Eger - hetente kétszer, 1914

1914-03-18 / 22. szám

EGER. (22. s:í '•

1914. március 18.

Nehéz dolog a vármegyék területi viszonyait olykép megbolygatni, hogy egyes vidékek lakossága az ő érdekében történt s általa használt beruházások törlesztésének terhe alól egyszerűen megmeneküljön, míg más vidékek lakossága hosszú időkön át olyan létesítmények terhének viselése alatt nyögjön, amely létesítmények neki sem a múltban, sem a jövő alakulásban hasznára vagy legalább előnyére sem szolgálnak.

Történelmi, érzelmi tekintetek, nemzeti szempontok s amint látjuk sok tekintetben anyagi kérdések nehezítik meg a vármegyék területének egyenlősítését, avagy legalább arányosítását, mégis, ha ez elkerülhetetlenné válnék, akkor azt a legnagyobb óvatossággal és minden figyelembe vehető érzékenység méltánylásával, de elsősorban a nemzeti szempontok figyelembe vételével kell végrehajtani. Bizonyos mértékben elkerülhetetlenné válhat az arányosítás, mert ma e tekintetben igazán megokolatlan végleteket láthatunk, annál is inkább, mert ezt sok tekintetben az önkormányzati, mint közigazgatási szempontok is szükségessé tehetik. Az önkormányzat ugyanis egy kis területen eredményes munkát sokszor alig fejthet ki, mert még ha a szellemi feltételek meg vannak is, hiányzik annak egyik legfőbb feltétele, az anyagi erő, s a térbeli szűk határok, valamint a lakosság csekély száma, több vármegyében a vezető központok teljes hiánya megakadályozzák az olyan üdvös intézkedések megtételét, de különösen végrehajthatóságát, amelyek egy közület jólétét, vagyonosodását és boldogulását hivatvák előmozdítani. Viszont a nagy területeken, egészséges önkormányzat

nem fejlődhetik ki a különböző érdekek, a különböző életviszonyok, az egyes részek között mutatkozó ellentétek miatt, de meg különösen azért sem, mert egy ilyen nagy közület különböző részeiben mindenütt mások és mások azok a közszükségletek, a melyeknek a kielégítése a jövőben is az önkormányzat egyik legszebb feladata leend. A közigazgatási szempontokat is erősen befolyásolhatják a túl nagy és túl kicsiny alakulatok. A túl nagy vármegyében a lehetetlenséggel határos az, hogy a közigazgatás vezetője a közigazgatás minden legapróbb, de a mindennapi élettel szorosan összefüggő szálát kezében tartsa. Mindenről tudjon, mindent lásson, mindent irányítson, vezessen és ellenőrizzen.

A célszerűen megállapított munka- beosztás részben segíthet ugyan, de ne feledkezzünk meg arról, hogy összes törvényeink, amelyeket egy csapással megváltoztatni még sem lehet, a vármegye összes ügyeinek vezetését egyetlen egy személyre ruházzák, aki talán a régibb patriarchális korszakban minden nagyobb fáradtság nélkül elvezethette a nagy vármegye közigazgatását, de nem vezetheti el ma, amidőn rohamlépésekkel igyekszünk minden téren haladni, aminek természetszerű következménye az is, hogy a közigazgatási feladatok és ténykedések, amelyek a való élettől nem maradhatnak el, szintén rohamosan megszaporodtak és a közigazgatási tevékenység olyan térre is eljutott, amely tér eddig ismeretlen volt előtte.

A kis vármegyékben pedig felesleges a nagy központi apparátus, eltekintve attól, hogy ilyen helyeken az elintézésre váró hivatali ügyek száma

természetszerűleg sokkal kevesebb, s itt nem talál a vezető tisztviselő kellő teret arra, hogy a köz érdekét szolgáló nagyobb alkotásokat létesíthessen, fenntarthasson és fejleszthessen.

Kétségen kívül áll az, hogy a legideálisabb megoldás az lenne, ha a jövő vármegyéinek területe és lakossága a mai úgynevezett középvármegyék területének és lakosságának felelne meg, azonban ez a már ismertetett körülmények, valamint egyes vármegyei székhelyek helyzete miatt is keresztül vihető nem lévén, amennyiben az arányosítás egyes esetekben még sem kerülhető el, azt nagyobb rázkódtatások nélkül, akként kellene s lehetne végrehajtani, ha a nagy területek önmagukban osztatnának meg kisebb területekre, viszont a kisebb vármegyék pedig a maguk egészében egyesíttetnének; ellenben mellőzendő lenne az, hogy egyes vármegyék teljesen szétdaraboltassanak, mások pedig több vármegye egyes részeiből alkottassanak meg. __________

