Eger - hetente kétszer, 1913
1913-10-11 / 82. szám
4 EGER. (82. sz.) 1918. október 11. helye, az sem fontos, hogy gyatra utcai vilá- lágításunk mellett az éjjeli vonatok utasai a gyalogjáró kettős bakkanóját észre nem véve, sorra fognak felbukdosni, a fő az előrelátás: azon a helyen pár évtized múlva utca lesz, tehát már most csináljuk meg a mélyítést! Hanem furcsa utca lesz, az bizonyos. A kocsik majd csak a közepén hagyott kis résen járhatnak be, legalább ezt sejteti velünk az a kapufeljáróhoz hasonló, szűk kis nyilás. Hogy e széles utca két oldalát mire fogják majd utódaink használni, nem tudom. Biztosan csak egy irányból lesz szabad a közlekedés, akkor csakugyan elég az a keskeny bejáró. Oh, szent előrelátás! * Pankhurstné nem kell Amerikának. Ismeretes, hogy újabban milyen durva és törvényellenes fegyverekkel dolgoznak az angol szüffrazsettek a nők választójoga érdekében. Az alkotmányos Anglia nem tud velők mit csinálni, de Amerika — a szabadság hazája — már tudja, hogy hogyan védekezzék a szüffrazsett-hóbort ellen. Most, hogy Pankhurstné asszony, az angol szüffrazsettek vezetője Newyorkból előadó körutat akar tenni az Egyesült-Államokban, az Ellisz Izlandi bevándorlási hatóság Pankhurst- nét, mint alkalmatlan idebent, nem fogja Newyorkba beengedni. Kérdőivet fognak szerkeszteni számára és ha a bevó iorlási bizottság a kérdésekre kapott válasszal nem lesz megelégedve, nem fogja megengedni, hogy Pankhurstné partra szálljon. Nálunk próbálják meg, bogy az ilyen lázító körutakat meg ne engedjék, lenne nagy jajveszékelés a „szabadság“ romlásán. És Amerika nem talál az ilyesmiben szabadság-sértést, mert tudja, hogy a szabadság nem azonos a — szabadossággal. HÍREK. Eger, 1913. október 10-ón. A szüret. Ökörnyál csillog a levegőben. Párásak a hajnal színei. Itt van az ősz. És amikor pirosra változik a lugasokon a vadszőlő levele, rózsaszínt ölt az Egeden és Várhegyen a szemerce: megjelennek a szüretelőkádak az egri utcákon, megkezdődik a népvándorlás a hegyoldalakra, ahol a borág virul és leszedik az érett szőlőfürtöket. Szóval beköszöntöttek a szüretelésnek vidám napjai. Cigányzene, tűzijáték, rakéta-durrogás persze most már nem élénkíti a egri szüreteket, mint élénkítette hajdan, hanem azért, Istennek hála, mégis csak szüretelünk!... Volt idő, és pedig nem is olyan régen, amikor már azt hittük, hogy a szőlőtermelésnek és vele a szüretnek örökre vége van. Virágzó szőlőültetvényeinket letarolta a filoxera. A dúsan termő borágas tőkék sorra kiszáradtak és nem volt mit szüretelni. Azután még sötétebb idők következtek. Szőlő még nem volt, mert az uj ültetésekkel még csak kísérleteztek, hanem a vegyi tudomány már szüretelt s mélyen a föld alá nyúló sötét pincékben virágzó iparág volt a — borhamisítás. Szerencsére a szőlőknek rohamos fölujítása és még- inkább a szigorú bortörvény gátat szabott a borhamisításnak és most már ott tartunk, hogy ismét lehet nálunk is szőlőtermelésről és pince- gazdaságról beszélni. De csak: beszélni! Mert valójában szőlőtermésünket a korai fagyok, a jégkár, a pe- ronoszpora, a lisztharmat, a szőlőmoly és a jó ég tudná még mi minden tizedeli; a borgazdaságot pedig a meg-megujuló erős konkur- rencia gyöngíti. Hiszen csak nemrégiben még a ránk szabadult silány, de olcsó olasz-borok ellen kellett