Eger - hetente kétszer, 1914
1914-06-10 / 46. szám
2 EGER í 46 1914 junius 10. ségesen támogat. Hogy számadatokkal bizonyítsuk állításunkat, a város éven- kint 13,000 koronát igtat költségvetésébe a tűzoltó-intézmény üzemének biztosítására, azonkívül minden szerelvényről a leglelkiismeretesebben gondoskodik, mert ezek összes értéke, az egyesület hivatalos kimutatása szerint, 33,123 korona. Ha mindezekhez hozzászámítjuk azokat az önkéntes hozzájárulásokat, amelyeket részint a város közönsége, részint intézményei a saját jószántukból adnak a tűzoltóknak, továbbá azoknak az alapítványoknak értékét, amelyeket humánus gondolkodású egyének tettek a tűzvédelem oltárára, megállapíthatjuk, hogy tűzoltóságunk kielégítő anyagi tőkével dolgozik. És most már ami a város, illetve annak közönsége hozzájárulását illeti, vájjon adhatunk-e mi ennél többet? Szegények, pótadóval túlon-túl megnyomorítottak vagyunk, dús jövedelmet hajtó közüzemeink nincsennek, valamint egyéb pénzforrásunk sem, amelyből ily intézményeket urasabban támogathatnánk. Azonban egyáltalán szükséges-e nagyobb áldozatot hoznunk a tűzrendészetért? Ennél a kérdésnél vizsgáljuk meg, vájjon mit kapunk az eddigi anyagi támogatás ellenében a tűzoltó-egyesülettől? Az előttünk fekvő tűzoltói évi jelentésből vesszük a következő adatokat. A hivatásos tűzoltók száma 6, a kocsisok száma 3, a működő tagoké 78. A szorosan vett tűzvédelmen kívül a személyzet 148 esetben végzett mentési szolgálatot, 1671 esetben teljesített közmunkát és öntözte a város utcáit, 213 esetben teljesített külön díj fizetése mellett színházi őrszolgálatot stb. A különböző feladatok vállalása és ilyen megosztása folytán, de különben is — tekintettel a figyelő-őri szolgálatra és a hivatásos tűzoltók szabadnapjára — a hivatásos tűzoltók száma kétségtelenül kevés, így az egyesület, főként a 78 működő tag buzgalmára fekteti működését. r Es vájjon — őszintén és reálisan elmélkedjünk e fölött a dolog fölött — lehet-e nyugodt lélekkel rábízni magunkat arra a 78 működő tagra, — kijelentve és megengedve azt, hogy azok mindannyian elismerésre méltó buzgalommal, lángoló szeretettel és készséggel vannak eltelve önként vállalt gyönyörű hivatásuk iránt, — mondom, rábízhatjuk-e magunkat teljesen azokra, akik polgári hivatásukkal járó feladataik teljesítésére kénytelenek, akiket éppen úgy nyom az élet nagyon nehéz terhe, mint mást, akiket foglalkozásuk sokszor vidékre szólít, akikkel szemben a munkaadók, a hivatal, melyet betöltenek, napról-napra nagyobb teljesítő- képességet támaszt? Nem és nem! Emberfölötti munkát senkitől sem várhatunk, már pedig ezek a működő tagok mindannyian más élethivatásnak lekötött emberek, akiknek igen súlyos kötelességeik vannak önmaguk, családjuk, hivataluk, foglalkozásuk iránt, így embertársaikért vállalt munkájuk, már emberfeletti munka! Az alispán értékes gyakorlati tanácsait méltányolva, tellát mi különösen a városi hivatásos tűzoltóság szervezésének eszméje mellett vagyunk, a nélkül azonban, hogy a legkevésbbé is elismerés nélkül hagynék a mi kedves, önkéntes tűzoltóságunk hervadhatlan érdemeit, azokét, akik mindenképen, hosszú időkön át jelmondatukhoz híven „A közjóért — becsületből“ és becsülettel dolgoztak! Amint a legkisebb gáncs nem érheti jóindulatú igyekezetüket, éppen úgy legyenek meggyőződve, hogy a város közönsége mindenkor csak a legnagyobb hálával és szeretettel gondol és fog gondolni azoknak önzetlen jó cselekedeteire, akiknek humánus szervezetét nem a hálátlanság, a részvétlenség, a méltánytalanság rút érzelmei — ha szabad igy kifejezni magunkat — kicsinyítették le, hanem amely szervezet fölött a változott életviszonyok húzták meg a lélekharangot! (By0 A hevesi fölíratok. A képviselőház pénteki ülésében Beöthy Pál alelnök az országgyűléshez intézett kérvények során bemutatta Hevesvármegyének kétrendbeli feliratát. Az egyik: a katonai beszállásolási törvény módosítására, a másik: a borfogyasztási adó eltörlésére vonatkozik. A képviselőház, előzetes tárgyalás és jelentéstétel végett, mindkét feliratot kiadta a kérvényi bizottságnak. A katolikus lelkészek korpótléka. A katolikus lelkészek korpótlékáról szóló törvény a korpótlékba csak a szorosan vett lelkipásztorkodásban eltöltött éveket számította be, mivel azonban sokan a ténylegesen lelkészkedő papság tagjai közül előzőén egyéb egyházkormányzati ágakban működtek, igy ezek e rendelkezés miatt megkárosodtak. Ennek a méltánytalanságnak a kiküszöbölésére a minisztérium most kiadott rendeletében megengedi, hogy a nem szorosan vett lelkipásztorkodásban