Eger - hetente kétszer, 1913

1913-09-06 / 72. szám

6 EGER. (72. sz.) 1913. szeptember 6. pöffeszkedését jellemzi. Ebben az országban, ahol mindenki előkelő a külsőségekben, és na­gyon közönséges a lelkekben, azt szokás nézni, vájjon ki az apja annak a másik gyermeknek, hány szobájuk van, milyen ruhában jár és igy tovább. Hála istennek, mindnyájan előkelők vagyunk és kölcsönösen lenézzük egymást. A polgári társadalomban annyiféle választófalat emelnek az emberek egymás közé, amennyit éppen csak tudnak. A nevelésnek ezt a mód­ját már a gyermekeknél megkezdik. Pedig az egyszerűbb viszonyok között élő emberek gyer­meke lehet éppen olyan jól nevelt, mint az úgynevezett úri gyermek, sőt talán jobb is. Nagyon érdekes példát mondott erre egy ame­rikai tanítónő. Valami gazdag amerikai asszony féltette a flát a kertésze gyermekétől. Mikor megkérdezték, hogy miért, elmondotta, hogy a kertész fiától illetlen dolgokat látott. Kisült azonban, hogy a kertész fia — az ő gyerme­kétől tanulta el ezeket. Egyáltalában nem kell félteni a gyermeket a „mindenféle“ társaitól, társnőitől. Végre a vi­lág is ilyen mindenféle emberekből van meg­alkotva, akikkel együtt élünk, dolgozunk. Az iskola kicsinyben a társadalom s végre is en­nek a nagy szervezetnek tagjaivá kell nevel­nünk a gyermeket. Legalább igy kellene lennie. Hátra van a legfontosabb kérdés, amelyről nagyon sokat hallunk beszélni, hogy az iskola csak tanít, de nem nevel. Még pedagógusok is han­goztatják ezt. így van-e? Az otthoni nevelés a gyermeket mint egyént látja maga előtt s ebből a nézőpontból foglalkozik vele. Az iskolai nevelés a gyermeket mint egy nagy egésznek a részét veszi tekintetbe. A házi nevelés egyéni, az iskolai nevelés társadalmi. Ki merné állítani, hogy csak az egyikre vau szüksége az embernek ? Nagyon sok elkényeztetett gyermek lett az iskolai nevelés következtében olyan, amilyen­nek lennie kell, mert itt megérezte, hogy az iskola rendje mindenkire egyenlően vonatkozik. Igaz, hogy egyénenkint a mai zsúfolt iskola nem foglalkozhatik a gyermekkel, de ez nem is a feladata. Ami hiány itt van, azt pótolja a szülői ház. Csak az a baj, hogy az iskola és a szüi'ói ház között nincs meg az a kapcsolat, amely az eredményes neveléshez szükséges volna. Adjuk a gyermeket az iskolába és ne tartsuk ott­hon, hacsak valami különös egészségi ok erre nincs. Éppen a korai összeszokástól várhatjuk ennek a mi szerencsétlen társadalmunknak az összeforrását. Nem bábuk kellenek nekünk és finomkodó emberek, hanem egészséges testű, egészséges lelkű, az életben felnőtt embertársak. Az otthon való taníttatás a kényeztetés leve­gőjét terjeszti a gyermek körül, már pedig az élet ma nem nagyon kényeztet, hanem bizony sokszor szeges ostorral is végig vág rajtunk. Kinevezések. Sikorszky Borbála vencsellői tanítónővé (V. tanítói állomásra); Steiner Gyula a nyíregyházai X. tanítói állomásra tanítóvá; Veress István nyíregyházai királytelki szőlőbeli tanítóvá kineveztettek és egyházhatósági meg­erősítést nyertek. Alapítvány. Petrovits Gyula apát-kanonok, Nyíregyházán való működésének emlékére 1000 koronás alapítványt tett az ottani rk. iskola­széknél, oly kikötéssel, hogy annak kamatait évenkint az ő volt hűséges munkatársának, minden szép és nemes dologban segítőjének, Orsovszky Gyula igazgató-tanító kapja, ha pedig ő megszűnik működni, más hasonló érdemes tanítót jutalmazzon véle az iskolaszék. Iskolásfiuk sztrájkja. A sztrájkok hazájából, Angliából, jön az a hir, hogy a haslingtoni elemi iskola tanulói sztrájkba léptek, mert nem azt nevezték ki iskolaigazgatónak, akit ők akartak. Haslingtonban egy évvel ezelőtt uj népiskolát kezdtek építeni és a városi képvi­selőtestület az uj iskolát is a közszeretetben álló Owen igazgatóra akarta bízni, akit a ta­nulók és a szülők egyaránt nagyon szerettek. Most nyitották meg ünnepiesen az uj iskolát, ekkor azonban a szülők legnagyobb meglepe­téssel hallották, hogy a városi képviselőtestület a közszeretetben álló Owen igazgató helyett Hepplestone-1 tette meg az iskola igazgatójává. Ez a hir rendkívül fölizgatta a tanulókat és szüleiket, kik a megnyitáson szintén jelen voltak, és másnap a gyerekek iskolakönyv nélkül jelentek meg az iskolában. Mindegyiknek zászló volt a kezében ilyen fölirásokkal: — Owent akarjuk igazgatónak! — Adjátok vissza szeretett kedvencünket! — Nem fogunk iskolába járni! Kétszáz tanuló közül csak nyolc ment be az iskolaterembe, de csakhamar ezek is csat­lakoztak a sztrájkolókhoz és mikor az uj igaz­gató fölszólította őket, hogy hagyják abba a sztrájkot és járjanak rendesen az iskolába, szidalmaz­ták az igazgatót és kinevették. íme, idejűt a mai kor a nagy szabadság­gal: gyermekek diktálnak olyan dologban, amelyhez igazán nagyon kevéssé értenek. Felelős szerkesztő; Breznay Imre. Laptulajdonos: Egri érseki líceumi nyomda. IMZE G-WZ’IXdT1 a főváros legelegánsabb, legkényelmesebb és leg­olcsóbb szállodája GaRAI ÁRMIN szállodás és a Sorrenfo- kávéház tulajdonosa. igen fényes éttermei­vel és kávéházával Budapesten, a Keleti (központi) pályaud­varral szemben, Baross-tér 10. szám. Legjobb szépítőszer! Hölgyek részére nélkülözhetetlen! Óvakodjunk az utánzatoktól! Tory, védve. Csodás, gyors es biztos hatású A NŐI SZÉPSÉG elérésére, tökéletesítésére és föutartására legkitűnőbb és legbiztosabb a vegytiszta, sem higanyt, sem ólmot nem tartalmazó, teljesen ártalmatlan, minden gyógy- zertárban, drogériában és illatszerkereskedésben kap­ható Földes-féle MARGITS™ Ezen világhírű arckenőes eltávolít szeplőt, májfoltot, pattanást, miteszert és minden más bőrbajt, sőt rán­cokat, himlöhelyeket is, az arcot fehérré, simává és üdévé varázsolja. Ára : kis tégely 1 kor., nagy 2 kor. Margit-hölgypor (3-féle színben) 1-20 kor. Margit- szappan 70 fill., Margit-fogpép (Zahnpasta) 1 kor. Margit arcvíz 1 korona. Postán utánvétellel vagy a pénz előzetes beküldése után küldi a készítő: FÖLDES KELEM ÖTÚBYSZEHÉSZ, AMD, Fölerakat Egerben: Dr. Hibay és Szegő, Kiss Lajos, Irgalmasok gyógytára, Balázs Géza, Egerland Kálmán drogériája. 1. irdetések jutányos áron felvétetnek a kiadóhivatalban „Keil-Lakk“ -nál jobb máz nincsen, Asszony mondja: ez a kincsem! A padló úgy fénylik tőle, Nem is kell.sok máz belőle; Kevés munka, semmi kín, Barna, vagy porsziirke szín, Figyelmet csak arra tegyen, Hogy az mindig „Keil-Lakk“ legyen ! Ajtó, mosdó, ablakpárkány Oly fehér lesz, mint a márvány, Ha „fehér Keil-Lakk“-ot veszünk, S vele mindent jól befestünk. Konyhabútor, asztal, szék, Itt van „Keil-Lakk“ azúrkék, Kertibútort fessünk zöldre, Gyermekeknek örömére. „Keil-Lakk“ -ból van minden szín, Kék, piros, zöld, rozmarin. Szóval: ház vagy nyárilak, Mindig legyen ott „Keil-Lakk“ ! MINDENKOR KAPHATÓK: STEINHÄUSER A. ISTVÁN CZÉGNÉL EGERBEN. Aszódon Dénes Jenő. Mezö-Kövesden Kardos Sándor. Gyöngyösön: Korb és Szántó. Tisza-Füreden: Kovács József. Alapíttatott 1899-ben. Alapíttatott 1899-ben. j)M ­Szilágyi Vilmos kocsigyártó és fényező Egerben, Almagyar-utca 4. sz., saját-ház. Van szerencsém a nagyérdemű közönséget tisztelettel értesíteni, hogy m.ag'37- Ik:é szisz öcsi r a, 3^ tár a zoo. a,t a mai kor legmagasabb műízlését is minden tekintetben kielégítő ruganyos, új és Javított kocsikkal felszereltem. Raktáramban a legfinomabb kivitelű és a legegyszerűbb kocsik állandóan készen kaphatók. — Uj kocsiknál 2 évi jótállást vállalok. Használt kocsikat a legmagasabb árban becserélek. Javítást és átalakítást szolid árban, pontosan és lelkiismeretesen eszközlök. Levélbeli megkeresésre kívánatra személyesen megjelenek. l^iT“ Kész ruganyos kocsi-ülések mindenkor kaphatók. Eger. 1913. Az érseki líceum könvvnvomdáia.

Next

/
Oldalképek
Tartalom