Eger - hetente kétszer, 1914

1914-01-10 / 3. szám

L

itíií. januar iu.

hatalmassá. Ha a kereszténység sok millió híve vallására ügyelne, akkor már régesrégen észre vette volna, hogy a kereszténység éppen híveinek közönye, sőt mondhatnék, vallási gyűlölete miatt veszíti a talajt lábai alól. Ennek pedig végtére is mi, az egyesek isszuk meg a levét.

Újév hajnalán érdemes erről elgondolkodni. Az uj évben mindegyikünk uj emberként indul útnak. Ép’ úgy, mint most egy esztendeje. S ha a múlt év nem volt eredményes, okuljunk belőle s ne engedjük ezt az esztendőt is meddővé lenni. Vagyis az év 365 napjának egyikén sem feledjük el azt, hogy nekünk legegyénibb érdekünk híven szolgálni hazánkat, buzgón követni vallásunkat.

Erre figyelmeztet mindnyájunkat a most kezdődő év. Jó lesz megszívlelni!

A tisztilak ügye.

(<■#€) Szépen fejlődik ez a mi ősrégi mátra- alji metropolisunk.

Két évtized alatt évszázadok mulasztásait kozta helyre és most már Eger városa is a haladás jegyében mozgó magyar kulturvárosok sorában foglal helyet.

Hanem a haladás árát drágán fizettük meg és fizetjük még most is. Költségvetésünk szükségleti összege közel jár az egymillióhoz (847,028 korona!), amelynek fedezéséhez közjövedelmeink kevésnek bizonyulnak és ámbár a tekintélyes állami segítség mellett, már azok a modern intézmények is jelentékeny összeggel járulnak hozzá közjövedelmeinknek fokozásához, amely modern intézményeknek létesítéséért adósságokkal terheltük meg megunkat, mégis, a valóságban úgy áll a dolog, hogy a rendes városi kiadások fedezéséhez évenkint egynegyedrész millió koronánál jóval több (283,223 KI) pótadóra van szükségünk, ami a közterheket viselő polgárságnak vállaira nehezül és minden adó-koronát a kétszeresére emel, lóvén a pótadó, számokban kifejezve, az idén is 106 % ! . ..

nálta leginkább házi és védelmi eszközeinek készítésére. Megleshetett tehát, hogy 'midőn szerszámait készítette az ősember, egy-egy kipattant szikra a közelben levő száraz lombot meg- gyujtotta és így jutott az ember a tűz feltalálásának gondolatához. A tűzföldiek a tűzélesz- tésnek ma is ezt a módját használják, ameny- nyiben a pirít egymáshoz ütése által nyerik a tüzet. Azt hiszik ugyanis, hogy a tűz benne van a kőben és abból szikra alakjában pattan ki. Edward Krause Írja: »A 11 i n k i t i n d i a i a k szerint a tűz a kőben van, mivel a holló, aki azt az égből hozta, a csőrében tartva, midőn vele megégette magát, egy sziklára ejtette.«

Talán legelfogadhatóbb az a kevesek által hangoztatott nézet, hogy az embernek a tűz feltalálásánál segítő társai voltak és munkáját nagyrészt megkönnyítették az égi jelenségek. Gyakran látott villámot, mely erdőt gyújtott fel, avagy a működésben lévő vulkán izzó lávája mutatta meg az embernek a tűz áldásait és kártékony hatását. Nem lehetetlen, hogy a jégkorszak Prometheusa az így természetesen alkotott tűztől vitte haza az égő fát és rakta meg a tüzet, gondosan vigyázva azután arra, hogy valamikép ki ne aludjék.

Ez a feltevés igazán érdekes gondolat, mely érdemes arra, hogy róla néhány szót szóljunk és az egyes paleoantropologusok nézetét szembesítsük egymással. Edward Krause »Die ÍWerktátigkeit dér Vorzeit« c. munNem csoda tehát, ha a városunk közügyéit vezető férfiak állandóan annak a nehéz problémának a megoldásán fáradoznak, hogy miként lehetne Eger városának a közjövedelmeit akként fokozni, hogy a szükségletek rendes fedezetet találnának és a pótadó csökkenne anélkül, hogy ezáltal a városra újabb megter- heltetések járnának.

