Eger - hetente kétszer, 1913
1913-07-26 / 60. szám
2 EGER. (60. sz.! 1913. julius 26. Eger város rendkívüli közgyűlése. Eger város képviselőtestülete — mint jelentettük — szombaton, julius hó 26-án, délelőtt 10 órakor s esetleg folytatóan délután 3 órakor a város közháza nagytermében Jankovics Dezső kir. tanácsos, polgármester elnökletével rendkívüli közgyűlést tart, melynek egyetlen tárgya: Eger város uj szervezkedési szabályrendelet-tervezetének tárgyalása. A város pénzkezelése. — A szervezkedési szabályrendelethez. — (<■§£) Ne mondja senki, hogy a logikában nincsen logikátlanság. Igenis van. Nálunk, Egerben például minden életrevaló eszme és terv, javaslat és indít vány, mely a közállapotok javítására és város-fejlesztési politikánk föllenditésére irányult: évtizedek óta, logikai következetességgel, a szervezkedési szabályrendeletet előkészítő bizottságnak adott ki a város képviselőtestülete. Azzal az utasítással tette ezt, hogy a készítendő tervezet egybeállításánál vegye fontolóra ezeket a bizottság és ami jónak bizonyul belőlük, használja fel. Nos, hát ez a szabályrendelet-tervezet elkészült. Feldolgoztatott benne mindaz, ami Eger város kulturális és közgazdasági fejlődésére és érdekeire nézve üdvösnek és szükségesnek látszik. Ugy-e bár a logikai következmény most az lenne, hogy fogadjuk el azt a tervezetet, amely az összes fölmerült kívánalmakat és eszméket egybegyűjtve, a köznek javára magában foglalja? Azonban mi történik? Annyira belejöttek némdyek a halasztások és elodázások logikájába, hogy most magát a szabályrendelet-tervezetet kívánják — elodázni. így válik a logikából logikátlanság, ami elvégre nem lenne baj, ha fontos közéleti érdekek és a reformokra immár nagyon is meg érett intézmények újabb elodázásáról nem lenne szó. Mert ne feledjük, hogy csaknem minden közéleti újítást a szervezkedési szabályrendelet módosításához lűztünk! Itt van például a városi pénzkezelés kérdése. Hányszor sürgették már a közgyűléseken — Az, ami te. — Ne évődj már no. ügy látszik, még nem simított le rólad minden szögletet az országút. Még szúrós vagy, de én nem haragszom. Szeretem én az ilyen embereket. — Sohse szeress engem! — Nooo! Már megint? Pajtás, jártál-e már erre máskor is ? — Nem én. — Akkor, látod, ne beszélj. Mert én vagyok Pethő Benci, tudod, Aval! Aztán rólad is látom, hogy valaki vagy, talán voltál is. A másik is megszelídül. A szava is megjön, most már kérdez. — Iparos? Pethő épen a tüzet nyomja beljebb a pi- pápa. Csak a fejével int nemet. — Kereskedő? — Nem. — Hivatalnok? — Nem. — Hát mi a csoda? — Ne firtasd, öcsém, majd elmondom máskor. Van-e garas ? — Van. Miért kérdezed? — Nekem is van vagy kettő. Tudod mit? Gyere velem, majd ismerkedünk. — De én most jövök innen. a városi pénztáraknak egyesítését! Hányszor kifejtették, hogy a közönségre nézve mennyire kellemetlen az a körülmény, hogy más pénztárnál fizeti a közadókat, a pótadókat és az illetékeket, és más pénztárnál rója le a fogyasztási adót, a szemétszállítási díjat és egyéb polgári kötelezettségeit. Azután az érdekelt hivataloknak sem irigylendő a helyzetük. Különösen a számvevőségre nézve igen terhes és tarthatatlan ez az állapot: mert a számfejtés és ellenőrzés nehéz munkáján kivül, a különféle nyilvántartásokkal, árlejtési átszámításokkal, adóvégrehajtásokkal és büntetéspénzek behajtásával együtt, az összes adózási, költségvetési, számadási és egyéb pénzkezelési és számviteli teendőket is végzi. Vájjon csoda-e, ha az adófizető közönség vonakodik a közter- heknek jószívvel való fizetésétől, mikor Pon- ciustól-Pilátusig kell futkosnia a hivatalszobák labirintjén keresztül, mig itt is, ott is órádon át való várakozás után, végre abba a helyzetbe jut, hogy lefizetheti az adóját? És csoda-e az, ha a számvevőség is hol ezt, hol azt a dolgát kénytelen halasztgatni, az egyenkint jelentkező felek örökös zaklatásai miatt? Végül a városnak, mint erkölcsi testületnek, vájjon előnyére válik-e az, hogy egyrészről az adózó polgárok elégedetlenek a szinte lehetetlenül nehézkes mostani adókezelési rendszer miatt és a kellő időben való adóbefizetés helyett, ameddig csak lehet, húzzák-halasztják kötelezettségük teljesítését ; másrészről pedig a számvevőség, a közpénztár és a fogyasztási pénztár összes hivatali tevékenysége csaknem napról-napra a feleknek útbaigazításával, ide-oda utasításával és kiszolgálásával merül ki ? . . Mennyi kára van ebből a városnak évről-évre! Hányszor kell kisegítő erőt alkalmazni a számvevőséghez, a megtorlódott és halaszthatatlanná vált munkák elvégzésére! És