Eger - hetente kétszer, 1914
1914-03-18 / 22. szám
Előfizetési árak: Egész évre ___10 korona. F él évre____5 » N egyed évre _ 2-60 » Egyes szám ára 10 fillér. Szerkesztőség: Lyceum, 26-ik szám, hová a lap szellemi részét illető közlemények = ■ intézendők. -Kiadóhivatal: Lyceumi nyomda, hová az előfizetések és hirdetések küldendők HETENKINT SZERDÁN ÉS SZOMBATON MEGJELENŐ POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP. 1914. — 22. szám. XXXVII. ÉVFOLYAM. Szerda, március 18. A közigazgatás reformja. Irta és a Magyar Jogászegylet közjogi és közigazgatási jogi bizottságának 1914 január 31-iki ülésében felolvasta Majzik Viktor Hevesvármegye alispánja. (Első közlemény.) I. A kilátásba helyezett közigazgatási reformot, amely arra lesz hivatva, hogy a vármegyei törvényhatóságok hatáskörét és jogállását újból szabályozza, a köztudat, köznyelven szólva egyszerűen államosításnak tartja, értvén ez alatt azt — s nem többet — hogy a vármegyei törvényhatóságok az 1886: XXL t.-c. 3. §-ában foglalt azon ön- kormányzati jogukat, amely szerint tisztviselőiket, a törvényben megállapított kivételektől eltekintve, a törvényben megállapított módozatok és korlátozás mellett önmaguk választják, a jövőben elvesztik, s az eddig választás útján hatósági jogkört gyakorló tisztviselők helyét a mindenkori kormány- hatalom által kinevezett, illetve kinevezésre ajánlott tisztviselők fogják betölteni. Akik a közigazgatási reformot csak ebből a szempontból kívánják megbeszélés tárgyává tenni, merőben tévednek, mert bár ez a kérdés a megalkotandó reform döntés alá kerülő alapelveinek egyik legfontosabbika, mégis önmagában nem elégséges arra, hogy a reform szükségességét eldöntse, annál kevésbbé nem, mert hiszen a köz- igazgatási reformnak más annyi megoldandó kérdése van, amelyeknek megoldása a tisztviselők mikénti alkalmazásának kérdésétől teljesen függetlenül sürgős és fontos nemzeti feladatot képez. Én a tisztviselők jövőbeni alkalmaztatásának kérdését az elhangzott kormánynyilatkozatok, az 1913: LII. t.-e. indokolása, ügy ezen törvénynek a parlamentban történt tárgyalása alkalmával tett kijelentések következtében már eldöntöttnek tekintem, és épen azért annak a kérdésnek bővebbi taglalását, hogy a kinevezett tisztviselői kar igér-e országos előnyt a választott tisztikar felett, fejtegetéseim során annál is inkább mellőzöm, mert ez a kérdés bizonyos tekintetekben politikai kérdéssé vált, s annak szakszerű tárgyalása ennélfogva már túlhaladott. Épen azért fejtegetéseimben ezzel a körülménnyel számolva, mindenütt arra az eshetőségre helyezkedem, amidőn a mai, erényeiben, de megengedem hibáiban is tiszteletreméltó választott tisztikar helyét, egyelőre a valószínűség szerint ugyanaz a tisztikar fogja kinevezés útján elfoglalni. El nem titkolhatom azonban, hogy engem egész érzelmi világom a választási rendszer mellé vonz, hiszen abban nőttem fel, abban éltem, emlékeim s családi hagyományaim onnan erednek, amelyeket nekem tisztelnem s azokat megbecsülnöm kell. S ha láttam is néha-néha a választási rendszernek egyes elfajulásait, s ha láttam is, hogy egyes kiváló tisztviselők a közügy kárára pártszenvedelmeknek, politikai intrikáknak és hatalmaskodásoknak estek áldozatul, s ha láttam is, hogy egyesek meg nem érdemelt módon a közügynek nem előnyére, hanem inkább hátrányára kedvezésben részesültek, ezek mind olyan szórványos esetek voltak, amelyek nem sötétítették be a kép másik oldalát, amely, szerint a választó közönség az érdemet méltányolja, a szerzett jogokat épségben tartja és kiválasztásainál az ügy nagy fontosságához méltó körültekintéssel nem annyira a személyek iránti tekintettel, mint a köz érdekében jár el. S épen azért erős a meggyőződésem, hogy a választási rendszer természetesen a változott viszonyoknak s így különösen a választói jog kiterjesztésének megfelelő újabbi rendszabályok alkalmazásával annyival is inkább fenntartható lett volna, mert egyik legfőbb, s a tisztviselők előléptetésének nehézségére s anyagi ellátására vonatkozó érv, valamint az a nehéz helyzet, amely a vármegyei tisztviselőt az ő zárt statusához kötötte, megszűnt akkor, amidőn a törvényhozás az állami és törvényhatósági alkalmazottak nyugdíj- viszonosságának szabályozásáról szóló 1907: LIX. törvényeikkel lehetővé tette a törvényhatósági alkalmazottakigényeinek és e tisztviselői kar érdekeinek megfelelőleg szabályozta; s mert erős az a meggyőződésem is, hogy az a választott vármegyei tisztikar, ha annak elméleti és gyakorlati képzettsége megfelelő intézmények útján fejlesztve és biztosítva van, hivatását és ügykörét a kinevezett tisztviselőkkel szemben nem kevesebb sikerrel, de sok esetben nagyobb ügyszeretettel látja el. Azt azonban el kell ismernem, hogy egy megfelelően összeválogatott és az elméleti úgy gyakorlati tudás magas fokán álló kinevezett tisztviselői kar működése a szorosan vett közigazgatási ténykedés terén előre-haladást jelenthet, hogy ennek működése megfelelő jogszabályok alkotásával a törvényhatóságnak szorosan vett önkormányzati tevékenységére sem lehet hátrányos. II. A kilátásba helyezett reformnak számolnia kell a vármegyék történeti, alkotmányjogi és nemzeti fejlődésével s így a vármegyéket a reform keretébe úgy kell beilleszteni, hogy azok történeti jelentősége fennmaradjon, az alkotmány bizonyos irányú védelme s a tág önkormányzat gyakorlása továbbra is hivatásuk legyen, s a lehetőséghez képest azoknak a területre vonatkozó hagyományai is tiszteletben tartassanak. Épen ezért a reformnak egyik legnehezebben megoldható kérdése a vármegyék mai egyenlőtlen területének és népessége számának épen a fenti szempontot is figyelembevevő kiegyenlítése lehet. Mert habár az egyes vármegyék ma már nem is képeznek külön államokat az államban, mégis a hagyományok, az összetartozás érzete, a különböző helyi érdekek, a különböző s közvetlenül csak az egyes vármegyék lakóit érintő egyes intézmények s az azok létesítése folytán létrejött anyagi érdekeltség annyira egybefűzték az egyes vármegyék lakosságát, hogy a mai vármegyei kereteknek minden nagyobb megbolygatása, a reformnak nem előnyére, hanem hátrányára szolnak magasabb állami szolgálatba való^gálna s amellett egyes helyeken az átlépését s amikor az 1912: LVI1 t.-e. a vármegyei alkalmazottak illeti ményeit figyelemmel épen a kedvezőtlen előléptetési viszonyokra is, a kor anyagi kérdések egész sorának megoldását tenné a legnehezebb próbára különösen azért is, mert azok igazságos megoldása egyenesen lehetetlen is.