Elsősorban arra gondoltak, hogy tegyék jövedelmezőbbé, avagy inkább adják el a városnak azokat az ingatlanait, amelyek mostani állapotukban igen keveset jövedelmeznek és a fenntartásuk, évi tatarozgatásuk majd annyiba kerül (sokszor még többe isi), mint amennyi a jövedelmük. így került dobra a Fazola-ház, a Feketesas-épülete és a Schick Tamás-féle ház; és így tervezgetik a Panakoszta-háznak, a Barkóczy-féle épületnek, az alsó malomnak, a húsos-boltoknak és egyéb helyiségeknek értékesebbekké tevését.

így került homloktérbe az a tervezet is, hogy a katonai tisztilakot adja el a város.

Ez a hatalmas épület a város egyik legszebb terén és legélénkebb forgalmi pontján áll. A fejlődő Egernek úgyszólván egész vérkeringése körülötte forog, és mégis, — ki hinné, — ez a méreteiben imponáló épületkolosszus csaknem holtpontja a városnak. Alig jövedelmez valamit. Talán semmit. Mert öt lakás van benne, amelyért a lakók, (a város 1914. évi költségvetése szerint), összesen 3955 korona évi bért fizetnek és amelyre, — mert régi, avult épület, — tatarozás címén, majdnem ugyanennyi összeget költ a város. (Micsoda jövedelmet biztosítana ez az épület másnak és más körülmények között!) ...

Persze ez az épület nebánts-virág volt eddig. Még a múlt század derekán ajándékozta boldog emlékű Pyrker érsek a városnak, azzal a kikötéssel, hogy ez az épület az Egerben állomásozó katonatiszteknek lakóhelyül szolgáljon. Csakhogy azóta nagyot változtak a viszonyok. Akkor a katonatiszteknek nem volt lakáspénzük és a városban nem volt megfelelő üres lakás. A régi Egerben nagyon is ki voltak fejlődve a régi patriarchális lakás viszonyok. A tehetős polgárság arra törekedett, hogy csendes családi fészket teremtsen magának, ahol maga lehessen az ur és igy nem épített bérházakat. A nem tehetős polgárságnak meg nem volt háza, amelynek fedele alá

kájában ugyanezen az állásponton van, sőt egyenesen ki is mondja, hogy csakis ez lehetett az első tűz, amelyet az ember használt.

Max v. Eith a természeti jelenségek által keletkezett tüzet két részre osztja és azt mondja, hogy pl. az erdő- vagy földgázégéstől, szóval természeti tűztől félt az ember, de megengedi azt, hogy a tűzhányó lávája tanította volna meg az embert a tűz használatára.

E nézet ellen szól az a körülmény, hogy a vulkán gyakrabban tesz sokkal nagyobb pusztítást, mint a természetesen keletkezett tűz, sőt ez utóbbi gyakran okozata az előbbinek.

Hermann Klaatsch dr. a leghíresebb pale- oantropologus már nem választja szét e két jelenséget; nem tételezi fel azt, hogy egyiktől félt volna az ősember, míg a másik megtanította volna a tűz használatára, hanem fölteszi, hogy talán ezek tanították meg az embert a tűz ismeretére.

M. Höernos »Die Urgeschichte des Menschen« e. munkájában azonban szembehelyezkedik evvel az állásponttal és azt mondja, hogy »az ilyen impozáns látvány a szemlélőt inkább elriasztotta, mint csalogatta.«

