Eger - hetente kétszer, 1913
1913-09-10 / 73. szám
Blöfizetésl árak: Szerkesztőség: Lyceum, 26-ik szám, hová a lap szellemi részét illető közlemények - : intézendők. :■■■ : Kiadóhivatal: Lyceumi nyomda, hová az előfizetések és hirdetések küldendők HETENKINT SZERDÁN ÉS SZOMBATON MEGJELENŐ POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP. 1913. - 73. szám. .. —■XXXVL ÉVFOLYAM. =— Szerda, szeptember 10. Idézetek a sajtóról. (A szeptember 14-diki sajtóvasárnap alkalmából) «Úgyszólván a sajtó, a napi sajtó a mai nemzedék egyetlen szellemi és lelki tápláléka. Ki milyen lapot olvas, olyanná formálódik, egész észrevétlenül egész gondolkozásmódja, politikai felfogása, erkölcsi érzéke, sőt még beszéde is. Csak kevesen vannak, kik az általuk olvasott lapoknak szellemi hatalmával szemben megtartják a maguk független gondolkozását, de még ezek is érzik azoknak befolyását.» «A napi sajtó ma egyik legnagyobb lelki hatalom, mely igájába görnyeszti az embert. A nemzet jövőjére, a jelen és a jövő nemzedék fejlődésére tehát egyáltalában nem lehet közömbös, hogy milyen a sajtója. Ha ez a napi sajtó nemzetnevelő hivatásának a magaslatán van; ha ez a napi sajtó az embereket egymás kölcsönös megbecsülésére, a komoly értékek megbecsülésére, a jónak, az erénynek, a szépnek és igaznak a szeretetére oktatja: becsületes, a tekintélyt tisztelő, a jót, az erényt szerető nemzedéket fog nevelni. De ha ez a sajtó a szenzáció kedvéért nem kiméi sem egyént, sem családi szentélyt, sem érdemet, sem becsületet, sem illemet és szemérmet nem ismer, hanem könnyelműen és vakmerőén gázol bele a piszokba s a ráragadó szennyet és sarat jobb ügyhöz méltó buzgalommal terjeszti és fecskendezi szerteszét: sár és piszok lep be mindent, összedől az erény és a tekintély tisztelete. És az a nemzedék, amelynek ilyen sajtó a nevelője, csak az izgató szenzációt fogja hajszolni, csak a mások bukásán érzett káröröm érzésében fog gyönyörködni, csak az érzékiséget fölgerjesztő élvezetek után fog törtetni s a közéletet nem a közjó előmozdításának küzdőteréül, hanem az önző célokból való hatalom- és vagyonszerzés amfiteátrumául fogja tekinteni.» . «Azt látjuk, hogy ha valamely újság nem a sajtó komoly hivatását, hanem a mindenáron való szenzáció keresését, nem a szép kultuszát, hanem az érzékiség felkeltését teszi feladatává: sokkal könnyebben tesz szert nagy olvasóközönségre, még akkor is, ha megbízhatatlannak bizonyult, mint tenne szert akkor, ha komolyságával akarna hatni az emberekre. Ez az oka annak, hogy még a komoly alapon keletkezett politikai lapok is hajlanak a túlzásra, a szenzáció-hajhászatra, az érzékiség kultuszára, abecsületben való gázolásra.» «Ma már az általános szabadság örve alatt betolakodnak a lakásokba. i Felboncolják a legkedvesebb halottad szivét és piszkos kézzel, még piszkosabb fantáziával turkálnak benne. Ennek a fantáziának egyetlen dicsérete, hogy hazug, egyetlen jó hatása van, hogy aljasít, egyetlen értelme, hogy szenzáció, tehát üzlet. Védelem nincs ellene, mert ha megpróbálod: Oda a szabadság! Az általános szabadság örve alatt meggyanúsítanak, mondjuk ma. Tőzsde- galoppinek és revolverzsurnaliszták vonszolnak végig a homokon. Ha azonmód rúgsz, akkor konok bűnös vagy; ha sajtópert indítasz, három esztendő múlva bocsánatot kérnek érte az