Eger - hetente kétszer, 1913

1913-10-01 / 79. szám

Előfizetési árak: Egész évre- - 10 korona. Fél évre _____. 5 » N egyed évre _ 260 » Egyes szám ára 10 fillér. Szerkesztőség : Lyceum, 26-ik szám, hová a lap szellemi részét illető közlemények —•' intézendők. — ■ Kiadóhivatal: Lyceumi nyomda, hová az előfize­tések és hirdetések küldendők HETENKINT SZERDÁN ÉS SZOMBATON MEGJELENŐ POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP. 1913. — 79. szám. XXXYI. ÉVFOLYAM. Szerda, október 1. Felvidéki Zeneszövetség. Eger, 1913. szept. 30. Wekerle Sándor arról volt neve­zetes, hogy mindent megígért a kér­vényezőknek, a küldöttségeknek. Azt tartotta, hogy legalább addig örüljenek a szegény ördögök, mig az elutasító határozatot Írásban meg nem kapják. Innét származik azután a kalabriász- ban az az uj „bemondás,“ amelyet Wekerlesándornak hívnak s amelynek lényege: mindent bemondok, de — semmit sem szabad megcsinálnom. A kalabriásznak ez az uj fogása jut eszünkbe, mikor arra gondolunk, hogy milyen hangversenyeket kaptunk mi, egriek, eddigelé. Az impresszárió, illetve a helyi hangversenyrendező öles plakátokon hirdette, hogy jön X, Y, Z művész! X ilyen módon, Y ezen a hangszeren, Z pedig majd csodás énekével báj ölj a el a hallgatóságot „mérsékelten fölemelt“ (értsd: dupla) helyárak ellenében. Mikor azután ott voltunk a hangversenyen, rendszerint sajnosán kellett tapasztalnunk, hogy egyedül a dupla helyár a tény és való. A hirdetett művészek közül, jó, ha egy eljött épkézláb, a másik — ha véletlenül kettő is be talált rukkolni — bizonyosan rekedt volt. Az „EGER“ tárcája. Ne még ... Mikor zsolozsmás falutoknak íves kis templomába jártam, Kertetek alatt vitt el utam Hosszú fenyőillatos árnyban; Friss hajnalkavirágok között, Mikor felém néztél mosolygva, Szivembe uj ország költözött, Melynek magam voltam zsarnoka: Ne még! Ne még! S mikor először öleltelek A forró légben egy délután, Bár ajkad égett, csókra vágyva, Félénken néztél mégis reám: Ne még! ne még! Mikor aztán búcsúztam tőled És sirt a bú a csókos ajkon, Mikor szived folyt gyöngypatakban, Csak ezt az egyet mondtad akkor: Ne még! ne még! Sok idő múlt, el már azóta, Az áradó szív más irányt vett; Halaványan a múlt ha csillan, Lidércfény jelzi a régi medret: Ne már! ne már! K—ő. Egyrészt az ilyen felültetések foly­tán, másrészt pedig azért, mert — hangverseny céljaira használható helyi­ségeink szűk volta miatt, — nem le­hetett nagy bevételekre számítanunk s Egerben valódi nagyságokat halla­nunk : közönségünk lassankint elszokott a hangversenyektől s az e réven nyer­hető magasabb műélvezettől. A valódi, komoly vállalkozáshoz nem volt elég teherbíró képességünk, a gyengébb, vagy ismeretlen nevek műsorában pe­dig nem bízhattunk, legkevésbbé pedig azt remélhettük, hogy amit az im­presszárió Ígért, azt meg is adja. Nos, ezen a sok mindenféle bajon egy csapásra segít a vasárnap meg­alakult „Zenepártoló Egyesület “ mely­nek legfőbb teendője lesz a zene­művészet iránti érdeklődés felköltése, illetve öregbítése, valódi magas szín­vonalú hangversenyek rendezése. Nem jóakaratu dilettánsok játékával akar szórakoztatni, hanem valódi, vérbeli művészek által akar nyújtani valódi műélvezetet és ösztönzést a zene mű­velésére. Ez