Eger - hetente kétszer, 1913

1913-12-06 / 98. szám

2 EGER í98. v 1913. deczember 6. gyűlésében ugyanis határozati javaslatot foga­dott el, amelyben megsürgeti a kormányt, hogy a munkásbiztodtás reformját a legsürgősebben vigye keresztül. Kéri továbbá, bogy az intéz­mény javára járulékokkal terheljék meg az egész adózó közönséget és hogy az intézményt államosítsák, vagy legalább intenzivebb állami ellenőrzés alá helyezzék. A magyar társadalom kiskorúságának egyik újabb tanujele ez a határozat, újabb bizonyí­téka annak, hogy önkormányzati cselekvésre éretlenek vagyunk és ha meg is van az ahhoz szükséges érettségünk, részt venni benne nem akarunk. Az 1907. évi XIX. t.-c. önkormányzati alapon létesítette a munkásbiztosíiási pénztárakat, egyenlő befolyást biztosított azokban a munka­adóknak és az alkalmazottaknak. A munkaadók ennélfogva ezt a gépezetet ép úgy mozgathat­nák, mint ahogy mozgatják azt az alkalma­zottak. Csakhogy a munkaadók az őket jogosan megillető befolyást nem veszik igénybe, s így kisiklik kezükből a pénztárak vezetésének és irányításának minden szála. A nem régen le­folyt betegsegélyző pénztári választásokon a munkaadók 18°/0-a, a munkásoknak ellenben 42°/0-a vett, reszt. Saját legfontosabb érdekeik ellen is véte­nek az iparosok ezzel a nemtörődöm magatar­tással, mert a zsebük feletti uralmat olyan elemeknek szolgáltatják ki, akik olyan átlagos díjosztályokat állapítanak meg, aminők nekik tetszenek és olyan baleseti összegeket hajta­nak be a munkaadókon, aminőket éppen jónak tartanak. A visszaéléseknek egész légiója keletkezett abból, hogy a munkásbiztot-ítási pénztárakban a szociáldemokrata munkásság ragadta magához a hatalmat s egy cseppet sem meglepő, ha a munkaadók országszerte tűrhetetleneknek ta­lálják a pénztári állapotokat s ebben velők a politikai hatóságok is egyetértenek. A budapesti ipartestület most nagy erővel vette kezébe az ügyet s nemsokára országos demonstráló ülésre hívja össze az ország érde­kelt iparosságát. A jelszó most az, hogy az intézmény államosittassék. És ha máskép nem lehet a bajokon segíteni, ezt a jelszót nem szabad visszautasítani, bármily sajnálatos is egyébként, hogy az önkormányzat elve egy újabb társadalmi szervezetben vereséget szén- j vedett. Közönynek, nembánomságnak nem sza­bad áldozatul oda dobni az intézményt, mely­hez nemcsak az iparosságnak, hanem az ország más rétegeinek is fontos érdekei fűződnek. Amit még ezenkívül akar a budapesti ipar­testület, hogv t. i. a befizetési járulékok az egész adózó közönséget terheljék, az már igazság­talan dolog lenne, mert az adózó közönségnek az a része, amely a munkaadók és munkások körén kívül áll, már úgy is fizeti a pénztári járulékokat, abban az alakban, hogy minden iparcikket drágábban vesz, magasabb áron szerez be. A munkaadók ugyanis annyival emelték az iparcikkek árát, amennyivel nagyobb termelési költséggel kénytelenek dolgozni a munkásbiztosítási járulékok következtében. A közönségnek elég ez az egyszeri megadóztatás, kettős terhet ezen a címen nem lehet a vál- laira rakni. Különben is csak legyen rendes, pártatlanul igazságos és takarékos a péuztárak kezelése: az ezidőszerint meglevő jövedelmi források bőven fedezhet'k a pénztár kiadásait. A hét. Balogh miniszter népszerűtlenségéről beszél most a sajtó, ügy tessék érteni, hogy a miniszter nemcsak az ellenzék előtt népszerűtlen immár a sajtó-javaslat miatt, hanem a munkapárt is neheztel reá, elfordul tőle s nemsokára közel van az idő — mondják a lapok — amikor Balogh Jenőnek „le kell vonnia a konzekvenciát.