Eger - hetente kétszer, 1914
1914-04-15 / 30. szám
Előfizetési árak: V'"« Egész évre ___10 korona. F él évre_____5 » N egyed évre _ 2-60 » Egyes szám ára 10 fillér. Szerkesztőség: Lyceum, 26-ik szám, hová a ap szellemi részét illető közlemények : intézendők. ------ : K iadóhivatal: Lyceumi nyomda, hová az előfizetések és hirdetések küldendők HETENKINT SZERDÁN ÉS SZOMBATON MEGJELENŐ POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP. 1914. - 30. szám. _=== XXXVII. ÉVFOLYAM. ==_ Szerda, április 15. Nemzeti munka. Már évek óta vívja harcát a magyar ellenzék a 67-es kormányokkal s míg az ellenzék a küzdelemben elernyedve s kifáradva végűi a mai kényelmes hadállásba sáncolta el magát, addig a kormánypárt új vezetők politikai erejétől felfrissítve, most is győzi s állja a küzdelmet. A polgárság pedig nézi a nagy uraknak a politika porondján folyó furcsa háborúját, amely néha-néha veszekedéssé fajul s nem egyszer elcsodálkozik, amikor látja, hogy minő állandó jelzőkkel vagdalkoznak a mi honatyáink egymás ellen, a helyett, hogy minden lehetőt megtennének az általuk oly hőn-szeretett haza megmentésére. Olykor-olykor egyik-másik, a küzdelem hevében, olyan közel jut egymáshoz, hogy a csendes szemlélőnek önkéntelenül az ókor gladiátorai jutnak eszébe, akik valamikor egyenlőtlen fegyverekkel küzködtek s míg a jól felfegyverzett kormánypárti gladiátort hivei rendesen kimentik, addig az ellenzékinek az elnöktől mentelmi jut — meg nem engedett fegyverek használata miatt. A kormány bármily helyes intenciótól vezetett hasznos javaslattal áll is elő, mindig hazaáruló; míg a több vezér alatt tömörülő ellenzék különböző frakciói — divergens vélemények következtében felaprózott cselekvényeik- kel — célt nem tudnak érni. Nem látja be egyik fél sem, hogy ilyen körülmények között voltaképen egyik sem végezhet igazán nemzeti munkát, hogy ilyen élet-halálharc tu- sája kifelé s befelé egyaránt furcsa színben tünteti fel a magyar nemzetet; vagy ha ezt be is látja, mindegyik a másikban látja a hibát, a kormány azt hirdeti, hogy az ellenzék bűnei miatt érezzük ismét Isten ostorát nyomorult hazánkon; az ellenzék pedig ezt a kormány mindennemű panamájának tudja be s az eredmény az, hogy a haza sorsa egyre rosszabbra fordul! Mennyi idő telik el meddő küzdelemben, célhoz nem vezető közjogi vitákban; és a gyors változások, a gyakori választások egész vagyonokat emésztenek fel. Pedig milyen szép s nemes nemzeti munka volna elvégezhető ennyi idő és ekkora tőke segítségével — közgazdasági úton! Az ellenzék egyik vezére most az Unióban sétál politikai megbeszélések végett! Ha komolyságom nem tiltaná, össze hihetne hasonlítani ezt a vállalkozást I. Napóleon egiptomi hadjáratával. Azt azonban nyugodtan állíthatom, hogy Károlyi Mihály gróf kiutazása nélkül is az Unió magyarjai mind egytől-egyig ellenzéki érzésüek, sőt a demokratizmus nagy országában egyenesen republikánusok. Ez érzések önkéntelenül is az Unióba szakadt magyarnak leikébe lopódznak épúgy, mint a sárga faj és a négerek iránt érzett engesztelhetlen gyűlölet; de ha egyik- nek-másiknak sikerül újból az ó-hazába visszajutnia, a fajgyűlölettel együtt köz- társasági érzelmei is eltűnnek s las- sankint koronás királya iránti hűsége visszatér. Vájjon érzi-e ezt Károlyi gróf, a demokrata nagy úr? Vájjon észre veszi-e, minő sóvárgó tekintetet vetnek szegény