Eger - hetente kétszer, 1913
1913-08-09 / 64. szám
Előfizetési árak: Egész évre ___10 korona. F él évre .......... 5 » N egyed évre _ 2’60 » Egyes szám ára 10 fillér. EGER Szerkesztőség: Lyceum, 26-ik szám, hová a lap szellemi részét illető közlemények — ■ intézendők. Kiadóhivatal: Lyceumi nyomda, hová az előfizetések és hirdetések küldendők HETENKINT SZERDÁN ÉS SZOMBATON MEGJELENŐ POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP. 1913. — 64. szám. XXXVI. ÉVFOLYAM. ™— Szombat, augusztus 9. Eger vízben. Eger, 1913. auar. 7. Egyik hiób-hir a másik után érkezik. Az országnak sok része vízben áll. Patakocskák rohanó árrá növekszenek; szelid kis folyók szélesednek tengerré. A Tisza, mely az utóbbi években szinte sorvadásnak indult, úgy viselkedik pár napja, mintha Petőfinek akarna igazat adni: mintha el akarná nyelni a világot. Erdélyből és az északi vidékekről, a Bánságból és Máramaros tájékáról egyaránt segélyért kiáltanak magyar véreink s ime, most mi is odajutottunk, hogy majdnem segélyért kell folyamodnunk. Megnehezült az idők járása felettünk. Mintha Eger is besorakoznék azok közé a városok közé, amelyeknek múltjában sok a «gyásznap», sok a keserű emlék. Hogy a tatárnak, husz- szitáknak, Dózsáéknak, töröknek dulá- sairól ne is szóljunk, csak az utolsó másfélszáz esztendő roppant csapásait soroljuk fel nagyjából. Nagy tüzek voltak Egerben: 1800- ban augusztus 23-án, még rettenetesebb 1827. augusztus 26-án és igen jelentékeny 1874. július 3-án. (A két régebbi tűz kára hivatalos becslés és a pénz akkori, roppant nagy értéke szerint is 1.075,056 forint volt.) A nagy árvizek már nagyobb károkat okoztak. 1757. szeptemberében víz alá került városunk s ez után építtette a Mária-utca útvonalában a nagy Eszterházy püspök a «Posuerant»-ot, mely igen jó mérséklőnek bizonyult 1813. szept. 11-én, 1814. febr. 22-én és aug. 15-én. Az időközben elhanyagolt védőfal nem tudott ellentállani az 1878. aug. 31-én reátámadó roppant víztömegnek, bedőlt és Eger olyan nagy víz alá került, aminő sem azelőtt, sem azóta nem sújtotta. (Ennek az árvíznek kára — nem számítva a katonai kincstár másfél milliós károsodását — két millió forint volt hivatalos becslés szerint.) 1878-ban, szeptember 27-én még egy árvíz sújtotta városunkat, továbbá 1900. április 30-án is megkeresett bennünket az árvíz. 1849. márciusában Windischgraetz- nek fizettünk nagy hadisarcot, a múlt század nyolcvanas éveiben pedig a ]ülloxera-vész volt szinte halálos csapás közgazdasági életünkre. Ennyi csapás szinte sok másfél évszázadra, mert hiszen átlagosan majdnem minden tíz évre esik egy. S még szerencse, hogy egyik-másik olyan, amelyet könnyebben ki tudunk heverni, ilyen a mostani árvíz is, mely ma délelőtt szakadt városunkra s mely csak azért nem vált rettenetes csapássá, mivel a víz A12 óra tájban megszűnt emelkedni. Ha csak 40—50 cm.-nyit emelkedik is, a kár föltétlenül megsokszorozódik . . . így, Istennek hála, nem kétségbeejtő a helyzet. * Istenítélet Eger fölött. Ezerkilencszáztizenhárom augusztus hó hetedikét méltán és jogosan iktathatjuk Eger város legrosszabb napjai közé. Megnehezült az Urnák keze mifölöttünk! A hetek, sőt hónapok óta tartó esős időjárás szerdáról csütörtökre virradó éjjelen olyan rettenetes viharrá fokozódott, hogy csütörtökön délelőtt, a kis Egerpatak rohanó folyammá dagadt és sárga agyaggal telített hullámai kiléptek medrükből, hogy pusztító áradattal lepjék el Eger város mélyebben fekvő részeit. Tizenhárom évvel ezelőtt, 1900. április 30-án volt nálunk az utolsó árvíz. Akkor három napos, jéggel vegyes zápor duzzasztotta meg az Egerpatak hullámait a Mátra és Bükk- hegységek vízválasztójában és ennek árja szakadt a városra. Most nem csupán a hegyek között, hanem a város fölött is egy egész éjszakán át dühöngött a legféktelenebb vihar, amely reggelre kelve vízáradatot zúdított az anélkül is remegő, kétségbeesett városra. Szerdán, augusztus hó 6-án, délután 5 órakor kezdődött a veszedelem és