“ És ne tessék gondolni, hogy a szegény igazságügyminiszter nem dolgozik eleget s azért haragszanak reá. Dehogy! 0 maga mon­dotta szerdán a képviselőházban : „ . . . már három esztendeje, egyik évben öt napig voltam szabadságon, a másik évben pedig tizenegy napig voltam -a székesfővárostól távol, de magammal vittem a magam könyveit és aktáit és már reggel nyolc óra előtt bejövök hivatalomba és este kilenc óra után szoktam a hivatalomból családom körébe hazatérni.“ Kevésbbé okos sem lett a miniszter, mert tudományos érdemeit, az akadémiai tagságot is még akkor szerezte, amikor nem is álmod­hatott a piros bársonyszékről. Szerény ember, jóindulatú ember, becsü­letes ember most is, mint eddig volt . . . Honnét tehát ez a peripetia ? 1 Képviselőtestületi gyűlés. Eger város kép- I viselótestiilete szombaton, dncember hó 6-án, délelőtt 10 órakor és esetleg folytatóan délután 3 órakor a város közháza nagytermében rendes közgyűlést tart, melyre 36 ügy tárgyalását tűzték ki. Ezek közül fontosabbak: A villany­telep igazgatóságának előterjesztése ívlámpák felállítása iránt. — A polgármester előterjesz­tése a városi alapok kölcsönképen való kihe­lyezése tárgyában. — A zenekari alap hová- fordhása tárgyában javaslat. — Am. kir. bel­ügyminiszter rendelete a központi választmány újjáalakítása tárgyában. — A Szvorényi-utcai vámház és környékének helyszínrajzát v. mér­nök bemutatja, ezzel kapc>olatban határozat- hozatal a vámház áthelyezésének kérdésében. — A kereskedelmi m. kir. miniszter rendelete a helypénzszedési szabályrendelet ügyébeu. — A polgármester előtetje-ztése az 1914. év első negyedében megtartandó városi képviselővá­lasztás ügyében. — Egri Iparoskor elnökségé­nek kérelme egyes sérelmes piaci intézkedések megváltoztatása iránt s az ipari és kereske­delmi szakosztály ide vonatkozó javaslata. — A kereskedelemügyi m. kir. miniszter rendelete az üzleti záróráról. — A városi tiszti nyugdíj­alapot kezelő választmányba 5 tag választása. — Városi tanács előterjesztése a megyei kór­ház céljára kijelölt földterületnek 1914. évre leeudő kiadása iránt. — Az egri m. kir. áll. polgári leányiskola igazgatóságának kérelme háztartási tanfolyam céljaira egy kát. hold terűlet bérbeadása iránt. — Trinitárius laktanya előtti tér parkozásának engedélyezési ügye s a Hunyady-téri és a Deák Ferenc-ut elején levő parkok rendezésének ügye. — A Foltin János-féle és az özv. König Endréné-féle ala­pítvány alapító oklevele. — Vármegyei alispán leirata a létesítendő vármegyei közkórház ügyében. A mnnkásbiztosítás államosítása. Amíg a vármegyei törvényhatóságok csak nagy általánosságban foglalkoznak a munkás­biztosítás reformjának kérdésével, amennyiben csak olyan értelemben írnak fel a kormány­hoz, hogy ez a reform sürgős, kérik ennélfogva annak gyors keresztülvitelét: addig a buda­pesti ipartostület konkrét javaslattal lépett fel. November hó 16-án tartott rendkívüli köz­most ime, kettőzött erővel ismét kitört rajta a gyilkos, gonosz betegség. Felnyög nagy, végtelen keservében, midőn látja egyetlen kincsét forró ágyacskájában hány­kolódni, látja, mint dobálja gyönge testét a legnagyobb lázban ide-oda, s nem lel magának nyugalmat sehol, sehol! Fehér homlokáról csu­rog a lázas veríték, gyönge testét kiveri az iz­zadtság s a szegény anya nem győzi hűsíteni, szárítgatni a nyirkos csöppeket. Rózsabímbó-szájacskája kicserepesedve, két kicsi kezével nyugtalanul kapkod. Majd anyja lágy kezéhez ér s lázas erővel megszorítva azt, ráhajtja forró arcocskáját. — Oh, anyuskám, a te kezed olyan