Eger - hetente kétszer, 1913
1913-10-11 / 82. szám
1913. október 11. EGER. (82. sz.) 3 XL. Eger város I. alválasztó-kerületében: Mlinkó István, Kassuba Domokos, Özekkel János. Eger város II. alválasztó-kerületében: Csutorás László dr., Nagy János dr., Bóta Sándor. Eger város III. alválasztó-kerületében: Hanák Gyula, Horánszky József, Alföldi Dávid dr. Eger város IV. alválasztó-kerületében: László János, Okolicsányi Lajos, Babocsay Sándor, néhai ifj. Hám Lajos. XLI. Gyöngyös város I. alválasztó-kerületében: Néhai Antal Lajos, Csuhay Sándor dr., Csárdás Ferenc. Gyöngyös város II. alválasztó-kerületében: Mikhalecz Ferenc, Bercsényi Gyula, Cserján Károly. Eger város közgyűlése. Eger város képviselőtestülete kedden, október hó 14-én, délelőtt 10 órakor és a szükséghez képest délután 3 órakor folytatva rendes közgyűlést tart Jan- kovica Dezső kir. tanácsos polgármester elnöklete alatt. A napirendre tűzött majdnem félszáz közügy közül kiemeljük a következő fontosabb tárgyakat: A Makiár község villamos világítására vonatkozó szerződés. A kereskedelemügyi miniszter leirata az eger-füzesabonyi vonalrésznek villamos üzemre való átalakítására nézve. Mezőkövesd község villamos világítására vonatkozó előterjesztés. A vasúti állomásnál levő vámház áthelyezése. Az eger-putnoki vasút menetrendje. A belügyminiszter leirata a piaci szabályrendeletre nézve. A. város kölcsöne az árvíz folytán szükségessé vált sürgős munkálatok költségeinek fedezésére. A Borsod-Gömör- és Hevesmegyei Jegyző-Egyletek egri tápintézetének kérelme az építendő uj internátus részére ingyen telek adományozása és egyéb támogatás biztosítása iránt. Az egri állami polgári fiúiskola felállítása. A városi közpénztárban a „Városi Zenekar alap“ címen kezelt összeg rendeltetésének megállapítása. A közgyűlés ezeken és még több kisebb fontosságú ügyön kivül a Hevesvármegye őszi közgyűlése által letárgyalt egri ügyeket is sorra tanácskozás tárgyává teszi. Sajtó-hajsza. Lapunk egy barátjától, aki jól ismeri a fővárosi sajtóviszonyokat és a Budapesti Hírlap körülményeit is, az alábbi cikket kaptuk arra a kósza hírre vonatkozóan, mellyel nevezett lapot újabban úgy Budapesten, mint a vidéki lapokban is támadják. Az egyik fővárosi pártlapban, a Népszavában, amely tónusának durvaságával és az embervadászatban való lelkiismeretlenségével oly sokban hozzájárult a magyar sajtó és közélet megmérgezéséhez, a múlt héten egy közlés jelent meg a Budapesti Hírlap állítólagos válságairól. A cikk hazug volt elejétől végig és messziről elárulta logikátlanságával szerzőjének gyarló eszét és hangjával hitvány és nyomorult nevelését. Azt irta, hogy a Budapesti Hírlap százezreket kapott a kormánytól és — nem tudja fizetni munkatársait. Hol itt az ész? És a végén a Budapesti Hírlap főszerkesztőjét összehasonlítja Garai Manóval, a zsaroló ál- hirlapirók többszörösen büntetett prototípusával. Hol itt a tisztesség? Egy munkában eltöltött, nagy sikerekben gazdag, egész nemzet tiszteletétől megkoszorúzott élet alkonyatán ez a hasonlat igazán méltó hála valakitől, aki a tollat forgatja, aki tehát — bármily becstelen szolgálatra alacsonyítja is le magát és tollát — mégis csak tanítványa a minden hírlapíró mesterének. De ezt az újságot még megértjük valahogy. A ganajturónak nem lehet megparancsolni, hogy virágok himporából táplálkozzék. És aki a sárban fetreng, nem érzi jól magát, amig be nem szennyezte a tisztát is. Hogy azonban e lap közlésének vidéki újságok is helyet adnak meggondolatlanul, kritikátlanul, félrevezetve közönségüket, megfertőzve önmagukat, ez igazán elszomorító. A fővárosból cirkulárék mennek széjjel a vidékre egy harminchárom éves nagy magyar lap megrágalmazására, és akadtak szerkesztők, akik ezt a gyalázatosságot tovább adták. Azt hisszük, nem csalódunk, ha a Budapesti Hírlap álláspontját ezekkel a gyalázko- dásokkal szemben úgy értelmezzük, hogy ez a lap sajtóvitába nem bocsátkozik, mert ma a sajtóban vita nincs is, csak sárral dobálódzás, egy undok és romlott játék; tőle, a benne való részvételtől a Budapesti Hirlapot jó Ízlése és nívója tartja vissza. Sajtópör? Az esküdtszék mai összetételében, gyenge itéletü és könnyen terrorizálható esküdtjeivel már megérett arra a reformra, amelyet éppen most jelentett be a parlamentnek az igazságügyminiszter. Ez elé az esküdtszék elé igazát, szeplőtelen, méltatlanul megbántott becsületét nem viszi sem feddhetetlen polgár, sem erkölcsi testület. Meg kell várnunk az uj sajtótörvényt, amely kérlelhetetlen szigorúsággal, vasas ököllel fog lecsapni