Eger - hetente kétszer, 1913
1913-08-16 / 66. szám
Előfizetési árak: Egész évre- _ 10 korona. Fél évre _____ 5 » N egyed évre _ 2'60 » Egyes szám ára 10 fillér. Szerkesztőség: Lyceum, 26-ik szám, hová a lap szellémi részét illető közlemények - = intézendők. = Kiadóhivatal: Lyceumi nyomda, hová az előfizetések és hirdetések küldendők HETENKINT SZERDÁN ÉS SZOMBATON MEGJELENŐ POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP. 1913. — 66. szám. XXXVI. ÉVFOLYAM. — Szombat, augusztus 16. Nagy Boldogasszony. . . . Magyarországról, romlott hazánkról, Ne feledkezzél meg szegény magyarokról! . . . Van még szeretet, vonzódás és bi- zodalom a szivekben. Van még hit, áhitat és ragaszkodás a lelkekben! Az a szép, magasztos ünnep, amely- lyel most ünnepelte Máriának, az Egek királynőjének mennybemenetele emlékét az Égyház, arról tanúskodik, hogy a Romlás szellemének praktikái, a hitetlenség, a vallástalanság mesterségesen kiszámított, tervszerű és következetes terjedésének ellenére: a kereszténységnek, különösen pedig a magyar népnek a Nagy Boldogasszony napja még mindig kedves, sőt egyik legkedvesebb ünnepe. És ez nem is lehet másként. A magyar lélek, amelyet évezredes tradieiók fűznek a kereszténységhez, a Mária-kultusznak mindenkor lelkes híve, ápolója, sőt letéteményese volt. Első királyunk, Szent István, Máriának oltalmába ajánlotta országát s a magyar népet. Ezóta Nagyasszonyunk nekünk a boldogságos Szűz, akit Magyar- ország Pátronájának tisztel a magyar nemzet. És ezzel az öröklött tisztelettel, a hosszú évszázadok alatt, növekedett a bizodalom is a magyar nép szívében. Mert vérzivataros múltúnknak sok-sok megpróbáltatása között, főként a tatárpusztítás, a törökhódoltság s a nemzeti jelleget eltiprással fenyegető idegen beavatkozások idején kihez fordult a nemzet, a szorongatott magyarság oltalomért? A földiekben nem volt irgalom, vagy mondjuk így: nem volt erő, bátorság vagy önbizalom rajtunk segíteni. Európa kapujának, a kereszténység védőbástyájának, a kultúra és civilizáció határ-mesgyéjének tekintettek bennünket és — hagytak vérezni, hagytak pusztulni és romlani, mert hát a kapunak, a védőbástyának, a határ-mesgyének: romlás, pusztulás a végzete. Ámde a földiek fölött őrködött reánk a mi Védőszellemünk, a mi Nagyasszonyunk, Mária. Hozzá sírt föl a nemzet a szorongattatások nehéz idején. Hozzá folyamodott a pogányságnak irtó pusztításai közepeit: „Boldogasszony, Anyánk, Régi nagy pátronánk, Nagy Ínségben lévén így szólít meg hazánk: Magyarországról, romlott hazánkról, Ne feledkezzél meg szegény magyarokról!“ / Es Mária segített. A vérviharok elmúltak. A porbatiport nemzet a hit, a reménység, a bizalom szárnyain ismét fölemelkedett nagy Pátronánk segítségével; és él, és virul, mint azok a nemzetek, amelyeknek haladását, kultúráját, vér- és vagyonépségét a saját romlása árán megvédelmezte. Azután jöttek a vértelen támadások. Nem ellenséges népek, idegen nemzetek támadtak reánk, hanem saját véreink. Nem fegyverrel, hanem a szó hatalmával, a nyomtatott betű erejével zúdították reánk az ártó-eszmék áradatát és megingatni igyekeztek bennünk legnagyobb erősségünket, legnagyobb támaszunkat: a hitet. Nem sikerült. Sok pusztítást vittek végbe a lelkekben, sok boldog, megelégedett lelkivilágot romboltak össze, hogy a kétkedés, a vallástalanság, a hitetlenség vigasztalan tépelődései közé kergessék ; azonban a rombolást általánosítani nem lehetett. A szorongatott lelkek fölsírtak a nemzet nagy Pát- ronájához az ősrégi ének szavaival: „Tudod, hogy