Eger - hetente kétszer, 1914

1914-06-10 / 46. szám

1914. junius 10, EGER. (46. sz.) 8 tása a városnak autonóm joga, a közigazgatási bizottság ennélfogva a felebbezést elutasította. A gyöngyösi közkórház. A gyöngyösi alapít­ványi közkórház gazdasági ügykezelését gyö­keresen reformálta a közigazgatási bizottság. Mindenekelőtt megállapította úgy a pénz, mint az ügykezelés rendjét. Szabályozta az alapít­ványok kezelését; a felelős tisztviselőket és szállítókat óvadék letevésére kötelezte; fölhívta a polgármestert, hogy a kórházhoz kórházi biz­tost alkalmazzon és kívánatosnak tartja, hogy a kórház felügyelősége némi magángazdaságra is törekednék, pl. baromfiakat, sertést tartana, amelyek úgyszólván a napi ételhulladékokon is jövedelmet hajtóan eltarthatok lennének. Az uj rend, kétségkívül, megóvja majd a kórházat az eddigiekhez hasonló kínos gazdasági vál­ságoktól. Ut-ügyek. A megyei utakra szükséges vas­beton korlátok szállítására vonatkozó szerző­dést jóváhagyta a bizottság, egyben pedig az árlejtésnél elért megtakarításokból újabb 208 folyó-méter vasbeton korlátot rendelt a szál­lítással megbízott Reiner Soma egri vál­lalkozónál. Az egri kövezetvám. Eger város 10 évre en­gedélyezett kövezetvámszedési joga az idén lejár és a város a jognak újabb 10 évre való meghosszabbításáért folyamodott. A kereske­delemügyi miniszter a kérelmet javaslattétel végett leküldte a vármegye közigazgatási bi­zottságához és a bizottság az államépítészeti hivatal s a miskolczi kereskedelmi és ipar­kamara szakvéleményét meghallgatva, Eger városának kérelmét pártolja, azonban azzal a föltétellel, ha a város: 1. Két lóval vontatott seprő- és öntöző-gépet szerei be az utcák ál­landó tisztántartására; 2. a makadámutakat gőzhengerrel planiroztatja; 3. a Csiky Sándor- utca torkolatánál a mostani sárfészket állandó aszfalt vagy kőburkolattal látja el; 4. a táv­írda küldöncöktől, újoncokat szállító és ellen­őrzési szemlére érkező községi fogatoktól, to­vábbá a vasúti állomásra üresen hajtó, vala­mint a vasúti állomásra utasokat szállító és üresen visszatérő bérkocsisoktól vámot nem szed; végül 5. a vámdijakra megfelelő bár- cákat készít. HÍREK. Eger, 1914. junius 9-óu. Tájékoztató. Junius 10. A gyöngyösi főszolgabíró tárgy, napja Adáeson. „ 10. A tiszafüredi föszolgabiró tárgy, napja Tiszanánán. „ 11. Űrnapja. „ 12, 13, 15, 16. Sorozás Hevesen. „ 14. Országos vásár Makiáron. „ 14. Országos vásár Poroszlón. „ 15. Az egri főszolgabíró tárgyalási napja Verpeléten. „ 15. A hevesi főszolgabíró tárgyalási napja Erdőtelken. „ 17. A pótervásárai főszolgabíró tárgy, napja Bátorban. „ -18., 19., 20. Sorozás Pétervásárán. „ 21. A színházi szezon vége. „ 22., 23. Országos vásár Pásztón. „ 29. Péter és Pál apostolok ünnepe. Személyi hír. Főpásztorunk, Szmreesányi Lajos dr. egri érsek, hétfőn, junius 8-án, az esti vonattal tért vissza székvárosába a kis- várdai kerületben megtartott bérmautjáról. A megbérmáltak száma négyezren felül van. Kinevezés. Amit a gyöngyösi sajtó március végén előlegezett és akkoriban az egri lapok is fölemlítettek, most valóra vált. A hivatalos lap szombati számának közlése szerint az igaz­ságügyminiszter Csata Sándor gyöngyösi kir. közjegyzői helyettest Abádszalókra kir. köz­jegyzővé nevezte ki. — Őfelsége, a király, Feyér Aladár dr. gyöngyösi járásbírót a mis­kolczi ügyészséghez ügyésszé, Kopacsek József egri törvényszéki jegyzőt a gyöngyösi járás- bírósághoz albíróvá nevezte ki. Űrnapja. A legfelségesebb Oltáriszentség