Eger - hetente kétszer, 1914

1914-01-21 / 6. szám

Előfizetési árak: Egész évre- - 10 korona. Fél évre--------5 » Negyed évre _ 2-60 » Egyes szám ára 10 fillér. Szerkesztőség: Lyceum, 26-ik szám, hová a ’ap szellemi részét Illető közlemények =■ ■ intézendők. , Kladőhivatal: Lyceumi nyomda, hová az előfize­tések és hirdetések küldendők HETENKINT SZERDÁN ÉS SZOMBATON MEGJELENŐ POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP. 1914. — 6. szám. XXXVII. ÉVFOLYAM. Szerda, január 21. A magyarságMagyarországban. Eger, 1914. január 20. f Erezzük, hogy olyan különös, olyan fonák ez a cím. Mert rendes körül­mények között egy nemzetnek a róla elnevezett országban való helyzete felett nem igen szokás meditálni. Francia- ország a franciáké, Angolország az angoloké. Ott tehát a francia, az angol viszi a vezető szerepet, övé a hege­mónia. Nálunk pedig? . . . Várjunk kissé a válasz-adással! Magyarországon a nemzetiségi kér­dés nem mai keletű. Ez a probléma ott van már a honalapítók előtt is. Nemzetiségi kérdés dominált II. István királyunk korában s ez kisért egész történelmünkön át. Valóságos nagy pör ez, amely valóban ezer éve folyik és még ma sincs vége. Hazánk sajátos fekvése eredmé­nyezte ezt hajdan, eredményezi ezt ma. Hajdan a nagy népvándorlások minden hulláma érintette országunkat.^ Nem­zetek lettek; nemzetek vesztek. És meg­ragadt itt több nemzetség úgy honfog­lalás előtt, mint után. Nemzeti küzdel­meink alatt, a magyart pusztító külső és belső háborúk idején, a tatár- és török­járáskor mérföldekre kiveszett a nép, nem volt képes a természetes szaporodás benépesíteni ezt az országot. Jöttek tehát s letelepültek idegen népek, nem rokon nemzetiségek. Ez volt a hajdan. Ma pedig a magyar, ez a teljesen magára hagyott, rokontalan nép Európa szívében olyan hatalom, amelyiket az európai béke érdekében, ha nem lenne, meg kellene teremteni. T. i. mi va­gyunk az ék, a választófal a művelt Nyugat s barbár Kelet, a sima germán s az őserőtől duzzadó, forrongó szláv között. S mi vagyunk az álma, vágya a keleti államok egynémelyikének. Természetesen ilyen körülmények között minden nemzetiségnek a — mi fejünk fáj. Érezzük s éreztük ezt már igen sokszor. Mind ez ideig azonban nem volt olyan aktuális probléma ez a nemzeti kérdés. Beszéltünk róla, de nem — égetett. Csak a legutóbbi két balkáni há­ború, amelyek rendezés helyett még jobban összekuszálták a keleti kérdést, tette olyan aktuálissá ezt a nagy problé­mát. Nem a magyar belpolitikai, hanem a külpolitikai helyzetben kell tehát ke­resnünk — érthető okokból — a nem­zetiségi kérdés feluj ulását, illetve ve­szedelemmé fajulását. Ki kell jelentenünk, hogy mi itt nem a most annyira aktuális román paktumról akarunk írni. Ezt a politika napi eseményei még csak — csiszolják. S ha van ebben a nemzetben erő, ha­talom ; ha van a közélet minden fak­torában, az államélet vezetőiben haza- szeretet és tisztesség: akkor a magyar­ság érdekei megoltalmaztatnak, Tehát nem erről a méltán nagy kavarodást támasztott paktumról akarunk itt szó­lam, hanem ezzel kapcsolatosan a ma­gyarság magyarországi érdekeiről. A román paktum ugyanis feltét­lenül eszünkbe juttatja, hogy Erdély­ben az oláh, meg a szász, a felvidéken pedig a tót egész társadalmi szervezett­ségével védi a maga érdekeit, a hor- vátok pedig szinte már túlzottan küz­denek bebeszélt igazaik mellett. Ezzel szemben soha, de sohasem hallhatjuk, hogy a magyar társadalom úgy lelke­sülne a magyarság érdekeiért, mint ahogy ezt nemzetiségeink teszik. Sajnos, Magyarországban a ma­gyarság nem áll egyébből, mint poli­tikai pártokhoz való tartozásból, Nem a nemzet vezetőit, hanem a vezetetteket, Az „EGER“ tárcája. Munkásviszonijok Mexikóban. A Mexikói Egyesült Államok északon mint­egy 1200 km. hosszú vonalon határos egy másik köztársasággal, az Amerikai Egyesült Ál­lamokkal. Ettől kezdve folyton elkeskenyedve nyúlik délre, merészen kiemelkedve nyugaton a Csendes-Óceán része, keleten pedig a Me­xikói öbölből. A területe tulajdonképpen egy