Eger - hetente kétszer, 1914
1914-04-11 / 29. szám
Előfizetési árak: Egész évre.. _ 10 korona. Fél évre _____5 » N egyed évre _ 2-60 » Egyes szám ára 10 fillér. Szerkesztőség: Lyceum, 26-ik szám, hová a !ap szellemi részét illető közlemények ---- - intézendők. ——- : Kiadóhivatal: Lyceumi nyomda, hová az előfizetések és hirdetések küldendők HETENKINT SZERDÁN ÉS SZOMBATON MEGJELENŐ POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP. 1914. — 29. szám. XXXVII. ÉVFOLYAM. Szombat, április 11. Husvét. r . . . Es eltelt a harminchárom esztendő, amelynek szenvedését, minden búját, baját, az egész emberiségért viselte, Isten fiához méltó türelemmel és szelídséggel az Üdvözítő Jézus. Sőt még többet is! Igen, az Üdvözítő földi, anyagi élete a vége felé járt, amidőn bevádol- tatván megostoroztatott, tövissel megkoronáztatott és a keresztfára feszíttetett. Beteljesedett! Kiadá lelkét a nagy, a jóságos Szenvedő, azért az emberiségért, amely eddig a bűn feneketlen posványában sínylődött, amely hamis isteneknek hajtott térdet és áldozott olyan módon, amely őt minden emberiességéből ki- vetkőzteté. De vájjon miért kiáltottak halált fejére a zsidók? Azért, mert szerintük Jézus forradalmár volt! Nem állami tekintetben! Zsidó állam már ekkor nem volt . . . De a vallási forradalmárság is nagy bűn volt az ő szemükben. Már pedig Krisztus Urunk ilyen, — az ő hitükkel ellenkező — tanítást hirdetett. Elvetette a külsőségeket, az üres formaságokat s azokból a nagy gondolatokból, amelyeket az emberiség elé állított: a belső élet, az igazi élet perspektívája bontakozol' ki. A zsidó nép nem tudta, nem akarta megérteni ezeket a nagy gondolatokat. Elfogultságuk, vak hitük, rosszakaratuk, rövidlátásuk, vallásuk — szerintük fejlődésnek alá nem vetett — merevsége akadályozta őket ebben. Hiába volt azonban minden! Hiába ölték meg a prófétákat... Az isteni erő győzedelmeskedett, az Üdvözítő Jézus harmadnapon kikelt a sziklasírból. Feltámadott! „Amint felfeszítésekor tombolt a felkorbácsolt szenvedély, feltámadásában diadalmaskodott az isteni Gondviselés terveiben megnyugvó hit, csalatkozott a zsidók rövidlátása, örült az emberi nem. Jézus halálában a zsidók mondták ki halálukat, feltámadásában az emberiség saját feltámadását ünnepelte.“ És amidőn e nagyszerű, jelentőségében, a világtörténelem folyamán, legkiválóbb tény megmutatta az emberiségnek azt a káprázatos reménysugárt, amely a földi élet fölött Isten országából fénylik mifelénk, akkor, ott a szent kereszt tövében, nagyfontosságú dolognak vagyunk szemlélői: a gyűlölet és szeretet ádáz csatájának! A gyűlölet? Óh, mily rettenetes volt az a gyűlölet. Az elvakult hóhérok minden dühe az ártatlan Jézusra szállott, nem volt a becstelenségnek olyan eszköze, mivel ne tetézték volna szenvedéseit. Es milyen csodás szelídséggel, türelemmel viselte ő mindezt, példát adván ezzel is minekünk. Aztán ott voltak azok, akik nem hagyták el a veszedelem napjaiban, akik a legnagyobb szeretettel mérsékelték szenvedését, tengernyi kínját! Akik kitartottak mellette ott a kereszt alatt, elkészülve mindenre, a földi életben a legnagyobbra! Isten erőt adott nekik arra, hogy mindezt elviselhessék. Ez volt a hűség, a szeretet erőpróbája, amely pedig nem is akkor, hanem a dicsőséges feltámadás után tört ki a legnagyobb erővel. Igen, a szeretet légy őzte a gy űlölséget! Mert az apostolok a feltámadás után már meg tudták érteni az Üdvözítőnek ezen szavait: «Az én országom nem e világból