oroszlánok és a börtön előtt beismerik, hogy már megint hazudtak. Ők vígan élnek tovább, téged pedig megölt a szenzáció.» r «Újabb időben a magyar sajtó némely orgánumainak a jóizlése any- nyira tönkrement, hangja annyira eldurvult, iránya annyira erkölcsrontóvá vált, hogy kétségbeesve kérdezzük: mit lehetne ennek a destruktiv iránynak a letörésére tenni? Mert a közönségre hiába appellálunk. A közönség kapva- kap a szenzáción, az érzékiséget fokozó irányzaton és szomorúan kell látnunk, hogy vannak a napisajtónak oly termékei, amelyeket a jóérzésü embernek Az „EGER44 tárcája. Az asztalos leánya. — Láttad a Gerval feleségét? -— kérdezte Le Marchand. — Ennivaló kis menyecske, annyi szent, szép a haja, ragyogóak a szemei, de azt hiszem, a családfája nem nyúlik messzire. Ügy látszik, a nép gyermeke ... — Körülbelül igazad van, — mondta Lauda. — De nem adok neki két évet, tökéletes nagyvilági hölgy lesz belőle ... Különben, ha kiváncsi vagy, elmondom neked a dolgot. * Ä Gerval házassága élete történetének a folytatása. Tán tudod, hogy Gerval ősrégi családból származik, melynek eredete a százéves háború homályában vész el. I. Ferenc idejében kapták nagy vagyonukhoz a grófi cimet. Könnyelmű, léha, pazarló fajta volt ez a grófi család, úgy, hogy a vagyon ivadékról-ivadék- ra csappant, fogyott. A mi Gervalunk tíz éves korában árván maradt, miután az apja vagyonának utolsó sous-jait is elverte. A család két- három nagybácsija és nagynénje összegyűlt a | temetést követő napon, hogy meghányják-ves- | sék a kis árva sorsát. Mindannyian szegény ördögök voltak, s a kis fiú iránt, ki ime, a nyakukon maradt, nem a leggyöngédebb érzelmekkel viseltettek. A családi tanácskozás abban a nyomorúságos kis szobában folyt le, ahol Richárd apja búcsút mondott az árnyékvilágnak. A kis fiú a folyosón várakozott az eredményre. Cél tálánál, elhagyatottan ődöngött és meg-megállt egy asztalos műhelye előtt, hol a mester szorgalmasan dolgozott. Az ülés sokáig tartott és heves vitatkozás zaja hallatszott a szobából. Az asztalos megszánta a szomorkodó, jóképű fiúcskát és barátságosan elbeszélgetett vele. Délfelé, amikor a tanácskozás szobájának ajtaja még mindig nem akart megnyílni, így szólt hozzá az asztalos: — Nem vagy éhes, fiam? — De bizony, — felelte a gyerek meg- ződéssel. Akkor a férfi jóságos, dörmögő hangján bekiáltott a vitatkozó rokonsághoz — a szoI bába: — Elviszem a gyereket ebédre; visszatérünk egy félóra múlva! — Jól van, — felelte egy éles hang, — de ne később. Egy úgynevezett kocsisvendéglőbe vitte az asztalos pártfogoltját, ki farkasétvággyal evett az egyszerű, de tápláló ételekből. Szegény fiú, az apja életében bizony nem sokszor lakott jól. A félóra leteltével jelentkeztek. — Itt vónánk! — kiáltotta az asztalos; majd kopogtatott az ajtón és megkérdezte: — Bemehetünk? — Igen! — felelte az előbbi éles hang. Az ülés vége felé járt. A hozott határozatokat a Család nesztora, Nepomucéne Gerard de Brévilly gróf, égy száraz aggastyán örökké mozgó szemhéjakkal, adta Richárdnak tudtára: — Édes gyermekem, — szolt Nepomucéne gróf kenetteljes hangon — sokat nem tehetünk éretted! Családunk, jól tudod, nem rendelkezik anyagi javakkal. Mindazonáltal összegyűjtöttünk számodra huszonkét frankot és hogy idegen emberek segítségére ne szorulj, kijártuk,
