Eger - hetente kétszer, 1913
1913-02-15 / 14. szám
1913. február 15. EGER. (14. sz.) 8 Minálunk — evvel ellenkezően — mindenkitől félnek, csak — az Istentől nem. Az Istenben vetett hit fogyatkozásával mind kevesebb kilátásunk van az erkölcsi fölemelkedettségre és Magyar- ország újjászületésére. Ez bizony szomorú, de — sajnos — való igaz, ami meg is látszik rajtunk! * Száz ismeretterjesztő előadás statisztikája. A fő- gimnáziumi ismeretterjesztő előadások százas jubileuma alkalmából érdekes képet nyerünk a tanári kar munkásságáról, ha a statisztikát is szóhoz juttatjuk. így a száz előadásból: Madarász Flóris dr. 17-et, Kassuba Domokos 12-őt, Mátrai Rudolf 10-et, Kovács Pus dr. 9-et, Nagy Béni dr. 8-at, Küzdi Aurél és Kürti Menyhért dr. 7-et, Perényi Kandid 5-öt tartott. — Az előadások közül magyar irodalomtörténettel foglalkozott 28; fizikává] 6; biológiával és természetrajzzal 3; magyar művelődéstörténettel 2; néprajzzal 3; csillagászattal és geológiával 2; útleírással 10; ált. művelődéstörténettel 10; képzőművészetekkel 11; világtörténelemmel 3; magyar történelemmel 6; szociológiával 3; lélektannal és esztétikával 6; zenetörténelemmel 7. — Az első előadásnak (1901. dec. 8.) 70 hallgatója volt; a kilencvenkilencediknek, melyet Ka/ovits Alajos dr. tartott, (1913. febr. 9.) 420, s az eddig megtartott 99 előadásnak összesen 15,300. * Csodálatos mulasztást tett jóvá a város képviselőtestülete szombaton, amikor jótékony nőegyleteink alapítótagjaiul belépett. Igazán különös, hogy a legegyszerűbb dolgokra a legnehezebben jönnek rá az emberek. Hogy a papirosnak mindkét oldalára lehet írni, azt Julius Caesárnak kellett kitalálnia; hogy a házakat megszámozzák, azt egy Napóleonnak kellett elrendelnie . . . A Hevesm. és Egervidéki Jótékony Nő- egylet (hogy a másik két fiatalabb intézményről ne is szóljunk) 52 éve istápolja Eger szegényeit és Egervárosának csak most jut eszébe, hogy illenék istápoluia a Nőegyletet egy 250 koronás alapító-tagsággal! * Härtel Lujza iskolájának már van egy növendéke. Simon Mancikának hívják és valami 15 éves. Az édes atyja — különben szegedi tábla- biró — pörben volt a battonyai főszolgabíróval. Pörükben Simonékra kedvezőtlenül Ítélt a Kúria s ezt a döntést úgy reparálta a kis leány, hogy nyílt utcán nádpálcával akart elégtételt, venni a főszolgabírón . . . íme, ide viszik a világot a sajtó túlzásai. Annak idején még a Härtel Lujza pofozkodó kezének a rajzát is hozta egyik lap, mely most is terjedelmes interjúban közli a hisztérikus kisleánynak mondanivalóit. ... A Simon Manci arcképét — százat egy elleni — nemcsak egy kepes lapunk adja a nét végén, de nem lehetetlen, hogy a nádpálca fotográfiájához is lesz szerencsénk. No igen, mert ezt így kivánja a modern sajtó elve, mely lassankiut odaneveli a közönséget, hogy a pörös ügyek végtárgyalásai az utcán lesznek, — pofonnal, ökölcsapással, bottal, revolverrel stb. argumentálva. Ezután jön a — hírlapi híresség, mely több helyet szentel az efféle botránynak, mint a legéletbevágóbb országos ügynek. * Fuccs a zárórának. Eddig éjfél után 2 órakor be kellett fejezni a mulatságot Eger kávéházaiban és korcsmáiban, de ezután akár reggelig lehet dorbézolni. Nem kell hozzá más, csak a mámoros embernek 5—10 koronáért engedélyt váltania a legközelebb posztoló rendőrtől. Szomorú dolog, hogy egy város ilyen módon akar szert tenni pár száz