Eger - hetente kétszer, 1914
1914-04-15 / 30. szám
4 EGER. (30. sz.) 1914. április 15. Frantz dr. följegyzéseiből s most Weszeiszky dr., tanár vegyvizsgálatából láthatjuk, hogy az egri melegvíz nemcsak nagy értékű, de valóban megfizethetlen kincs. Ennek a kihasználása nagyfontosságú lesz majd a város háztartására. Sem villanytelep, sem jéggyár, sem más városi üzem nem fogja magát úgy kifizetni, mint a fürdő. Azonban nagy körültekintéssel kell a kifejlesztés kérdését megoldani, mert mint mindenben, úgy ennél a kérdésnél sem használnának a szélsőségek, hanem ártanának. Vagyis sem a mai állapotában nem lenne hasznos befektetés a fürdő a városra nézve, de sem akkor, ha a kifejlesztés fejedelmi fénynyel, százezrek kiadásával történnék. Ebben is a középút a helyes. Fejlesszük ki tehát fürdőnket egy kényelmes, modern városi fürdővé. Ezt a középutat, a kifejlesztés módozatait — hiszem — hogy közmegelégedésre fogja megoldani Eger város képviselőtestülete. Ismétlem: az egri melegvíz megfizethetlen kincs, amelyet csak egy olyan főpaptól lehetett megszerezni, aki székvárosának érdekeit mindenben szivén viseli s akinek nevét már eddigi cselekedetei után is Eger legnagyobb érsekeinek nevei között emlegetik. Szabó Vilmos. HÍREK. Eger, 1914. április 14-én. Tájékoztató. Április 15. Katonai felülvizsgálat Egerben. „ 15. Az egri főszolg. tárgy, napja Füzesabonyban. „ 15. A gyöngyösi főszolgabíró tárgy, napja Abasáron. „ 15. A hevesi főszolgabíró tárgy, napja Tarnamérán. „ 15. A pétervásárai föszolg. tárgy, napja Sírokon. „ 16, 17. Országos vásár Tiszafüreden. „ 22. Országos vásár Verpeléten. „ 25. Buzaszentelés. „ 26. Országos vásár Tiszanánán. „ 27. Megyegyülés. „ 27, 28. Országos vásár Hatvanban. „ 29. Eger város tisztújító közgyűlése. A tanképesítő vizsgálatok miniszteri biztosai. A vallás- és közoktatásügyi miniszter az egri róm. kát. elemi népiskolai tanítóképző intézetben a folyó tanév végén tartandó osztály- és befejező tanképesítő vizsgálatokra miniszteri biztosul Alpáry Lajos Hevesvármegye kir. tanfelügyelőjét; az angolkisasszonyok vezetése alatt álló egri róm. kát. elemi népiskolái tanitónöképzö intézetben tartandó osztály- és befejező tanképesítő vizsgálatok miniszteri biztosául pedig Lakatos Ottó minorita rendfőnököt küldötte ki. Áthelyezés. Az igazságügyminiszter Bar- czelly Kálmán dr. sümegi kir. járásbirót, saját kérelmére a gyöngyösi kir. járásbírósághoz helyezte át. Eljegyzés. Kálnoky Viktor dr. ügyvéd hus- vét vasárnapján tartotta eljegyzését Légmán Lenkével, Légmán Imre kir. főmérnök s az egri államépítészeti hivatal főnökének leányával. Mértékhitelesítés. A mértékekről, ezeknek használatáról és ellenőrzéséről szóló 1907. évi V. t.-c. 16. §-a a mértékeknek és mérőeszközöknek 2—2 éves időszakos hitelesítését rendeli el, amely időszakos hitelesítések az állami mértékhitelesítő hivatalok székhelyein és a kereskedelemügyi miniszter által kijelölt úgynevezett hitelesítési központokon történnek. Hevesvármegye területére nézve az állami mértékhitelesítő hivatal székhelye, tudvalevőleg, Eger; az időszakos hitelesítési központokúi pedig a kereskedelemügyi miniszter legutóbb kelt rendeletével (megjelent a hivatalos lap április 10-iki számában) a következő községeket jelölte ki: I. csoport (az időszakos hitelesítés minden páratlan évben történik) Eger rt. város; az eéri járásból: Aldebrő, Besenyőtelek, Felsőtárkány, Füzesabony, Kál, Kerecsend, Makiár, Mezótárkány