél évre _ _ _ 5 » Negyed évre _ 2‘60 » Egyes szám ára 10 fillér. Szerkesztőség: Lyceum, 26-ik szám, hová a 'ap szellemi részét illető közlemények — ■ = intézendők. ===== Kiadóhivatal: Lyceumi nyomda, hová az előfize­tések és hirdetések küldendők HETENKINT SZERDÁN ÉS SZOMBATON MEGJELENŐ POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP. 1914. — 7. szám. —-----■ XXXVII. ÉVFOLYAM. Szombat, január 24. A katolikusok önkormányzata. A közelmúltban, az oláhság vallási viszonyainak rendezésével kapcsolato­san, újból szóba került a magyarországi katolikusok önkormányzatának kérdése. Természetesen nem érdemben, hanem csak kérdés alakjában. Hol késik a katolikus önkormányzat? Amit már — tegyük hozzá — oly régen várunk s amellyel már annyiszor biztattak. Mindenesetre túlontúl sok idő telt el azóta, hogy 1848 március 20-án a püspöki kar a magyar katolikusok egyházi önkormányzatának szervezése iránt a mozgalmat megindította. Az azóta elmúlt majdnem hét évtized sem volt elég arra, hogy ezt a Kérészy Zoltán dr., tárgyilagos protestáns egyházjogászunk által, oly találóan állami egyházjog ke­retébe tartozónak mondott kérdést meg­érlelje. Fájlaljuk ezt a késedelmet, de meg­értjük, mert aki ennek a nagy hord­erejű kérdésnek a tanulmányozására nem sajnálja az időt, az tudja, hogy mily számosak azok az akadályok, vagy ha úgy tetszik, azok a megvitatandó problémák, amelyeknek rendezése előtt az önkormányzat semmi esetre sem valósítható meg. Eltekintve attól, hogy itt igen nagy gonddal kell ügyelni arra, nehogy az egyetemes katolikus egyház alkotmányát, avagy az apostoli király jogait meg­sértsük, tengernyi nehézséget okoz a miniszteri felelősség, a vallás-tanul- mányi alap, az erdélyi katolikus státus, a görög katolikusok bekapcsolási s a szervezet, hatáskör stb. kérdése. E tágterjedelmű s igen tekintélyes irodalommal hiró kérdést itt és most bőven nem áll módunkban ismertetni. De szükségesnek tartjuk mégis most, hogy reáterelődött a figyelem, szóvátenni. A katolikus autonómia kérdésével a laikus katolikusok érthetően nem igen foglalkoznak s igy nem ismerik sem annak történetét, sem annak mibenlétét. Mindamellett igen gyakori az olyan megjegyzés, hogy a katolikus önkor­mányzat azért nem valósulhat meg, mert félnek tőle a papok, a főpapok. Az ily megjegyzés a teljes tájékozat­lanságra s nagy adag rosszakaratra vezethető vissza. Hisz’ a katolikus ön- kormányzat eszméjének legelső meg- pendítője 1848-ban éppen a magyar püspöki kar volt, most pedig Eger érseke, Kassa és Erdély püspöke, Jászó pré­postja és még több más nagynevű fő­papunknak képezi féltő gondját: hogy miképen lehetne létrehozni ezt az ön- kormányzatot ! ? A kérdés elbírálásánál már gazdag irodalom sadathalmaz áll rendelkezésre. Mert csak vegyük az önkormányzat körül eddig folytatott küzdelmek tör­ténetét! 1848-ban a püspöki kar ve­tette fel az eszmét s adott alkalmat — habár eredménytelen, de mégis értékes — eszmecserére. Az eszme a koronás király s az országgyűlés elé került. Az országgyűlésen Kossuth kez­deményezésére azonban már elkésett­nek vették a főpapok petícióját. A sza­badságharc eseményei között természe­tesen ez az egyébként fontos kérdés nem lehetett aktuális és csak az Eötvös József kultuszminiszter és Simor János hercegprimás között 1867-ben lefolyt nagyhatású levélváltás tette a kérdést újból aktuálissá. így jött össze 1869. junius 24-én az előkészítő, majd 1870. október hó 26-ára az önkormányzati kongresszus. Ez 1871 március 30-án ért véget és 25 ülésben dolgozta ki a kongresszusi szervezetet, amely azon­ban királyi jóváhagyást nem