korona bevételi többletre: — sok-sok ezret kockáztató, sőt pénzben ki sem fejezhető erkölcsi hanyatlás árán. Még szomorúbb lenne, ha senki meg nem felebbezné ezt a szégyenletes határozatot. Legalább ennyit kellene megtenni, hogy ne akadálytalanul kerüljön bele a város szabályrendeleteinek gyűjteményébe ez az erkölcstelen fejezet. HÍREK. Eger, 1913. február 14-én. Csütörtökön, február hó 13-án, délután három órakor kisérték ki a Fájdalmas Szűzről nevezett teme'őbe aknasugatagi Kósa Kálmán nyug. kir. táblai birót, aki kedden, február hó 11-én, délután félnégy órakor lehelte ki nemes lelkét, munkás és a közügyekben is tevékeny életének 7l-dik évében. Azok a gyász-zászlók, amelyek a középületek homlokzatán lengtek a temetés napján és az a mélységes részvét, amellyel Eger város társadalmának színe-java kikisérte végső pihenőhelyére Kósa Kálmánt, arról tanúskodnak, hogy a kegyelet koszorúival dúsan beborított koporsóban nyugvó halott nem csupán a mélyen sújtott gyászoló családnak, hanem Eger város társadalmának, az egész közéletnek őszintén és kegyelettel meggyászolt halottja. Aknasugatagi Kósa Kálmán elsősorban a magyar igazságszolgáltatásnak volt a szó legnemesebb értelmében vett fölkent bajnoka. Mint az egri kir. járásbíróságnak vezető bírója, kristálytiszta jellemével, puritán igazságosságával, nagy tudásával és fáradhatatlan munkabírásával igazi minta-bírója volt az egri tör- vényháznak. Kartársai tisztelték, becsülték; a jogait kereső közönség bizalommal fordnlt hozzája és megnyugvással fogadta Ítéletét, mert Kósa Kálmán életének egész pályafutása alatt a tántoríthatatlan jellem, az egyenes, nyílt és következetes közéleti férfiú volt. A bírói székén kívül a közügyekért is tudott lelkesedni és a társas-életnek is közbecsült, kiváló alakja volt. Eger város képviselő- testületének évek óta egyik legmunkásabb tagja, aki különösen mint a jogügyi bizottságnak elnöke fáradozott sokat szülővárosának érdekében. Társadalmi tevékenységéért az Egri Kaszinó-Egyesület. örökös igazgatójává választotta. A nagy lélek megtért Istenéhez. Kegyelettel adózunk emlékezetének. Életrajzi adatai nagy vonásokban a következők: Aknasugatagi Kósa Kálmán Egerben született 1842 szeptember 5-én. Középi.-kolai tanulmányait Budapesten kezdte a piaristák gimnáziumában, a VII. és VIII. osztályt azonban Egerben végezte. Mint 18 éves ifjú 1860-ban Budapestre került és mint jogász, országgyűlési gyakornok lett. A jogot Egerben végezte 1862-ben, és 1866-ban tette le az ügyvédi vizsgát, azonban mint köz- és váltó ügyvéd csak 1867-ig működött, mert 1867-ben megyei esküdt lett. Két év múlva az akkor még egyesült Heves és Külső-Szolnok vármegyék törvényszéki ülnökké választották, azonban ezt a tisztét csak két évig teljesítette, mert 1871-ben, a kir. bíróságok szervezésével, Kósa Kálmánt Kunszentmártonba járásbíróvá nevezték ki, honnan saját kérelmére előbb Pétervásárára, majd 1874-ben Egerbe helyezték át a járásbíróság vezetőjévé. Kiváló érdemeinek elismeréséül 1891-ben őfelsége, a király, táblabírói rangra emelte, mig végre élete alkonyán. 