a késedelmes adó-és illeték-beszedés miatt milyen sok előírt követelés megy veszendőbe az időközben elköltözött, elhalt vagy vagyonilag elpusztult adókötelesek részéről! Hát mindezeknek orvoslására nézve gondoskodás történt az uj szervezkedési szabályrendelet-tervezetben. Gondoskodás történt pedig egy másik óhajtásnak megoldása kapcsán, amely arra irányúi, nem sok dolga lévén kü- lön-külön a négy városi tanácsosnak, ezekből — Baj is az! Kijár az én részem mindig, aztán meg itt jó pálinka is van. Gyere no! — Ntm bánom. — De hogy is hívnak téged? — Füstös Pál. — Ha ezelőtt húsz évvel ismerlek meg, kezetfogtunk volna, de most gyerünk. Megindúlnak lassan. Pethő hangosan beszélget, a másik csendesen hallgatja. Elmondja, hogy itt mindenkit ismer. Ezt is, azt is. Névről nevezi meg a falu intelligenciáját. — Tudod, ismerem őket. Erről a vidékről való vagyok. Ok is ismernek. Ha fogy a garas, idejövök : adnak. Ahogy a faluba érnek, csendesebben beszél. A szemközt jövő gyerekek tágranyitott szemmel nézik meg őket és félénken félreállnak. A két egysorsos pedig ballag, ballag. Egyszer aztán az öreg Pethő letér az útról. — Ide gyere! Már nyitja is a kocsmaajtót. — Ez a mi hazánk. Jókedvűen köszönti a kocsmárost és leül a söntés mellett. A másik nem ilyen otthonos; bátortalanul néz szét és csendesen ül le. Pethő rámordúl. — Ne bámulj, hé! Ülj le! Majd a korcsmárosnak szól oda. a jól javadalmazott állásokból — ha lehet — szüntessünk meg egyet, avagy más munkamegosztással egyenlítsük ki egyfelől a munkatorlódást, másfelől a munkaerőknek nem eléggé arányos kihasználását. Az uj szervezkedési szabályrendelet u. i. mindenekelőtt kivonja a számvevőség köréből az adóügyek kezelését, azután a közpénztárba beolvasztja a fogyasztási pénztár és általán a város jövedelmet hajtó vállalatait vezető javadalmi hivatal pénzkezelését (húsfogyasztás, borfogyasztás, helypénz, vám, vágóhídi díjak, stb.), az adóügyek intézésére pedig uj adóhivatalt szervez, amelynek főnöke egyik tanácsos lenne, aki így a város összes pénzügyeit intézné felelősség mellett. Ezzel az intézkedéssel, természetesen, a negyedik tanácsosi állás nem válnék fölöslegessé, mert ha egy tanácsost teljesen lefoglalunk a közpénzek, a pénzalapok és közadók ügyvitelére, akkor a tanács ügykörébe tartozó egyéb közigazgatási ügyek intézésére marad három tanácsos az eddigi négy helyett. Az a törekvés, hogy ebből a három közigazgatási tanácsosból vegyünk el egyet és annak helyét két fogalmazói állás szervezésével pótoljuk: nem lehet komoly. Takarékossági szempontból sem nyernénk vele semmit, mert hiszen a két fogalmazó javadalma együttvéve legalább is kitenné (ha nem fölözné) a tanácsos fizetését, — munkaértékre nézve pedig határozottan veszítenénk, mert egy felelős tisztviselő helyett kapnánk két felelőtlen irodatisztet. És es talán még sem mindegy olyan jelentékeny állásoknál, ahol nagy közérdekek foroguak kockán! A szervezkedési szabályrendelet-tervezetnek a város pénzügyeinek kezelésére vonatkozó része tehát teljesen azon az alapon áll, amely garanciát nyújt arra, hogy a mostani tarthatatlan állapotok megszűnjenek. Most már csak a város képviselőtestületétől függ, hogy mellőzve a garasoskodó aggodalmakat, érvényt szerezzen a közóhajnak: sok-sok évi vajúdás után, legyen végre teljes rend a városházán a közügyek intézésében! Hogy pedig teljes képét nyújtsuk Eger város jövendőbeli pénzkezelésének, az uj szervezkedési szabályrendelet tervezete szerint ide iktatjuk a varos pénzügyi hivatalainak személyi beosztását. E szerint az adóhivatalban 1 tanácsos mint főnök, mellette 4 adóti-zr, 2 Írnok, 4 vég— Két-kéidecit! — Mit? Te nem iszol? Ejnye, Füstös, tán nem szereted a pálinkát? — Megiszom . . . — Azért! Igyál no! Összekoccintják az üveg nyakát. A Pethő szeme felcsillan. — így! Ördög van benne. Végig süti a torkom ; melegít, mintha tüzet innám. És gyógyít is, fiam, gyógyít! Elfelejtem, hogy országúton kívül más is van. Igyál. És isznak. A kocsmáros bizalmatlan, de Pethő odadobja neki a pénzt és megint magukra maradnak. Az arcuk kipirul, szemük csillogó. Füstös megkérdezi az öreget : — Hát mi is ? Az néz egyet. A fejét is hátraveti a csodálkozásban. — Mi? Tudom, fiam. Azt kérdezed, ugy-e, hogy mi voltam ? — Azt. — Hát megmondom, de te is mondd meg. De igyál! Tudod, mi voltam ? Ne csodálkozz, nincs benne semmi különös. Volt egy nagy darab földem, három, négy cselédem is. Ha most a béresgazdámhoz beállítanék, kutyával kergetne ki. Nem hiszed? Ne nézz olyau csodálkozva; igaz a’! Most is azt a földet járom, da gyalog.