szerzésének emlékünnepét: Űrnapját ünnepli csütörtökön a Kát. Egyház. Kedvező idő esetén az időn is fényes ünnepi körmenettel hordozzák körül minden katolikus helyen a kenyérszinében rejlő Istenséget és ezért a templom környékén négy lombsátort építenek. Egerben ezek a lombsátorok, a régi szokáshoz híven, a líceum kapujában, a szentferencrendiek templomának portáléjában, továbbá az angol- kisasszonyok zárdaépületének és a plébániának a kapujában lesznek felállítva. Érettségi vizsgálatok eredménye a fogim náziumban. Az egri kát. főgimnáziumban hat napon át tartott érettségi vizsgálatok ma dél­ben fejeződtek be. Jelesen érett 12, jól 18, egyszerűen 17 tanuló. Három jelöltet javító vizsgálatra utasított a vizsgáló bizottság. Je­lesen érett: Benes Anna oki. tanítónő, angol- kisasszony, Csonka György, Horváth Szaléz, Jánossy Benedek, Jilek Jenő, Lékó József, Peterdi Cirill, Reitmann István, Varga Bennó, Varga Virgil, Véghelyi Zoltán, Tóth László. Jól érett: Benes Mária oki. tauítónő, angol- kisasszony, Dankó József, Fátyol Csongor, Fógel Elemér, Hering József, Kalász. József, Káló András, Kelemen András, Kiss Zsigmond, Majoros Zoltán, Pásztor Mihály, Racsek Imre, Recse Dezső, Radványi Ferenc, Sepitkó József, Szabó Béla, Szabó István, Timon Árpád. Házasság. Kiss Alajos akadémiai festő, az egri iparostanonciskola rajztanára házasságot kötött néhai Rehák János dr. ügyvéd s a Tátra- bank-fiók volt igazgatójának özvegyével, Matu- sek Augusztával, Nagybicsén. Az Egri Dalkör reuniója. Az „Egri Dalkör“ szerdán, június hó 10-én a Kaszinó kerthelyi­ségében reuniót tart, mely este 8 órakor kez­dődik. Belépő-dij: személyenkint 1 korona, családjegy 3 korona. Müvészestóly. Gyöngyösről jelentik, hogy ott szerdán, junius hó 10-én este a Kardos­féle kerthelyiségben művészestély lesz, amely­nek műsorát Stella Gyula, a budapesti Víg­színház tagja, Stelláné Aradi Aranka, operett­énekesnő, Zimmer Mária hegedűművésznő, Ko­máromi Pál, a m. kir. Operaház tagja, Heltai Árpád, a Népopera komikusa, Székely Janka, szubrett, a Vígszínház tagja és Komáromi Ödön egri zenetanár adják elő. Az ügyvédjelölt kritikája. Csorba Rudolf dr. egri ügyvédjelölt, még a múlt tél végén, egyik kávéházban, az akkor legdivatosabb témáról, a Balkán-háborúról vitatkozott egy vidám tár­saságban, amelynek tagjai bírósági tisztviselők és ügyvédek voltak. A szomszéd asztalnál katonatisztek ültek, amely körülményre való tekintettel az ügyvédjelölt jónak látta néhány megjegyzést tenni az osztrák-magyar haderőre, amelyet sértő aposztrofálással állított szembe a liliputi Balkán államok haderejével. A katona­tisztek szó nélkül távoztak asztaluktól, azon­ban az esetről jelentést tettek felsőbb ható­ságuknál. A könnyelmű kávéházi kritika igy hivatalos eljárás tárgya lett s a közös hadügy­miniszter felhatalmazására, az egri kir. ügyész­ség nyilvános helyen elkövetett becsületsértés címén vádat emelt Csorba dr. ügyvédjelölt ellen, akit az egri kir. törvényszék, enyhítő körülménynek véve a felhevült borközi állapotot, 140 korona pénzbüntetésre, vagy nem fizetés esetén hét napi fogházra Ítélt. Fölebbezés foly­tán az ügy a budapesti kir. tábla elé került, amely most az egri kir. törvényszék ítéletét helyben hagyta s igy teljesen kárba veszett a bajba jutott ügyvédjelöltnek az a szépen ki­gondolt védekezése, hogy ő az inkriminált sértő kritikát nem a mostani hadseregre, hanem a 48-ban ellenünk küzdő osztrák ármádiára értette. Az ipariskola kiállítása. Az