vagy hitoktatásban eltöltött egyházi foglalkozásokat is be lehet számítani, a fölszentelés után, a segédlelkészi évekkel egyenlőranguan a korpótlékba. A miskolczi vegyvizsgáló-állomásnak a föld- mívelésügyi miniszter megadta a nyilvánossági jogot és igy az most már nemcsak a hatóságnak, hanem a nagyközönségnek is rendelkezésére áll. A miskolci vegyvizsgáló állomás vezetője Kellner Lajos dr. királyi vegyész. Honvéd-hadapród iskolai alapítványok. A hivatalos lap 119. számában megjelent pályázat közli, hogy Gallasy Gyula borsodmegyei föld- birtokos és neje részéről Borsod- és Hevesvármegye területén alkalmazott állami, megyei vagy községi tisztviselők fiai, illetve ilyenek hiányában bármely más magyar állampolgár számára két ingyenes alapítványi hely a pécsi és nagyváradi honvéd hadapródiskolában az 1914/1915. iskolai év elején betöltés alá kerül. Erre a két ingyenes, négy iskolai évre szóló, katonai nevelőintézeti helyre igénnyel bírók kérvényei, kellőképen felszerelve, f. évi június hó 20-áig Noszvaji és Novaji Gallasy Gyuláné úrnő, földbirtokosnőhöz, Bertamajor (u. p. Bogács, Borsodmegye) posta útján, nyújthatók be. Egy havi közigazgatás. — A közigazgatási bizottság ülése. — Hevesvármegye közigazgatási bizottsága hétfőn, junius hó 8.-án, délelőtt 3/4ll órakor Majzik Viktor alispán elnöklete alatt ülést tartott a vármegye székházának kistermében. Az elintézett ügyekről tudósítónk a következőket jelenti: Közállapotok. Az ülés a szokásos havi jelentések felolvasásával kezdődött. Ezek során az első felszólalás a közutak kavicsolása ügyében történt. Az útfelügyelő megyebizottsági tagok nem tartják megfelelőnek a közutakra szánt kavics mennyiségét és azt javasolják, hogy inkább a régi utakat hozzák teljesen jókarba és csak azután építsenek uj utakat, mert a mostani rendszer mellett előbb-utóbb elromlik valamennyi régi út és akkor ezeket is teljesen újból kell építeni. Az államépítészeti hivatal főnöke elismeri, bogy több kavics is ráférne a vármegye meglevő utaira, azonban a nagyobb mennyiségű kavics vásárlására nincsen fedezet; egyébként azzal nyugtatja meg a felszólalókat, hogy az idénre megállapított 30 köbméteres kavics-átlag egyelőre megóvja közutainkat a pusztulástól. A közgazdasági viszonyokról szintén kedvezőtlen jelentést hallottunk. A termés- kilátások általában nem kecsegtetőek. A májusi száraz időjárás visszavetette a gazdasági növények fejlődését, amit aligha hoz helyre már a júniusi eső. A hernyók is nagy károkat okoznak és hellyel-közzel a rozsda is megtámadja a gabonavetéseket. Az állategészségügy sem megnyugtató. Vármegyénk területén ismét fellépett a szarvasmarhák között a száj- és körömfájás, amely különösen a Tárná- és Zagyva- folyók mentén levő községekben jelentkezik, szerencsére azonban nem súlyos tünetek között. Ezideig 15 község állatállományát fertőzte meg a veszedelmes ragadós baj, közöttük 3 község teljesen fertőzött, a többi községekben csak egyes istállókban, szórványosan lépett fel a káros állatbetegség. A legközelebbi ülés. A közigazgatási bizottságnak legközelebbi ülését julius hó 13-ára, a hó második hétfőjére tűzték ki. A börtönök és kórházak. A börtönvizsgáló és a kórházvizsgáló küldöttségek jelentéseiből tudomásul vette a közigazgatási bizottság, hogy a vármegye területén levő börtönök és kórházak közegészségügyi kifogás alá nem esnek. Az egri alapítványi női kórház zegzugos épületeinek fokozottabb szellőztetését mindazonáltal elrendelte a közigazgatási bizottság. Az uj gazdasági albizottság. Az uj mezőgazdasági törvény eltörölte a közigazgatási bizottságok erdőügyi albizottságát és helyette gazdasági albizottság szervezését rendeli el. A közigazgatási bizottság az uj albizottságba, melynek elnöke a főispán és helyettes elnöke az alispán, az erdőügyek intézésére, az eddigi erdőügyi albizottság tagjait: Keglevich Gyula grófot és Borhy Györgyöt, a mezőgazdasági ügyek intézésére pedig Dutkay Pált és Széky Péter dr-t választotta meg. A bizottság jegyzője Hellebronth Pál II. főjegyző, előadói pedig a gazdasági felügyelő és a miskolczi erdőfelügyelőség megbízottja. A kivándorlás. Május hó folyamán 111-en, illetve a hozzájuk tartozó családtagokkal együtt 140-en kértek és közülük 77-en kaptak útlevelet. Az egri közmunka, Frenzl János dr., az örök felebbező, megfelebbezte Eger városának azt a határozatát is, amellyel a közmunka mérvét az idei esztendőre megállapította. Főleg azt kifogásolta, hogy az emeletes házak után 6 kézi napszám jár és 1—1 nap 2 koronába állapíttatott meg. A közmunka mérvének megállapí-