1910-ben, munkásságának és érdemeinek legfelsőbb elismerése mellett nyugalomba vonult. Itt jegyezzük meg, hogy Kósa Kálmán régi nemesi családból származott és „Szigeti“ előneve volt, amely régi nemességének meghagyása mellett a király neki és törvényes utódainak az „aknasugatagi“ előnevet adományozta. lőbe vezette, hol az asztalra tette a gyertyatartót és jóságosán szemlélte keresztfiát. — Bocsánatot kérek, — mondta Georges látható zavarral, — hogy ilyen későn alkalmatlankodom,.. de kénytelen voltam bekopogtatni, mert a párisi vonatnak nagy késése volt. Ha azonban terhére vagyok, inkább szállodába megyek, ámbár mondhatom, hogy most is olyan otthonosnak érzem itt magamat, mint gyermekkoromban, amikor keresztanyám jóságából a szünidőmet mindig itt tölthettem el. — Nem is bocsátlak idegenbe, fiam! Öreg keresztanyádnak mindig szívesen látott vendége vagy és nagyon okosan tetted, hogy felkerested az egyetlen szerető lényt, aki családodból még életben maradt. Reményiem, hogy legalább vasárnapig nálam maradsz. Elég soká távol voltál és csak nagy ritkán adtál hirt magadról, te rossz fiú! Azért, dicséretedre mondom, névnapomon és újévkor mindig fölkerestél soraiddal. Ezért most mindent megbocsátok. Tudom, hogy a te korodban az ifjúság könnyen megfeledkezik az öregekről. — Ha nem leszek terhére, nem csak vasárnapig, de azontúl is itt maradnék még néhány napra. Nagyon beteg voltam és most pihenésre volna szükségem, amit máshol hiába keresnék. Különben van pénzem elég és e tekintetben nem szándékozom jóságával visszaélni. — Szegény fiam, látszik, hoay valóban nagyon beteg vagy. Szemed lázban ég; az arcod beesett, sápadt és talán legjobb volna, ha mindjárt orvost hivatnék hozzád. — Nem, nem ; köszönöm! Ha egy kicsit még szeret keresztanyám, ne mondja meg senkinek, hogy itt vagyok, mert teljes nyugalomra és magányra vágyom. — Amint akarod, gyermekem; a ház és a kert rendelkezésedre áll. Mindenek előtt pedig szobádba vezetlek. A jó asszony felkisérte vendégét a vendégszobába; azután meleg tejjel meg kaláccsal kinálgatta és magára hagyta. Mikor később a szobába lépett, Georges rémülten ugrott fel helyéről. — Ne ijedj meg, fiam. Én vagyok. Amint látom, már szundítottál, — szólt az asszony megnyugtatóan, miközbeo gyöngéden megcirógatta kereszt fia haját és arra kényszeritette, hogy a tejet megigya. Azután megölelte és jó éjszakát kívánt neki. Mikor másnap hiába várta az asztalhoz, bement a szobába. Georges éppen oly izgatott és lázas volt, mint a megelőző estén. Összefüggéstelen feleleteket adott, bizonytalanul, nyugtalanul tekintgetett maga körül és keresztanyja minden könyörgésére sem akart lemenni az ebédlőbe. Déltájban hírlapokat kért, melyeket mohón futott át és miközben keresztanyja az asztalt rendbe hozta, Georges a hírlapokat zsebébe rejtette. Azután visszavonult szobájába és csak az est beálltával mutatkozott, mikor már leáldozott a nap. Rövid ideig nyugtalanul sétálgatott a kertben és ha valami zajt hallott, a sürü lugasba menekült. Alig evett valamit. Sebtében felhörpintett néhány pohár hideg vizet és azután engedelmet kért, hogy pihenőre térhessen. — Beteg vagy, fiam és holnap, akár akarod, akár nem, orvost hivatok hozzád. — Nem, nem 1 Nem akarom 1 — Mi bajod van, fiam? Azelőtt nem voltál ilyen emberkerülő 1 Te — rosszat gyanítok... Talán valami okod van a rejtőzködésre ? Talán nyomja valami a lelkiismeretedet? Georges arca fájdalmasan eltorzult . . . szemei kitágultak és hirtelen könyezve, zokogva borult keresztanyja lábaihoz. — Kegyelem, édes jó keresztanyám 1 Könyörüljön rajtam ... ne taszítson el magától ... nagy bűnös vagyok 1 . . . — Szerencsétlen, mit beszélsz? Mondd, hogy nem igaz. . .