a sajtó utonállóira, amely elégtételt ad a meghurcolt- nak, védelmet a becsületnek, ostort a becsületrablónak és a legsúlyosabb kártérítés kötelezettségét a háttérben orvul leskelődő föl- bujtónak. Azt gondoljuk, a Budapesti Hírlap nyugodtan, emelt fővel, rendületlen önérzettel várhat addig is, amig a megtorlás ez erősebb és hathatósabb fegyvereivel lesz módja élnie. Az ő igazságán ezek a silány támadások, amelyek képtelenségét oly könnyű ellenőrizni, semmit sem könnyítenek. A kósza hírek első forrása azt irta, hogy a Budapesti Hírlap most ellenzékire fordította hangját, hogy ezzel „zsaroljon“ uj pénzt a kormánytól. És a vidéki újság, amely ebből a mérgezett forrásból iszik, kó- tyagos fővel utána dadogja. Amily alávaló hazugság az, hogy a Budapesti Hírlap a kormányt pénzért támogatja, épp oly sületlenség az, hogy uj pénzért támadja. Amily alávaló hazugság az, hogy a Budapesti Hírlap hatszázezer koronát kapott, épp oly becstelen rágalom az, hogy nem fizette ki a munkatársait. De csak hazudozzanak vígan. A Budapesti Hírlap pozícióját a fővárosban, ahol ma is, mint eddig, ezt a lapot a közvélemény első publicisztikai irányítójának ismerik, és a vidéken, amelynek magyar népe benne látja a hűséges nemzeti érzés, a belső konszolidáció, a múlthoz való ragaszkodás legfőbb erősségét: sem a fővárosi hecclap, sem híveinek vidéki lera- katai nem fogják meggyengíteni. A hét. „A szomorú csattanó“ — ismét megérkezett ezen a héten. A szomorú csattanó ugyanis — mint a jó emlékezőtehetségüek bizonyára tudják — tulajdonképen az aradi gyásznap. Ha biztosan nem tudnánk, el sem hinnénk, hogy az egri jogakadémia polgársága igy kezdi az október hatodiki gyászünnepre vonatkozó felhívását: „Az aradi Golgotán lejátszódott tragédia szomorú csattanója október 6 . . .“ Nem értjük, hogy hogyan került a plakát szövegébe ez a szerencsétlen frázis, mely úgy értelmetlenségével, mint kegyeletsértő hangjával egyaránt csak botránkoztat. Csattan a pofon, az ostor stb., de azt sohasem hallottuk még, hogy a tragédia vége „csattanó.“ Szomorú azután, hogy ez a szerencsétlen szöveg immár hat esztendeje sérti a jobbérzésüeket minden október elején, mert a jogakadémiai polgárság vezetői nem tartják érdemesnek ezt a szent ünnepet arra, hogy évről-évre újra szövegez- zenek felhívást az ünneplésre. Hiszen ha az eddig használt szöveg valami irodalmi remek volna, akkor talán még meg lehetne érteni a hozzá való görcsös ragaszkodást, de igy igazán csak a nemtörődömségnek lehet betudni, ami pedig nagyon „szomorú csattanó“, különösen ha lelkesíteni akar. Nagyon kérjük a jogakadémiai polgárságot, csináljon már más szöveget az október hatodiki plakátjához. * 2000 korona bírság és egy évi államfogság lett a büntetése a Népszava egy cikkírójának, aki a Kovács Gyula országgyűlési képviselő felmentése után mint követésre méltó példát állította Kovács Gyula lövöldözését az elvtársak elé s végül ezeket irta: Tisza István élete nem olyan érték, mely a törvények védelmét megérdemli. Ez a kártékony duvad ezt érdemelte. Most vonta felelősségre az esküdtszék a vádlottat s a bíróság az esküdtek marasztaló Ítélete alapján ilyen szokatlan kemény Ítéletet hozott. Ideje is már, hogy a lázítást vállaló „stroh- mannok“ ne 8—10 napi fogházzal szabaduljanak, hanem ilyen példás szigoruságu ítélettel vegyék el a kedvüket az irói dicsőségtől. * Használt a lecke. Pár évvel ezelőtt kiépítették városunk csatornáit, az utakat aztán szépen beborították drága angol- és egyéb aszfalttal, s most sül ki, hogy az úttesteket újra fel kell törni, a csatornákat újból kiépíteni, mert a vízvezeték beállítása esetén a csatornák használhatatlanok. Ez kemény tapasztalat, melyből igen hasznos tanulságot vont le az a bizottság, vagy szakférfiú, aki a vasút felé épülő járda ügyét intézi. Van az újonnan épülő ház-sor közepe táján egy mély árok, s a fölött egy régi híd. ügy tudjuk, hogy az árok fölötti rész azért nincs kiparcellázva, mert oda valamikor, úgy 30—40 év múlva, egy utca jöhet. Az utcát a gyalogjáró lemélyitésével kell jelezni. Nehogy tehát a csatornák mintájára ezt a darabot 30—40 év múlva kelljen lemélyíteni, a bölcs intéző már most gondoskodik erről, s igy a késő utódokat megmenti egy horribilis kiadástól. Az már mellékes, hogy az a vidék lesz a korzó-MODIONO OUIBSPKIAUTÉ ff A LEGDRÁGÁBB ALBGxIOBB ! t£k/ i/oó^staMÓcA&a- stjyy srrunÚMs £ryusc^-fLáJl /ny orrz&tCcwvcrfi-scle- ^ninximi&WTi/Jw/rwzß 'vwn 'ivzwwmictMa/? m vódjegyá agyőkéi .-alaiíáía Főraktár Özv. Wahl Adolfné m. kir. dohány-nagyárudájában.