Szerintem a tűzélesztés módjára nézve mégis ez a legelfogadhatóbb feltevés, mert lehet, hogy elriasztotta az ősembert, »ez impozáns jelenség«, és valószínű, hogy tisztes távolból nézte, de később, a tűz elalvása után bizonyára kíváncsian ment a helyszínre,

másokat is befogadhasson. Most már vannak bérházak Egerben, szinte fölös számban is, és a kellő lakáspénzt élvező katonatiszteknek módjukban van olyan lakást bérelni, amilyen az igényüknek és körülményeiknek megfelel és amilyen nekik tetszik. Innét magyarázható meg az is, hogy a városi katonatiszti lakban, az öt lakó közül, csak éppen a mindenkori helyőrségi parancsnok-ezredes a katona, a többi bizony civil-ember. A helyzet tehát az utóbbi években akként alakult, hogy van a városnak egy épülete, amelynek az lenne a rendeltetése, hogy katonatisztek lakjanak benne, azonban a katonatisztek másutt bérelnek lakást és nem veszik igénybe a nekik biztosított hajlékot; a város pedig kénytelen a meghatározott célra lekötött épületet úgy értékesíteni, ahogyan tudja, mert különben a fenntartása nemhogy növelőé, hanem apasztaná a város közjövedelmeit.

A múlt évben pompás alkalom nyílt a tisztilak-ügyének rendezésére. A szép helyen fekvő, régi épület megvételére tett ajánlatot az Osztrák-Magyar Bank, amely a bank egri fiók-intézete részére díszes palotát óhajt építtetni a tisztilak helyén.

A város örömmel egyezett bele az eladásba és Szmrecsányi Lajos dr. érsek, aki Pyrker János László örökhagyó érsek alapítványának ezidő- szerint való felügyelője, a maga részéről szintén méltányosnak és támogatásra érdemesnek találta a város óhajtását, azonban az ügynek sima lebonyolítása körül most mégis nehézségek támadtak.

A belügyminiszter ugyanis azt mondja a városhoz, ebben az ügyben intézett rendeletében, hogy: „A tisztilak eladása esetén nem tisztán az alapítvány tulajdonát képező ház eladásáról van szó, hanem ezzel egyidejűleg a hagyományozó által az alapítványra nézve meghatározott rendeltetésnek megváltoztatásáról is“, és ezért a belügyminiszter a maga részéről csak abban az esetben hajlandó az eladáshoz hozzájárulni, ha a város közönsége elfogadható biztosítékot nyújt arra nézve, hogy az eladásból befolyó vételárat az alapítvány eddigi rendeltetésének megfelelően használja fel, vagyis a vételáron olyan tisztilakot létesít, amelyben a cs. és kir. katonatisztek a hagyományozó által az alapitó-levélben biztosított kedvezményben részesednek.

hol a még tüzes hamu — talán egy, kissé hidegebb napon — jótékony meleget árasztott. Ekkor az ember maga is arra a gondolatra jöhetett, hogy talán fának a parázsra rakásával fel tudja éleszteni a tüzet és azt a barlangba, lakásába bevivén, védekezhetik a hideg ellen.

A tüzélesztésnek van még egy primitív formája, melyet a zulunégerek, valamint Észak- és Délamerika ' őslakói kultiválnak, nevezetesen fúrás által gerjesztik a tüzet. Ezt a módszert azonban a kőkorszakbeli ősember valószínűleg nem használta, hisz nem is volt hozzá alkalmas eszköze.

Azt egész határozottan állíthatjuk, hogy az ősember fellépése alkalmával nem sokáig várhatott, míg a tüzet feltalálta, mivel az emberi csontokkal, vagy az ember létének egyéb bizonyítékaival (fegyvereivel, vagy más eszközeivel) a barlangokban — hamut, égett szenet és csontot együtt találunk. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a Thenayban talált silexek, mint legrégibb nyomok. Ezekről Török Aurél »A z e o 1 i t h o k r ó 1, m i n t a 1 e g r é g i b b e m- beri szerszámokról« című értekezésében (Term. tud. Közi. XXXVIII. évf. 615. 1.) így nyilatkozik: »Mert a thenay-silexben

előforduló repedések huzamosabb ideig tartó tüzek hatására vallanak, nem marad más hátra, mint feltételezni, hogy Thenayban a harmadkornak u. n. aquitani, t. i. oligocén korában oly lény élt, mely tüzet tudott