iparostanonc- iskola rajz- és munkakiállitását folyó hó 7-én, vasárnap délelőtt 10 órakor nyitotta meg Fógel Ágoston kereskedelmi tanácsos, felügyelő bizottsági elnök, a városi tanács,- a felügyelő bizottság és az ipartestület képviselőinek je­lenlétében. A megnyitó beszéd után Grónay Andor ipariskolai igazgató mondott köszönetét a felügyelő bizottság agilis elnökének, azután kezdetét vette a kiállítás megtekintése. A ta­nulók írásbeli dolgozatai, rajzai, valamint ipari munkái nagyon csinosak, minden tekintetben gondos vezetésre mutatnak. A Vörös Kereszt. A Vörös Kereszt Egye­sület, mint annak idején jelentettük, Egerben és Gyöngyösön önkéntes ápolónői tanfolyamot rendezett. Az egri tanfolyam már régebben befejeződött, azoknak a neveit azonban, akik résztvettek benne, nem tudni miért, titkolják. A gyöngyösi tanfolyamot most végezték be és ünnepi közgyűlés keretében a következők kap­tak oklevelet: Westphalen Rhabanné grófnő, dr. Kálmán Ignácné, dr. Horovitz Alfrédné, Ungár Mórné, dr. Székely Ödönné, Ruttner Árpádné, Fiilöp Mózesné, Újhelyi Jolán, Engel Hermanné és Visontai Henrikné. Az Alföldi Magyar Közművelődési Egyesület internátusa. Az Alföldi Magyar Közművelődési Egyesület a fővárostól egy órányi távolságra, Czegléden, egészséges levegőjű helyen, néhány holdas városi park mellett, tágas udvar, illetve nagy kiterjedésű játszótér közepében főgimná- ziumi tanulók részére, az angol kollege min­tájára, nagyszabású nevelőintézetet állított fel. Az intézet, mely legmodernebbül, a hygienikus követelményeknek legmegfelelőbben épült, a czeglédi állami főgimnázium igazgatója és ta­nárainak vezetése s felügyelete alatt áll. Az ellátási dij igen mérsékelt. Az 1914/1915-ik tanévre való felvétel iránt már most előjegy­zéseket elfogad, bővebb felvilágosítással és prospektussal szolgál az AMKE. központi fő­titkári hivatala Budapest, IV. Reáltanoda-u. 9. Telefon 69—50. Egy egri kiállító. A budapesti bor- és pince- gazdasági kiállításról érdekes közleményeket olvasunk a Borászati Lapokból, a többek között Rupert Antal egri kádármesterről, aki művészien faragott hordóját állította ki. „A hordó — amint készítője jelzi — Eger város bortermelését mutatja be. Látunk rajta 6 betöltési nyílást, melyek közül a két középsőn egyenkint 16—16 liter bor fér el, ezek képviselik az Egerben termő fehér és siller tömegborokat; a többi négy nyilás a finomabb csemege- és pecsenye­borok aránylagos mennyiségét mutatja egyen­kint 4—4 liternyi befogadással. Nálunk a tö­meg-fehérborok termelése a következő fajok­ból áll: Mézesfehér, Ezerjó, Chasselas és Zöld- szilváni. A sillerborok főrésze Kadarka és Oportó, mig a finom egri bikavérnek Merlót, Karbonét, Nagyburguudi a szőlője. A háromféle pecsenye­bor aránylag megoszlik: 1. a Rajnai és Olasz Rizling; 2. a Furmint és Hárslevelű; 3. a Bakator, Leányka, Semillon és Sauvignon fajok között. A hordón 5 csap látható és hogy mégis hat­féle csapolható le, a hordó úgy van elosztva, hogy a főcsap, mely a hordó első fenekén lát­ható a középen, hivatva van a két nagyobb tömeg levezetésére akként, hogyha a csap zá­várzata balra fordíttatik jön fehér, ha jobbra, úgy siller. (Ez annak a kifejezésnek ad helyet, hogy a kisgazda rendszerint a szőlőjét, színre nézve, keverten szokta összeszedni s az első leszűréseknél lesz fehér bora s később ugyan­abból a kádból szűr sillert.) A többi 4 csap a hozzá legközelebb levő nyíláson betöltött bort vezeti le. A hordó első fenekén van dóm-

Next

/
Oldalképek
Tartalom