jó, olyan lágy és hűvös, simogasd vele forró hom­lokomat, — könyörög esengve. Bágyadt feje ráhanyatlik anyja keblére s míg az lágyan, szelíden simogatja a lázas hom­lokot, ott, a vergődve dobogó, fájó anyai szi­vén lassan-lassan elcsitul a gyermek, kínjai eny­hülnek s mély, pihegő álomba merül. Halkan, vigyázva visszafekteti puha pár­náira s míg aggódva lesi minden nyugtalan moz­dulatát, ott, az ágy mellett székére roskadva, hangtalan, esdeklő ima száll fel az egek és föld jóságos Urához. S ez az esengő, a kétségbe­eséssel határos könyörgés minden némaságá­val egyetlen szívszakgató kiáltásban tör fel lei­kéből a magasba: Hagyd meg egyetlen boldog­ságomat! .. Elapadt könnyei újból megerednek égő sze­meiből, a két keze görcsösen kulcsolódik ful­dokló imára s így, eltikkadva a reménytelenség­től, elbágyadva a napokig tartó álmatlan ki­merüléstől, félig ülve, félig a kicsi ágyra ros­kadva kábult, zavaros álom száll megkínzott lelkére... Csodálatos, ragyogó képek tárulnak fel lelki szemei előtt. Csillogva váltják föl egymást, űzik- kergetik bűvös varázslattal, mint egy titokzatos kaleidoszkópban, melyet isteni kéz forgat ámuló lelke előtt... Látja kicsi gyermekét testileg-lelkileg nagy- gyá, gyönyörűvé fejlődni. Látja, mint kerül kis­dedsorból az iskola padjai közé, mint válik ki csillogó tehetségeivel és káprázatos szépségével a többi közűi. Domború homloka büszkén su­gározza a fényes észt, mely egykoron alkotásai­val milliókat ejt bámulatba, búzavirágszín sze­meiben a titokzatos, nagy lélek tükröződik visz- sza, melynek kicsi, szűk ez a világ s önmaga alkot egy bámulatosat, melyet csodálva szemlél a kicsik tömege. Hullámzó, szőke fürtéi aranyos csigákban folyják körül rózsás arcocskáját, egész lénye gyermeki bájt s szunnyadozó öntudatot su­gároz ki magából... Társait mind maga mögött hagyja. Büsz­kén tör előre, szomjas lelke mindig több és több után sóvárog, fölkutatva mindent, hogy ismeretlen homályban ne maradjon kutató el­méje, szomjuhozó lelke előtt semmi. Tanítói elragadtatva gyönyörködnek csodás lényében, — ő pedig a boldog, büszke anya oda szeretné kiáltani az egész világnak: Jöjjetek, lássátok az én mondhatatlan gyönyörűségemet! Csodáljátok az én tündöklő kincsemet, melyet Isten határtalan jósága nekem ajándékozott!... És fejlődik a gyermek. A gömbölyded ta- gocskák sugárrá nyúlnak, a mosolygó gyermek­arc nemes vonású ifjú képét ölti fel, az arany­fürtök hulláma hamvasszőkévé változva lágy gyűrűkben díszítik a domború, magas homlo­kot, a gyönyörű kék szemekben lobogva ég a föleszmélt lélek szikrázó tüze: a szárnyak ki­bontakoztak s hatalmas csapásokkal röpülnek a fény, a ragyogó nap felé. Toll van erős kezében: ez az ő fegyvere, mellyel eszméiért diadalmas harcra kél, ez az ő fáklyája, mellyel világosságot gyújt a lelkek mil­lióiban, melyekben nem sugárzott még a lélek (és (ész vakító lángja. Szédületes magasságban hagyja maga mö­gött a tömeget, mely bámúló elragadtatással kö­veti merész szárnyalását s ő ontja magából lel­kének bűvös alkotásait. Szavainak zenéje el­bájol mindenkit, hatalmas ereje előtt meghó­dol kritika és közönség. Tömjénezve bálványoz­za mindenki. A század büszke, hogy szülte őt; híre, fényes dicsőségének sugára áttündöklik az egész művelt világ fölött. Komoly, bölcs férfiak sietnek fölkeresésére, hogy megszoríthassák a kezét, mely a vakító eszméket papírra vetette, hogy belétekinthessenek a csodálatos fényességű lélekbe, mely pazarul szórja csillogó kincseit a bámuló világnak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom