Eger - hetente kétszer, 1913

1913-08-16 / 66. szám

6 EGER. (66. sz.) 1913. augusztus 16. natkozó minden értesítés dolgában készséggel szolgál felvilágosítással a tanfolyam vezetője Járosy Dezső (Temesvár). A porosz tanítóképzés reformja. A porosz kultuszminiszter a tanítóképezdékhez vélemény- adás céljából leiratot intézett, amely a minisz­tériumnak a tanítóképzés reformjára vonatkozó terveit közli. A tervezet elsősorban a képezdei oktatás tudományos szintáját kívánja emelni. E célból minden felesleges tantárgyat kiküszö­bölnének a tanrendből és az utolsóelőtti tanév végéig nagyobbára az általános műveltség el­sajátítására, az utolsóban pedig főkép egyes szaktárgyak tudományos feldolgozására töreked­nének. Tanítói illetmények rendezése. A községi és hitfelekezeti tanítók illetményeinek rende­zéséről szóló 1913. évi XVI. t.-c. hatályba lépvén, a vallás- és közoktatásügyi miniszter az 1907. évi XXVII. t.-c. alapján államsegélyt már él­vező tanítók illetményeinek az uj törvény sze­rinti rendezését folyamatba tette. Azok az is­kolafenntartók, akik eddigelé egyáltalán nem, vagy csupán az elemi népiskolai oktatás in­gyenességéről szóló 1908. évi XLVI. t.-c. alap­ján vettek igénybe államsegélyt, de az uj tör­vény 4. § ában megállapított fizetést a sze­génységük miatt tanítóiknak kiszolgáltatni nem képesek, az illetmény kiegészítésnek államse­gélyként leendő engedélyezését legkésőbb f. évi szept. hó végéig kérhetik. A tandíjkárpótlást már élvező iskoláknál alkalmazott tanítók illet­ményeinek rendezéséhez elegendő az illető ta­nítók személyi és javadalmi iratainak csatolása, vagyis: a magyar állampolgárságukat igazoló illetőségi bizonyítvány, a tanképesítő oklevél és a működési bizonyítványok, valamint a dij- levél és az 1893. évi 29,751. számú körrende­letnek megfelelően felvett régi és az 1907. évi XXVII. t.-c. értelmében egybeállított uj java­dalmi jegyzőkönyvek. Ellenben az eddig még nem segélyezett iskoláknál alkalmazott taní­tókat érintőleg mindazok az iratok mellékelen­dők, melyek az 1907. évi XXVII. t.-c. végre­hajtása tárgyában, az 1907. évi 76000. sz. rende­lettel kiadott Utasítás 25. §-ában részletesen felsoroltattak. A szerzetes tanítók és tanítónők illetményei, a törvény 29. §-a értelmében, az ott megjelölt nagyobb összegig csak külön ké­relmezés esetén egészíthetők ki államsegéllyel. Az erre vonatkozó kérvény, melyhez egyedül a szerzetes tanerők névsora mellékelendő, a kir. tanfelügyelőség útján a vall.- és közokta­tásügyi miniszterhez terjesztendő fel. Népiskolai és ismétlő-iskolai törzskönyv- nyomtatványok (egy ív 12 tanuló részére) íven­ként 5 fillérért bekötve is kaphatók az érseki líceumi könyvnyomdában. 5950/913. HIRDETMÉNY. Eger város számvevősége részéről közhírré tétetik, hogy az adókivető bizottság elé ter­jesztendő 1913. évi adókiszámítási javaslatokat feltüntető III. oszt. kereseti adó lajstrom 8 napra Egerváros számvevőségénél közszem­lére kitétetvén, azokat mindenki megtekintheti s az őt vagy másokat illető adójavaslatokra nézve észrevételeit megteheti. Ezen észrevételek a fenti határidő alatt írásban a kir. Pénzügyigazgatóságnál, utóbb az adókivető bizottságnál — melynek tárgyalásai­ról az adózók külön hirdetmény útján tudósít- tatnak — terjeszthetők elő. Felelős szerkesztő: Breznay Imre. Eger, 1913. augusztus 13-án. Egri érseki H és Könyvnyomda Lakodalmi és mulatsági meghívók, körleve­lek, falragaszok, árjegyzékek, zárszámadások, rovatos nyomtatványok, bármily terjedelmű művek, levélpapír- és borítékok, ciinkártyák, számlák, bármily természetű egyszerű és több színben nyomandó munkák, gyászjelentések, címkék, névjegyek és mindennemű Nyomtatványok a legcsinosabb kivitelben és jutányos árak .-. mellett el váll altatnak BBBBSIIIBaBBBBBBBaBaa v ■ aiaaaaiiBaaasaBaiajBa Egyházi és ipartestületi nyomtatványok állandóan raktáron vannak. Vidéki megrendelések a legpontosabban eszközöltetnek. Eger, 1913. ki érseki lieeum könyvnyomdája.

Next

/
Oldalképek
Tartalom