E

ger város uj képviselői. Hétfőn, március hó 16-án zajlott le Egerben a városi képviselő választás. A képviselőtestület választott tagjainak fele, 50 városi képviselő letette mandátumát, mert uat évre szóló megbízatása lejárt. Ezeknek a megüresedett helyeit kellett betölteni uj választással, amely meg is történt. A választás a város összes kerületeiben rendben folyt le. Nagyobb küzdelem csak a IX. választó-kerületben (félném; ti negyed) és a XI. választó-kerületben (makláii I. negyed) volt, ahol két-két egyenlő erejű párt igyekezett többségre vergődni jelöltjeik érdekében. A választás eredménye a város tizenkét választó-kerületében a következő:

Az /. választó kerületben; Kassuba Domokos, Elek János, Hoksza András, Vanyek Alajos. (Az eddigi képviselők Kassuba Domokos, Vanyek Alajos, Elek János, Hoksza András voltak.)

Az „EGER“ tárcája.

R bűnbánók négy éneke.

IV. R »jelenlevők« rendjének éneke.

Még testemen a bűnbánók Sötét lila ruhája van;

De már érzem, hogy szívemben Nemsokára öröm dobban.

Homlokomat a bűnbánók Fakó hamuja még marja;

De már érzem, hogg a lelkem Öleli az Isten karja.

Még a szemem könnyel telve,

Még a lelkem könnytől nedves;

De érzem, hogy nemsokára Lelkemben csak öröm repdes.

Érzem; már, hogy nemsokára Allelujás lesz a dalom;

Mint egy kinyilt virág-kehely,

Mint egy felpattant sírhalom.

Uram, már itt vagyok s látom A Te fehér, szent testedet,

És a lelkem szomjazóknak Lángoló tüzével eped.

Jön-e, Uram, az a nagy nap,

Mikor fehér ruhát veszek;

És fejemre hamu helyett örökzöld koszorút teszek?

Akkor fogok énekelni,

Ha majd újjá lesz a szívem;

Ó, a te édes karodból El nem viszi majd senkisemü

—r—ő—

Tinódi.

Emlékezés a főgimnázium-tervezte színielőadás alkalmából.

A XVI. század hazánk történetének egyik legszomorúbb korszaka. A politikailag és vallásilag megoszlott nemzetnek a legnagyobb önmegtagadásra és a legszivósabb életerőre volt szüksége, hogy meg ne semmisüljön, hanem ősi erejében bízva, újra talpra álljon. Egyrészt védekeznie kellett a török hatalom ellen, mely í utolsó falat kenyerétől is meg akarta fosztani, ! másrészt hasonló erővel küzdenie kellett a némettel, mely a szenvedő magyarnak alkotmányát, szabadságát, összes nemzeti hagyományait iparkodott elrabolni.

S a kettős küzdelem következtében már- j^már kifáradt, elgyengült, és elcsüggedt magyarnak támadt egy derék énekese, Tinódi (Lantos) Sebestyén, aki fölébresztette a magyarban a nemzeti Öntudatot, az összetartás hatalmas eszméjét, kibékítette a magyart a magyarral, megpendítvén a lantot, hogy lángszavú akkordjaival megrázza a magyar szíveket s a múlt dicsőségének ragyogó példáival lelkesítsen.

»Tudjátok magyarok hirösek valátok!...«

Tinódi (Lantos) Sebestyén, a nemes Ti- nódi-nemzetség sarja valószínűleg a fejérmegyei Tinód községben (ma Sárbogárd egyik utcája) született 1510. körül. Mint korának minden nemes ifja, ő is csakhamar fegyvert fogott a török ellen, hogy ha kell, vérével fizessen meg nemzete fölszabadításáért. A török ellen vívott harcokban mindaddig részt vesz, mígnem karját egy janicsár szablya súlyosan megsebzi s így kénytelen fölhagyni a harccal. Búcsút vesz tehát a katonai élettől s ha karddal nem, hát lanttal szolgálja hazáját. A sors ugyanis búbánatos, szépszavú lanttal ajándékozza meg. Lantos lesz belőle, »csatára serkentő, diadaimat zengő,a visszavonuláson, a pártoskodáson jajszóval kesergő béna magyar lantos!«

Még gyógyulása idején Dombovárott meg- pendül a lantja s felcsendül az ének ... a Jázon és Médea története.

Majd később Török Bálint szigetvári udvarába kerül, hol mint Íródeák életének legszebb és legboldogabb napjait éli egész 1541- ig. Buda elfoglalásakor, melynek következtében hazánk másfél századig nyögte a török igát, az ármányos, csalfa török fogságba hurcolta urát s ott hunyta le szemét a hősök hőse, a harcok virága, Török Bálint, a konstantinápolyi Héttorony sötét falai között, hol már annyi derék magyar vitéz lelte gyászos halálát.