ha­talmas fensik, melynek felülete 900 és majdnem 4000 méter között ingadozik, s végül lenyúlik Guatemala középamerikai államig, hol egy va­lóságos forró égövi mocsárban végződik. Oaxa- ca állam területén. Az idegen utas, elmerengve a természet felülmúlhatatlan szépségein és gazdagságán, nem is sejti, mily ádáz küzdelmet vív ember ember ellen abban az édenkertben, mely a békének szentelt csarnoka lehetne. Nem is sejti az át­utazó azt az igazi öngyilkos nemzeti politikát, mely a meggazdagodás utáni őrült hajszában egy nemzet fiait egymásra uszítja. Csak, hogy­ha az idegen tovább ott tartózkodik és hírla­pok utján figyelemmel kiséri a közhangulatot, akkor látja be, hogy a mexikói társadalmi, gaz­dasági viszonyoknak elkerülhetetlen következ­ménye volt a nemrégen kitört forradalmi ál­lapot. Mexikó tulajdonképpen sohasem élvezhette a béke áldásait, mióta a fehér ember a spa­nyol hódítók személyében felfedezte e földrészt. Az őslakók folyton nyögték a hódítók jármát. Majd pedig a spanyol hódítóknak, az őslakó­kon elkövetett kegyetlenkedéseit az újabb kor­mányhatalmon ülő kapitalista nemzedék kegyet­lenkedései juttatták feledésbe. i «Mint minden félig civilizált országban — olvassuk a mexikói forradalomról mostanában megjelent cikkben — Mexikóban is a föld- birtokos osztály rengeteg területeket tart le­foglalva, melyeket conquistador őseik kap­tak jutalmul egyik-másik régi spanyol királytól, s melyek nemzedékről-nemzedékre fölosztatla- núl öröklődtek a családokban. Ezeket a doná- ciókat az egymásra szaporán következő köz- társasági kormányok is mindig respektálták s így, az idők változásának ellenére, az országban megmaradt egy bizonyos középkori, patriarká­lis állapot a másutt rég elmúlt hűbérrend­szer minden attribútumával. Egy-egy ilyen földbirtok rettenetes kiterjedéséről az európai embernek fogalma se lehet s csak egyet em­lítek példának, a Luis Terrazzas generálisét, mely hatvanöt négyzetmértföld ki­tér j ed és ü (!), külön vasútja van, néhány falu akad rajta, szép templommal, mely szükséges ahhoz, hogy a földbirtok a büszke »Hacien- d a« nevet kiérdemelje, egyébként csak »rancho« vagy »finca«-nak hívják. Pár évvel ezelőtt, mi- | kor a generálisnak minden kapható pénzre szük-i sége volt, egy hajtásra 145,000 szarvasmarhát adott el Texasba. Egy-egy ilyen család min­denható egyes államokban. Például majdnem egész Aguas Calientes állam a Rincon-Gallardo famíliáé. Képzelhető, hogy az ilyen oligarkák, — kiknek rengeteg birtokai néha két-háromnapi vasúti utazásnyira fekszenek a középponti kor­mány székhelyétől, kik a helyi igazságszolgálta­tást, közigazgatást a zsebükben hordják, — nem keztyüs kézzel bánnak számtalan jobbá­gyaikkal, kik voltaképp az alkotmány értelmé­ben szabad polgárok lennének. Hiszen faja vá­logatta: volt olyan is az urak között, akinek atyai gondoskodása alatt a peonok (már a ma­guk szerény igényei szerint) teljesen boldogok és megelégedettek voltak, de aztán volt ennek az ellenkezője is bőven. Különösen rossz volt a dolguk a Csöndes-tenger partvidékén a sze­gény zselléreknek, meg a verakruzi, oaxacaj mocsaras őserdők irtványain dolgozó dohány­munkásoknak. Mindkét hely nehezen közelíthető meg a fővárosból és az idején értesített hacien- dadók mindig elég időt nyertek arra, hogy a kiküldött hivatalos vizsgálatnak elibe készül­jenek. A paraszt Mexikóban is látta, hogy a föld: hatalom. Mindenkinek titkon táplált vágya volt tehát, legalább egy pár talpalattnyi saját gazdasággal birni.« El kell ismerni, hogy Mexikó az egységes állami létet Porfirio Diaznak köszönheti, aki elnöki tevékenységének és hatalmának 36 éve alatt a válogatott politikusok nagy seregére szorult. Ezek az ő hosszú elnöksége alatt váll­vetve dolgoztak az államhatalom kiépítésén, de fáradságuk után kezdettől fogva busás honorá­riumot kívántak. A zseniális és vaskezű Diaz kénytelen volt tűrni, hogy az ő hívei a poli­tika címere alatt miként ragadnak magukhoz hatalmat és gazdasági előnyöket, anélkül, hogy

Next

/
Oldalképek
Tartalom