másnap, csütörtökön, augusztus hó 7-én reggeli 6 óráig tartott. Az ég kárpitján úszó nehéz, viherteljes felhők Eger fölött tornyosultak és keltek egymással rettenetes csatára. Szuroksötét éj borult Egerre és vidékére. Lent nyomott, tikkasztó, párával és villanyossággal telt levegő ; fennt, a fejünk felett, vízözönnel, pusztulással, romlással fenvegető feüiőtömeg! . . . Az „EGEK44 tárcája. Homoki levelek. Ballószög (Hirös város) julius 31. írtam már, hogy itt minden a régi, a házak, a tanyák s az emberek egyaránt ... Átjött a »sógor« is már látogatóba, hozta a két gyerekét, M a r c s á t, akit még nem ismertünk ; aztán Bős két, ki már életének harmadik esztendejét tapossa és így már régi ismerősünk!. A »sógort« (már bemutattam a múlt esztendőben, itt a vonal alatt, ami persze régen volt, így a gyöngébbek kedvéért röviden jelzem, hogy került ö sógorságba a mi famíliánkkal. A kapásunk lányát vette feleségül, a kapás pedig a familia szőlejét munkálván, jogot formál arra, hogy ő is bevétessék a családi közösségbe. — A nagy hűség honorálásaként aztán ilyenformán mi is »sógor«-nak fogadtuk és nevezzük a nagyreményű vöt, ami szemmellát- hatóan nem is esik olyan nagyon rosszul ő ki- gyelmének. — Különben nem idevaló ember, a kunsági Jakabon ringott a bölcsője, Isten tudja, hogy történt az ismeretség a kapásunk Jutójával. — Elég az hozzá, hogy most már baltószöginek tekinti magát, olyannak, kinek nemcsak szellemi képességei múlják fölül a benszülöttekét, de elvégzett munkáját is olyannak tartja, aminek párját kell keresni széles e világon. — Nóta bene: a napokban beszéltem a anyósával s tudakoltam a szőllőjük állapotját. Szomorúan újságolja aztán, hogy a sógor úgy be találta pörmetözni a szőlőt, hogy menten olyan sárga lett a levele, mintha őszi har-, mat csapkodná már a bortermő ágakat. — Lehet, hogy bosszúból cselekedte, lehet, hogy nem, de ez a pletyka legalább is kétségessé teszi a sógor príma munkási mivoltát. Mondtam, hogy megérkezésünk napján meglátogatott bennünket a »sógor«. — Amint megláttam, mindjárt az vágódott az eszembe, hogy körülbelül, mi és a sógor olyan viszonyban vagyunk egymással, mint az orosz cár van Petárral, a szerbek harcias uralkodójával. Ugyanis, ha Petár az orosz Miklóshoz megy látogatóba« akkor a szerb Oroszlán muszka ezredesi egyenruhát ölt fel, azt a szép ruhadarabot, mit az atyuska küldött neki ajándékba ... A sógor is ilyenformán jelent meg nálam. Részleteiben az a ruha volt rajta, amit pii ajándékoztunk neki jó néhány évvel ezelőtt kiselejtezett gúnyáink közül s talán ezzel is bizonyítani akarta irányunkban való nagy tiszteletét. — Persze, barátsággal fogadtuk őket, az édes anyám frissen sült kalácsot nyomott a gyerekei kezébe, a »sógornak« meg poharat hoztak. Elbeszélte aztán a sok újságot, ami egy esztendő óta előadta magát a homokon. Mesélt a családjáról, apjáról, anyjáról, a jó szomszédokról s mindenkiről, aki közös ismerősünk. Utoljára jelentette, hogy nagy családi esemény történt a napokban. Házukba bevonult a modern technika egyik vívmánya: a beszélőgép. Elmondta annak is a históriáját. Pesten van egy testvére a sógornak, aki foglalkozására nézve géplakatos-segéd. Az küldte az ördön- gős masinát a gyerököknek. Vasárnap reggel jött meg a m. kir. postán. Ki is váltották mingy árást, de szét lévén szedve, a sógor hozzálátott a masina összeállításához. — »No — mondja — nem fekszök le addig, még készön nem löszök«. Szükségtelen mondani is, hogy amit a sógor feltesz magában, az többé-kevésbé sikerül. Ez a munkája is sikerült nagyjából, mert hát »szólt« a beszélőgép. — De a szólása nem igen elégítette ki, mert engem kért meg, hogyha áthozza a gépet, csináljam meg, mivel hogy ügy érzi, hogy még van valami baja. Hát át is hozta, felszerelte, felhúzta s kezdődött a játék. Valami német tucatdarabok voltak felvéve a hengeralakú lemezekre, a furcsa melódiákat pedig — mondanom sem kell — rettenetesen adta vissza valahol a Teleky-téren vásárolt ócska fonográf.