védekeznünk erős védvámokkal és most, hogy ezeket sikerült leszorítanunk borpiacunkról, a silány és értéktelen dalmát- borok ellen kell küzdenünk. Hanem hát majd csak megtaláljuk a módját a gyönge és pancsolt dalmát-boroknak versenyen kívül való helyezésére nézve is. A fő, hogy ne csüggedjünk és hogy pincegazdaságunkat fejlesszük és tökéletesítsük. A magyar boroknak még megvan a régi jó hírneve a külföldön és ha a zavaros belpolitikai viszonyainknak tisztázódása megengedi majd, hogy a kormány régi tervével, a borértékesítés kérdésével az országgyűlés elé léphet, akkor a megalkotandó borértékesítő törvény a magyar föld kincsét, a gyöngyöző magyar bort ismét fölsegíti arra a helyre, ahol évtizedekkel ezelőtt volt a világ piacon és a magyar bortermelőkre is jobb napok virradnak. Ami pedig az idei egri szüretet illeti, hát bizony ez szomorú. Hanem a szomorúságban van egy kis vigasztalás: a korai fagyok, a jégverés, a folytonos esőzés és egyéb károk teljes tönkremenéssel fenyegették az idei szüretet. Hogy mégis szüretelünk, ez — tiszta nyereség. Uj közúti kerületi felügyelő. A kereskedelemügyi miniszter szendőri Kovách Kálmán m. kir. udvari tanácsos, V. kér. közúti felügyelőt nyugalomba helyezte és helyébe Raisz Ernő műszaki főtanácsost, ki eddig a IX. kér. közúti felügyelője volt, bizta meg az V. körúti kerület felügyelői teendőinek ellátásával. Maczky Valér dr. ünneplése. Júliusban önálló cikkben emlékeztünk meg arról, hogy a király Maczky Valér dr. főgimnáziumi Dyug. és jogakadémiai tanárt a közélet és középiskolai oktatás terén szerzett érdemei elismeréséül a Ferenc József rend lovagkeresztjével tüntette ki. A lovagkereszt ünnepélyes átadása vasárnap lesz a cisterci főgimnáziumban. Délelőtt 8-kor szt. mise lesz, mely alatt a főgimnázium énekkara régi magyar egyházi énekeket ad elő. Mise után a közönség a tornaterembe vonul, ott az ünnepélyt a Himnusz nyitja meg, melyet a főgimnáziumi énekkar és a Koszorús Dalkör együttesen énekel. Kassuba Domokos c. tanker, kir. főigazgató' mondja az ünnepi beszédet, melynek során feltűzi a kitüntető lovagkeresztet Maczky dr. mellére. Ezután az üdvözlések következnek. Demkó György dr. prépost-kanonok, rektor, a jogakadémia, Barsy István dr. a Koszorús Dalkör, Jankovics Dezső kir. tanácsos, polgármester a város közönsége és a tűzoltóság, Károly János a Polgári Dalkör nevében üdvözli a kitüntetettet. Az ünnepséget a Szózat zárja be. Este Va8 órakor a Koszorús Dalkör szerenádot ad, utána társasvacsora lesz a Kaszinóban. Gyászhír. M. Beleznay Etelkának, az angol- kisasszonyok egri jeles intézete nagyérdemű főnöknőjének, gyásza van. Mint a legöszintébb részvéttel értesülünk: édes anyja, özv. Beleznay Jánosné szül. Joannovits Ilona, életének 66., özvegységének 41. évében, f. hónap 8-án elhunyt Kunhegyesen. A boldogultat ma délelőtt temették s holnap délelőtt 9 órakor mutatják be lelkiüdveért az engesztelő szentmise-áldozatot a kuuhegyesi templomban. Az ö. v. f. n. Irodalmi est. A Jogakadémiai Kör irodalmi szakosztálya a kör helyiségében (Liceum II. em.) kedden, október 14-én délután 5 órakor házi estélyt rendez, amelyen Légmán Leó elnök megnyitója után Ajtay Gyula jh. költeményeit Fék Andor olvassa fel. Borvan István pedig ezt a kérdést fejtegeti: Lehet-e katolikus ember szociáldemokrata? Végül