és Verpelét; a hevesi Járásból: Átány, Erdőtelek, Heves, Kisköre, Kömlő, Pély, Tárnáméra, Tarnaörs és Tarnaszentmik- lós; a tiszafüredi járásból: Nagyiván, Poroszló, Sarud, Tiszafüred, Tiszanána, Tiszaörs és Ti- szaszöllős. — II. csoport (az időszakos hitelesítés minden páros évben történik): Gyöngyös rt. város; a gyöngyösi járásból: Abasár, Adács, Do- moszló, Gyöngyöspata, Karácsond, Nagyfüged, Nagyréde és Visznek; a hatvani járásból: Apcz, Csáoy, Ecséd, Hatvan, Hort, Pásztó és Szurdokpüspöki; a pétervásárai járásból: Bátor, Egeresein, Mátraballa, Mátramindszent, Nagybátony, Párád, Pétervására, Recsk és Sirok. Az időszakos hitelesítési központokul ki nem jelölt községek a hitelesítés szempontjából ahhoz a csoporthoz tartoznak, amely csoportba az illető járásnak központokul kijelölt többi községei tartoznak és központjukat az állami mérték- hitelesítő hivatal jelöli ki. Az időszakos hitelesítésre kötelezett felek mértékeik és mérőeszközeik időszakos hitelesítését bármely hitelesítési központban eszközöltethetik, sőt joguk van arra is, hogy a hitelesítést a helyszínén intéztessék el. Alapítvány kiosztás. Az egri Kánitz családnak a múlt évben tett 5000 koronás alapítványának kamataiból 115—115 koronával özv. Kerekes Káloiánné és Sugár Léni részesültek. Vasúti előmunkálat. A kereskedelemügyi miniszter a Szolnok-kiskúnfélegyházai helyi érdekű vasutrészvénytársaságnak a m. kir. államvasutak Szolnok állomásából kiágazóan Bessenszög, Kőtelek, Tiszaroff és Pély községek érintésével a Mátra-körösvidéki egyesült helyi érdekű vasutak Kisköre állomásig és innen Tiszanána, Kömlő, Besenyőtelek és Dor- mánd érintésével a m. kir. államvasutak Füzesabony állomásáig és Tiszanánától kiágazóan Sarud és Ujlőrincfalva községek érintésével a Debrecen—füzesabonyi helyiérdekű vasút Poroszló állomásáig vezetendő gőzüzemű helyiérdekű vasútvonalra adott előmunkálati engedély érvényét egy évre ismét meghosszabbította. Apró krónikák. Hirtelen halál. Nagyszombaton este Maráz Bernát 37 éves egri mezőgazdasági napszámos Tóth utca 41 számú lakásán szív- szélhüdés következtében hirtelen meghalt. — Csendélet. Husvét másodnapján délután 5 óra tájban nagy verekedést rendeztek a Bethlen utcában Pálok Sándor, Sóskúti Ignác, Török Lajos, Horváth József, Kis József, Budai Sándor és Zombori Ferenc Bethlen-utcai földműves legények. A harcban Pálok Sándor és Sóskúti Ignác kaptak jelentékenyebb sérülést — Véres esteli séta. Nagypénteken este Hevesen körülbelül 8—10 iparossegéd sétált a Főtéren. Közben megálltak a tér egyik sarkán, amikor egy nagy csapat földmíves legény minden ok nélkül rájuk ütött a nyugodtan beszélgető segédekre, akik menekülni akartak, de még így is közülök Milecz Mihály cukrászsegédet hátba- szurták és többeket megütöttek. A csendőrségnek sikerült kinyomozni a duhaj legényeket. — A halál önkéntese. Szombati Sándorné szül. Szennyes Borbála Tiszanánán felakasztotta magát és meghalt. — A kirablott kocsis. Stokker Ferenc egri kocsis husvét hétfőjén este 10 órakor hazafelé tartott a Deák Ferenc-utcából a Kertész-utca 24 sz. alatti lakására. A villanygyár és a vágóhíd közötti utón szembejött vele 8—10 földműves legény. A legények Stokkert megtámadták, földreteperték és elrabolták, tőle 18 koronát érő óráját, 1 korona 55 fillér készpénzét és egyéb apróságait. — Szerencsétlenséé a Dobó-nyomdában. A Jókai-utcai Dobó-nyomdában