a hézagpótló egyesület azon­ban nem tudná beváltani a programm- jában adott Ígéretet, ha tisztán csak Egernek teherbíró erejére támaszkod­A titok. — Franciából. — Kis Line, kis ostoba jószág1, nyisd ki a szemedet s lásd meg azt a belső tűzet, mely a lelkeket mozgatja! Hallgasd meg azt, ami egész nap kopog; kopog a házban, a konyhában, a lépcsőn, a pádon és lent az utca kövezetén. Sőt a kert­nek esőtelen nyártól felszáradt útjain is a zöld­ségek között. Melyik az a láthatatlan kalapács, amely ellátja a napi munkát, melyik az az inga, amely a házi jólétnek perceit intézi s hol lük­tet az otthon nagy szíve? Nézd, ki megy ott, azzal a bizonytalan és mégis gyors járással. Ki az a keskeny alak, aki belefogózik a karfába járás közben? Ismered. Mindig is ismerted; a nagyanyád az! Nem lep meg, hogy ilyen, mert csak ilyennek láttad szűr letésed óta. Te, aki rendesen olyan kiváncsi vagy, egy cseppet sem érdeklődői az iránt, ho­gyan szerezte ezt a nyomorékságot? Ezt a fa­lábat, amelynek alsó, kerek része ki-kivillan a fekete szoknya alól? Rendszerint a veteránok sebe szokott ez lenni, azoké, akik győztes, vagy vesztes csatá­nék. Legnagyobb helyiségünk, a szín­ház, rendes helyárak és telt ház mellett átlag 800 korona bevételt biztosít. Másfélszeres helyárak mellett tehát 1200, kétszeres helyáraknál pedig legfeljebb 1600 korona lenne a bruttó bevétel. Az átlagosan fölvehető 7« ház révén 600, 900, illetve 1200 korona a maximális bevétel, amelyből minden esetben le kell vonni (a tapasztalat által igazolt) 300 korona rendezési költséget. Marad ilyen módon a művésznek (vagy mű­vészeknek) juttatható tiszta jövedelem átlaga 600 korona. Hatszáz koronáért pedig nem ka­punk valódi nagy művészt, illetve el­ismert művészeket. Segíthetünk azon­ban magunkon úgy, hogy ha 5 — 6 más (egy útvonalba eső) várossal tár­sulunk s 5—6 napos körútra nyerjük meg a művészeket. Ily módon 3—4000 koronát biztosíthatunk, amelyért már lejön az a művész, vagy művészcsoport, hogy bemutassa repertoárjának javát. És így tervezi ezt a Felvidéki Zene­szövetség, melybe a vasárnap alakult Zenepártoló Egyesület is belépett. A Kassán megalakult egyesület hat várossal oldja meg kitűzött feladatát s e hat városra — a lakosság száma, a város műveltsége, vagyonos volta stb. ból jönnek vissza az otthonba s nem a család­anyáké. Hát vájjon ez a karcsú, feketeruhás asz- szony-alak, akit mindenki tisztel, de mindenki feláldoz, akit a nagyapa zsarnoksága és a papa önzése lenyűgöz, kihasznál; akinek nincs sza­va a veszekedésben, s aki megadással hajt fe­jet minden szemrehányás előtt: vájjon ez a karcsú, feketeruhás asszonyalak hősnő volna? Kérdezd ki őt, kiváncsi kis lány, kérdezd meg tőle a titkát! * — Nagymama? ... A filagoriában vannak. Ä gyors és ügyes ujjak meg-megállnak egy pillanatra munka köz­ben. Line elvette a macskától a gombolyagot, amivel játszott s zavartan forgatja azt a kezei között. — Nagymama?!... A nagymama meglepetve néz fel a gyer­mekre. Az unokája eddig nem kényeztette el: tisztelettel, de közönnyel szólt hozzá. Most elő­ször életében, saját jószántából maradt mellette s beleegyezett, hogy a többiek nélküle menje­nek a sétára. — Mit akarsz tudni, gyermekem?

Next

/
Oldalképek
Tartalom