Nemecsek Aurél joghallgató Lampérth-Géczy: Mikes búja c. melodrámáját szavalja, melyhez a zenét tárogatón Jámbor Kálmán szolgáltatja. Vendégeket szívesen lát a szakosztály. Változás a Hatvany-gyárak igazgatóságában. A hatvani cukorgyár technikai igazgatóját, Kauders Szigfridet, a cég Budapestre, az összes Hatvany-féle ipartelepek középponti műszaki igazgatójává nevezte ki. Utódja a hatvani telepen, valószínűleg, az egyik ottaui magasabb- rangu műszaki tisztviselő lesz. Weisz Pista, a huszár. Első alkalom volt csütörtök este, hogy közönségünk mozi-szkecset láthatott Egerben. Az Uránia Mozgókép-Színház mutatta be Faragó és Harsányi énekes bohózatát. Mulatságos és sikerült jelenetek követték egymást 6 felvonáson át részint a színpadon, részint a vásznon. A szereplők budapesti színművészek voltak, természetesen ugyanazok a vásznon is, meg a színpadon is. A címszerepet Horváth Kálmán adta. Ügyeseu játszott, szépen énekelt és táncolt. A többi szereplők: Ötvös Jenni (Fábiánné), Kovács András (detektív), Ihász Gizi (szakácsnő) és Nádor Zsiga (Fábián) gyakran nevettették meg az igen nagy számú közönséget. A magyarországi munkások rokkant- és nyugdíjegylet egri fiókja f. hó 19-én d. u. 2 órakor a volt Franci-féle vendéglőben taggyűlést tart, melyen az uj alapszabálytervezetet tárgyalják. Alapítvány-kiosztás, A Kovács János-féle alapítvány múlt félévi kamataiban Babocsay Lajos, Berecz Kálmán, Bíró István, Fógel Zoltán, Síké János és Jecs Gyula joghallgatók; Pataky István, Niemtsik Ferenc és Révász József végzett joghallgatók, továbbá Reitman István, Recse Dezső és Zsasskovszky József főgimnáziumi tanulók, végűi Braun Géza, Búzás Endre és Nyireő Andor érettségit tett ifjak részesültek. A gyöngyösi Vöröskereszt. A gyöngyösi Vörös Kereszt Egyesület szombaton délután Westphalen Rhabanné grófné elnöklésével a gyöngyösi városházán gyűlést tartott és elhatározta, hogy az elmúlt évekéhez hasonlóan az idei télen is rendez délután 5 órai tea ösz- szejöveteleket az egyesület jótékony céljaira. Újszülöttek. Eger városában a lefolyt héten (okt. 3—9-ig) a következő születési esetek történtek: Kelemen András földműves Rozália, Pécs János napszámos János, Pracny József cs. és kir. főhadnagy Gusztáv, Benedek Ignác kőműves-segéd Anna, Bakó Mihály szobafestő- segéd Mihály, Fialkovics József napszámos Erzsébet, Tóth Ferenc napszámos Bernát, Brinza Béla asztalos-mester Mária, Lieszkovszki Erzsébet szolgáló László nevű gyermeke. Eljegyzési tábla. Molnár Lajos és Kelemen Julianna egri, Ürmös József zenész jászberényi és Surányi Adél egri, Fehér Lajos dr. máv. fogalmazó forróencsi és Strausz Irén egri lakosok — jegyesek. Házasságot kötöttek. Farkas Gergely máv. állomás vezető és Lakatos Mária, Túrái Sándor kőműves-segéd és Szálkái bojtár Terézia, Pók Mihály földműves és Gál Rozália, Szent- györgyi Lajos csizmadia és Orlovszky Julianna, Kapcsi Sándor földműves és Pók Veronika, Nagy Gyula vármegyei iroda s. tiszt és Mucsi Aranka egri lakosok. Halottak névsora. Báli Mátyás 70 éves, Avramov Zsivánné szül. Gáczik Zsivanka 52 éves, Czecze Lajos 26 éves, Elek Ignác 62 éves, Csanádi Sándor 2 hónapos, Erdélyi Erzsébet 2 hónapos, Cziglédi Erzsébet 16 hónapos, Mekker János 29 éves, Kerékgyártó Gergely 43 éves, Sollári János 62 éves, Tóth Rozália 21 hónapos kólában.