nyert. Mindamellett e szervezet mindig kísértett és kisértése abban nyilvánult, hogy 1897—1902. között egy máso­dik szervező kongresszus is volt. Ez az elsőtől eltérő szervezetet állapított meg, azonban ez a szervezet sem lett életrevaló. Említést érdemel még az a törvény­javaslat-tervezet is, amelyet a múlt év legelején, gróf Zichy akkori kultusz­Az „EGER46 tárcája Csak egy lépés. Bizony, nem meri az apja után bemenni. Ahogy az belépett a kis kapun, Péter hátra- ugrott és megvárta, míg az apja beljebb haladt. Akkor csendesen odasomfordált a nyitott ka­puhoz, belesett rajta, egyik kezével a kapu ki­lincse után nyúlt és behúzta. Hamiskás mosoly­gás ült ki az arcára, hogy így túljárt az eszén és boldogan helyezkedett el a kispadon, egyik lábát áttette a másikon, kezét pedig mélyen belenyomta a rossz kabát zsebébe. Annak örült olyan nagyon, hogy nem kell a veszekedést meghallania. Már akkor is azon járt az esze, hogyan léphetne el, mikor édes anyja elküldötte a Furdancshoz, hogy apját ve­zesse haza. Hogy azután az apja lépéséről ész­revette a bajt, bizony nem ment be, hanem kint maradt a pádon és hátát a falnak veive figyelt, nem hall-e bentről valamit. Tudta, hogy a ve­szekedés nem marad el. Arca aggódást muta­tott, ahogy ott hallgatott, mert az apja hangja után észrevette az anyja sírását. Sovány arcocs­kája még jobban megnyúlt, eleven fekete szeme merően nézett egy pontra és lassan kicsordult i belőle egy könycsepp. Nem törülte le, csak há- i tát vetette keményebben a falnak és kezét nyom- | ta jobban be a zsebébe. Kis szíve összeszorúlt, I szeretett volna bemenni, hogy odahuzódjék az édes anyjához, de nem mert mozdulni. Az apja veszekedő hangja erősen harsogott ki az apró­szemes ablakon. Ahogy ott ül, egyszer csak meghallja, hogy valaki nyitja a kaput. Ijedve csúszik előre az ülésen, hogy szaladásnak vegye a dolgot, de nem szalad el, mert csak a kis testvérkéje jön ki. Az is olyan rongyos, annak is köny csor­dái végig az arcán még akkor is, ahogy a bátyjához megy. Gyere be! Péter nem felel rá semmit, csak a fejével int nemet. — Gyere be, édes apám hiv. — Nem megyek. A kisebb se tud rá mit szólni. Már vissza indulna, ahogy Péter meqkérdezi: — Bántotta? — Ühüm, — és sírásra görbül az ajka, ahogy a kis kaput maga után betolja. Péter pedig feláll. Menne is, nem is. Ha másért nem, azért be kell mennie, mert éhes, aztán hideg is van. A kilincset azonban nem meri megnyomni. Ebben a pillanatban az udvarról hallik az | apja kiáltása: . — Péter! Elugrik az ajtótól, nemhogy bemenne. — Hol van az a fickó? — Péter! Rögtön gyere ide! Péter pedig nem megy, hanem egyik ke­zét kiveszi a zsebéből és a szemére nyomja. Az apja pedig dühösen nyitja ki a kis kaput. Bizonytalan lépéssel lép kettőt-hármat, hogy a fiút megragadja. — Jössz mindjárt ide, te kölyök! De nem foghatja meg, mert az elugrik és elszalad vagy húsz lépésre. Onnan néz vissza sírva az apjára. Az pedig még mérgesebb lesz. — Gyere ide, te patkány, mert megfoj­talak! Péter azonban még jobban sír. Most már mind a két kezét a szemén tartja, azok mellett folyik végig arcán a köny. Egész mellét rázza a zokogás. — Nem jösz? — kiált az apja. Felé lép egy párat. A fia azonban még messzebb szalad. Tehetetlen dühében az ök­lével fenyegeti meg a fiát: — Megállj!... No megállj! De ne is ke­rülj a kezembe, mert — Aztán visszafordul. — Már ezeket a kölyköket is elvadította tőlem... Persze! Nem hozok nekik cukrot. De majd hozok még! Csak azt egyék meg. A kapu is majd kiesik sarkából, ahogy be­csapja és még bentről is hallatszik haragos dobogása.

Next

/
Oldalképek
Tartalom