magyar véreink kelet felé, mily nagy lelkesedéssel karolnak fel odakint mindent, ami magyar s mily nagy szeretettel gondolnak arra, hogy talán mégis sikerül néhány ezer dollárral hazavergődniök szülőfalujukba, ahol a testet-lelket őrlő amerikai munka után csendesen várják be a korai — halált! Vájjon érzi-e Károlyi gróf s vele együtt a sok magyar milliós főúr lelkiismerete, hogy itt érdemes egy kicsit elgondolkozni és hogy itt lehetne igazán valami nagyhorderejű nemzeti munkát keresztül vinni céltalan parlamenti csete-páték nélkül? . . . Hogyan képzelem ezt? . . . HanAz „EGER“ tárcája. A nihilista. (Jean de Eerleoq.) Néhány hónap óta az anarchista merényletek megszaporodtak Oroszország területén: nagyhercegek, hercegek, kormányzók, rendőrfőnökök hullottak el egy titokzatos gyilkos tőrdöféseitől. Ez a hallatlanul vakmerő ember ritka ügyességgel csapott le áldozataira még fényes nappal is és szívükbe döfte a tőrét hol az utcán, hol a saját palotáikban. Oly biztosan dolgozott, hogy a rendőrség minden erőfeszítése ellenére sem tudott a nyomára akadni. Majdnem minden nap egy-egy új bűntényével rémitette meg a világot. Ez a férfiú, akitől még a cár is rettegett, s akit a birodalom összes rendőrsége sem volt képes elcsípni, Boleski István volt. István, ki különben egyetemi tanár volt, bámulatos hidegvérének és roppant óvatosságának köszönhette, hogy jóformán minden kockázat nélkül, szinte biztosan végezhette a maga dolgát. — Szívvel-lélekkel a nép ügyének szentelve magát, mint fanatikus nihilista, a legveszélyesebb feladat véghezvitelére is készséggel vállalkozott. S ime mégis, midőn a sors által ő lett kijelölve arra, hogy dinamittal légbe röpítse a moszkvai vonatot, barátai csodálkozására, István visszautasította ezt a megbízatást. — Kész vagyok — mondotta — a zsarnokot lesújtani, de csak szemtől-szembe; ám ötven ártatlan élete árán pusztítani őt el, arra nem vagyok képes. A bosszúállás is csak akkor helyes, In egyúttal igazságos is. Mivel István ügyüknek igen nagy szolgálatokat tett, nem zárták ki e kijelentéséért, hanem másodszor is sorsot húztak. A sors Sobieskoff Wasilit jelölte ki, hogy a batakowi hídon a vasút vonalára egy bombát helyezzen el. 0 nem utasította vissza a megbízást. A bűnténynek tehát elkerülhetetlenül meg kell történnie holnapután. Boleski István kedvetlenül ment haza; folyton arra gondolt, hogy egy muzsik élete épen annyit ér, mint akár egy nagyhercegé. Épen ezért a tervezett merényletet nem csak helytelennek, hanem egyenesen istentelennek tartotta. Feleségének szeretető és két gyermekének kedveskedései sem tudták eloszlatni búskomorságát. Lelki szemeivel már látta a felfordult vonatot; az összezúzott kocsikat, egyiket a másik tetejében; a tűzvész fényétől lángvörös eget; férfiakat, nőket és gyermekeket borzalommal menekülve; másokat meg kétség- beesetten a vízben vergődve; ismét másokat széttépett tagokkal, vérző húscafatokkal küzdve a halál ellen, s halálhörgésükben átkozva az istentelen tettest. Gyermekei, Olga és Dimitri, ily kétségbeesett töprengésben látva apjukat, sírva fakadtak. — István térdeire ültette és vigasztalni igyekezett őket. Ah! Mennyire szereti e két apróságot. Amikor lesújt a nagyokra bosszúálló tőrével, nem magáért reszket, hanem csakis a gyermekeiért. — Mi lenne belőlük nélküle? — kérdezgette magában. Vájjon nem épen azzal követi-e