szerencsétlenség történt, Káló Julis nyomdai munkásleánynak jobb kezét a gép összeroncsolta. — Meélopták a vonaton. Miskolcról jelentik, hogy Liptay Károly hevesmegyei gazdálkodótól eddig ismeretlen tettesek a vonaton, valószínűleg Füzesabony és Miskolc között, 785 koronát loptak el. Liptay panaszt tett a miskolci rendőrségen. — Betörés. Hatvanban nagyszombatra virradó éjjelen Sisa András főutcai üzletébe betörtek, onnan nagymennyiségű szivart, cigarettát és élelmiszert vittek el. A csendőrség azt hiszi, hogy Hatvanban betörőbanda működik és azért alapos nyomozást indított. — Véézetes házbontás. Nagyivánról Írják, hogy ott egy régi ház lebontásánál Dániel Pál nagy- iváni lakost a fal maga alá temette. Dániel nyomban meghalt. — Meéméréezte magát. Ma, kedden délelőtt városunkban a Káptalan utca 28 sz. házban Tóth Pál villanyszerelő neje sósavoldatot ivott. Hátrahagyott leveleiben betegségét említi tettének okául. Beszállították a kórházba, állapota nem életveszélyes. — A fejsze. A felnémeti korcsmában nagyszombaton, a feltámadás örömére, véres összeszólalkozás volt. A mulatók között ugyanis Jakab János összeveszett régi haragosával, Jakab Ferenccel, és rövid szóváltás után hazament a fejszéért, amellyel olyan súlyosan sebesitette meg ellenfelét, hogy az most az ágyat nyomja. Rövid hírek. Jóváhagyott alapszabály. A belügyminiszter az „Egri Zenepártoló Egyesület“ alapszabályait jóváhagyta. — Magyar név. A belügyminiszter kiskorú Spíró Ignác egri lakos családi nevének „Szántódra kért átváltoztatását megengedte. — Jegyzőválasztás. A tarnaleleszi községi jegyzői állásra a pétervásárai főszolgabíró április hó 30-ig terjedő határidővel kiírta a pályázatot. — Kereskedelmi iskola Hatvanban. Hatvanból jelentik, hogy ott nagy mozgalom indult meg az iránt, hogy a városban felső kereskedelmi iskola létesüljön. Sternberg Albert cukorgyári igazgató felhívást intézett Hatvan polgáraihoz az iskola ügyében. A vallás- és közoktatásügyi miniszterhez sürgős kérvényt küldenek, amelyet a hatvani polgárok mind aláírnak. — Villanytelep Pásztón. A Pásztói Gőzmalom villamos telepet létesít, amely a község világítását is ellátja majd. — Alakuló közgyűlés Gyöngyösön. Gyöngyösön a városi képviselőtestület alakuló közgyűlése április 7-én volt, amelyen Majzik Viktor alispán elnökölt, aki szép beszédet intézett a képviselőkhöz. A képviselők nevében Makra Géza válaszolt. — Világjáró ujságiró. Ma és holnap, 15-én, Egerben tartózkodik a Kaszinó-szállodában Boneíf Péter szófiai hírlapíró feleségével és fiacskájával. Már 13 év óta utazik a föld körül gyalog mint hírlapíró és turista s mindkettőről dokumentumokat mutatott fel. Ért 17 nyelvet s beszél 12 nyelven. Létfentartási eszközei a hazulról hozott vagyonából naponta 7 korona és az általa árúba bocsátott képeslevelező lapok ára. Gépmester-tanonc, fizetéssel, felvétetik az Érseki Líceumi Könyvnyomdában. Kerti úthengerelő jutányosán eladó. Cim a kiadóban. Szőlővessző és szőlőojtvány kapható jutányosán Gröber Jenő szőlőbirtokosnál Eger, Knézich Károly-utca 12. Lapunk egyes számai a következő üzletekben kaphatók: Szolcsányi Gyula könyvkereskedésében, Széchenyl-u. Wahl Adolf dohánytözsdéjében, Széchenyi-utoza. Bernekker Ferencz kereskedésében, Kossuth-tér. Nagy Róza kereskedésében, Káptalan-utcza. Felelős szerkesztő: Dr. Molnár Kálmán. Laptulajdonos: Egri érseki liceumi nyomda. Eger 1914. A* érseki lieeum könyvnyomdája.