Szent István Örökségbe hagyott, Szent László király is Minket Reád bízott . . r Es Mária segített. Nem feledkezett meg «romlott hazánkról,» hanem a hit erősségében tovább is gyámolította az ő népét, amely ma is ugyanazzal az öröklött tisztelettel ragaszkodik hitéhez, vallásához és meggyőződéseihez, amilyennel a szent hajdanban Szent István király fölajánlotta országát nagy Pát- ronánknak. Most is megnehezült fölöttünk az idők járása. Országunk határán a háború réme, a fenyegető járvány; haAz „EGER“ tárcája. Vincze Alajos. Alig pár hete még, hogy az „Eger“ megünnepelte megjelenésének 50 éves jubileumát, reá nemsokára, augusztus 9-én, áldozó papságának 50 éves jubileumát finnepelte azou férfiú is, aki az „Eger“ nagynevű alapítói és munkatársaihoz csatlakozva, velük együtt működött a katolikus öntudat, a hazafias érzés, a tiszta erkölcs és a szent eszmék szolgálatában. Ez a férfiú Vincze Alajos, kápolnai érd. esperes-plebános. Valóban megérdemli, hogy arauyáldozata alkalmával e lap hasábjain is hálás szeretettel emlékezzünk meg róla, mert hisz ő ama kevesek közé tartozik, akik az önérdeket sohasem keresve, a mások boldog!- tására szentelnek egy egész életet. Vincze Alajos pedig másokért élt és munkálkodott, a toll, az ékesszólás és a szív szeretetének egész erejével és hatalmával. Mint iró, nemcsak a kiterjedt egri egyházmegye területén szerzett magának halhatatlan nevet, de híre és dicsősége betölti az egész országot. Népies elbeszélései, amelyek az „Eger“-ben, az egri „Népújság“-b^n, a „Legényegyleti Olvasótér“-ban, az „Egri Naptár“-ban és a Szent-István-Társulat által kiadott „A magyar nép könyvtára“ című vállalatban, valamint „Népélet és „Mezei Virágok“ cimű önálló köteteiben láttak napvilágot, meleg szeretettel ölelik magukhoz a nép romlatlan tiszta lelkét, s az egyszerűség öltözetében adnak neki valláserkölcsi oktatásokat, szivet-lelket nemesítő olvasmányokat. Valóban mezei virágoknak nevezhetjük Vincze elbeszéléseit, amelyek sokszor színpompában is vetekednek a mező díszes virágaival, illatukkal pedig talán még jobban magukhoz édesgetik és lebilincselik az érzelemben gazdag emberi lelket. Méltán csatlakozik Vincze Alajos is, egyházmegyén R ama nagj'jaihoz, akik a mi büszkeségünkre kivívták maguknak az „egri nevet“. Joggal mondotta róla az ünnepi lakomán a középhevesi esperesi kerület jegyzője, hogy Vincze Alajos műveiben örökké élni fog, mert „monumentum sibi erexit aere perennius“. Irodalmi működése nem csupán elbeszéléseiben merül ki, hanem nagy nevet szerzett magának mint szónok is. Körülbelül 30 évig viselte a főszékesegyházi hitszónokság nehéz tisztjét. És e hosszú idő alatt eszmékben gazdag, tartalmában magasröptű beszédeivel mindig magával ragadta nagyszámú hallgatóságát. Édesen csengő hangja, lelkesítő beszédmo iora megrezegtette a szívnek húrjait, szent érzelmekkel, jámbor áhítattal töltötte meg a lelket s pacsirtaszárnyakkal ragadta ég felé a földi gondokban elfáradt embert. Ékesszólásának fényes bizonyítékaként jelentek meg „Ünnepi egyházi beszédek“, „Vasárnapi egyházi beszédek“, „Vasárnapi és ünnepi egyházi beszédek“ cimű kötetei. A keresetlen egyszerűség, a gondolatok mélysége, a Szent írásban és a Szent Atyák müveiben való jártassága, elmés hasonlatok, a magyar léleknek és vallásos érzületnek alapos ismerete azok a fő jellemző sajátságok, amelyek szónoklatait örökbecsűvé teszik. Mint tanár, ugyancsak 30 évig működött a közoktatás terén, betöltvén az egri érseki tanítóképző-intézet igazgató-tanári, majd igaz-