való!» Megértették hogy most már ütött világküldetésük órája, el kell menniök a lelkűket kiönteni idegen tájakra, tanítani és megnyerni Isten országának minden nemzeteket! Tették ezt oly lelkesedéssel, oly szeretettel, oly odaadással, oly buzgalommal, hogy még a legnehezebb akadályok előtt sem hátráltak meg soha, eltűrtek kínzást, feláldozták az életüket Krisztus iránti szeretetből. Rz „EGER“ tárcája. jYÍeredek szélén. Fenn égő nap; ott lenn kéklö erdő s rétek; Zajló lelkem mélyén gög és áhitat; Az a nap leszáll majd, ámde újra feijő. Az erdő elsárgui, de megint kihajt. Mindezeknek célja hol van hát? Oh hói van? Szóljatok ti fényes, dús káprázatokl Mindentől szakadni! — Mindörökre válni I — Térdepeljetek le s imádkozzatok. Imádkozom én is. Semmi sem való Itt, Mert minden csak a perc látszatábul áll; Egy pillanat szüli a másikat, úgy mint Ezredév a mást; itt élet, ott halál. Nincs itt bölcseség, csak megadás; hiába Minden vergődés, mert rejtve a nagy ok, Rejtve örökké, hogy: hát miért is lenni, — Térdepeljetek le s imádkozzatok. Imádkozom én is. Nem tudok mást tenni, Ha magamba szállók s érzem; mi vagyok; Érzem semmiségem s tudom, hogy fölöttem Milljó láthatatlan, fényes nap ragyog. S mélyen sejtem, hogy az égő napokon túl Égnek bizonnyal még lángolóbb napok, S hogy e láncolatnak nincsen soha vége, — Térdepeljetek le s Imádkozzatok. Imádkozom én is. Jól esik lelkemnek Ez a megalázás, e beolvadás; E beolvadás a zűrös végtelenbe, Mely maga az Isten, mi is volna más? Igen, mert hisz érzem, hogy e percben én is Megistenülök és szárnyakat kapok, Mikkel beszáguldom a nagy mindenséget, — Térdepeljetek le s imádkozzatok. imádkozom én is; megadom magam, mint Aki nem tudom, csak sejtem végzetem; Sejtem, hogy énnékem lenni keit s hogy célom Ö ismeri csak s én nem ismerhetem. Nem ismerem, nem is akarom ismerni, S kiszabott utamon híven haladok; Nem fogok, nem soha ellene lázadni! — Térdepeljetek le s imádkozzatok. Imádkozom én is. Minden változó itt, Minden elmúlandó, tűnő, roskadó; Semmi sem nagy itt, és semmi sem kicsiny, mert Minden szétmáll s oszlik mint a köd s a hó. Gyarló vagyok én is testben és lélekben, Mig majd fáradt gőggel összeroskadok. Csak te vagy, oh Isten, örök s változatlan! — imádkozom i Ti is imádkozzatok! §enedek (Aladár. Nagypénteki látomány* ... És generáció után jön generáció; de a te dicsőséged fénye nem fog halványulni! — fejezte be szónoklatát a nyitott sír előtt a tizenhetedik szónok. — Csakhogy vége van! — súgta egy sima képű úr szomszédja fülébe. A papok beszentelték a sírt: . ..Requiescat in pace! In secula seculorum . .. És mindenki tódult kifelé. A simaképü úr szomszédja karjába kapaszkodva, gúnyos mosollyal mondta: — Negyven éve elmúlt hogy együtt érettségiztünk immár megboldogult kedves barátunkkal és eddig fogalmam sem volt fényes erényeiről ; halhatatlan érdemeiről! Hát neked ? — Én keveset érintkeztem vele; munkáit nem olvashattam ... el lévén mindig foglalva... mondta a másik kelletlenül. — Hidd el, kedves Mester, ha valakiről tudni akarod: ki volt? csak a temetésére kell elmenned. Kár, hogy a magunkén, bár miénk a főszerep, (az igaz hogy néma), már nem él* Régi és kitűnő külföldi munkatársnőnktől, Popo- wichné V. Hedvigtől kaptuk ezt az alkalmi novellát — aki most a Kecskemét melletti Kerekágyházán üdül. Hisszük, hogy olvasóink ép oly’ érdeklődéssel fogadják és olvassák ezt az újabb művét, mint lapunkban eddig leközölt összes, érdekfeszítő dolgozatait.
