Eger - hetente kétszer, 1913
1913-07-12 / 56. szám
1913. julius 12. EGER. (56. sz.) 3 gyed úrbéri telek adóját, mert ezekben a községekben az 1912. év folyamán uj kataszteri munkálatok történtek és ezek alapján a földadó kataszter változást szenvedett. A központi választmány az alispán által beszerzett hivatalos adatokból mindenek előtt megállapította, hogy Erdőkövesd, Hatvan, Sarud, és Tiszafüred községekben az uj kataszteri munkálatok folytán a földek tiszta kataszteri jövedelme tényleg megváltozott, ezért a pétervásárai választókerülethez tartozó Erdökövesd községre nézve a legkevésbbé megrótt egy negyed úrbéri telek adóját az eddigi 10 korona 24 fillér helyett 6 korona 76 fillérben, a gyöngyöspatai választó kerülethez tartozó Hatvan községét az eddigi 21 K 28 fillér helyett 3 K 87 fillérben, a poroszlói választókerülethez tartozó Sarud községre nézve az eddigi 20 K 56 fillér helyett 22 K 45 fillérben és Tiszafüredre nézve az eddigi 18 K 94 fill, helyett 28 K 71 fillérben állapította meg. Mátramindszent, Nagyfüged és Visznek községekben az uj kataszteri munkálatok köretkeztében az úrbéri telkek adója, illetve a kataszteri tisztajövedelem értéke nem változott és így ezekre nézve újabb intézkedés nem történt. A központi választmánynak ez a véghatározata julius 10-től julius 18-ig, tehát 8 napon át közszemlére tétetett ki és ellene julius 26-ig az érdekelt községek bármely polgára föllebbezést adhat be az alispánnál. Megjegyezzük, hogy ez a mostani adómegállapítás mindaddig érvényes, mig a most alapul vett földadó kataszter változatlanul fenn áll. A határozat természetesen csak a jogerőre emelkedés után lép életbe, tehát csak az 1914. évben, az 1915. évi képviselőválasztók névjegyzékének összeállításánál érvényesül először. Mimkásnö-otthonok. Bezerédj Pál, az Országos Selyemtenyésztési felügyelőség vezetője, a földmívelésügyi miniszterhez intézett legújabb jelentését hozzánk is beküldötte. Lapozgatunk a jelentésben és meghatottan gondolunk arra a szerény kis selyemhernyóra, amelyet Rafael, vagy egyik tanítványa rajzolt s amely az urbinói herceg jóvoltából került a vatikáni könyvtálba. Nem foglalt el az országban senkitől semmi földet. sőt nyomában országútjaink a szederfák százezreivel népesedtek be. 1879-ben a tenyésztők 7400 korona keresethez jutottak, 1912-ben pedig már 4.117,857 korona jövedelmet jelentett a selyemhernyó Magyarország földmívelő népe éppen legszegényebb rétegének. Már 1912. évi júniusban fizették ki (1880 óta) a századik millió koronát a selyemtenyésztöknek. A selyemfonál legombolyítása nem nehéz testi munka, de nagy figyelmet és gyakorlottságot igényel és éppen ezért selyemfonódáink- ban nehézségeket okozott az állandó képzett munkások hiánya. Időbelileg körülbelül összeesett ezekkel a nehézségekkel az a tervbe vett intézkedés, hogy az állam ezentúl csak 12 éves korukig gondoskodik az elhagyott gyermekekről, aminek következtében évente mintegy négyezer 13 éves gyermek kerül ki a menhelyekből. A fiuk, mint tanoncok még csak elhelyezkednek valahogy, de mi lesz a leányokkal ebben a reájuk nézve éppen a legfontosabb életkorban? 1 Szerencsésen oldották meg a kérdést a selyemfonódák mellett épített munkásnő otthonok által. A tolnai otthon 120 leány befogadására 130,000 koronába került, a győri otthon 240 leány számára 200.000 koronába, a komáromi egyelőre 60, később szintén 240 leány számára lesz berendezve, sőt Lúgoson, Újvidéken, Pan- csován és Mohácson is terveznek hasonló otthont az ottani fonodáknál. A gyermekmenhe- lyeken kivül a Liga, az árvaszékek és még magánosok is küldenek gyermekeket az otthonba. A jelentésből látjuk és bárki személyesen is meggyőződhetik róla, hogy a leányok étkezése kitűnő, testsúlyuk normálisan gyarapszik, a tisztaságra nagy súlyt fektetnek, a gyermekeket ismétlő oktatásban és énektanításban is részesítik és" őket felváltva a konyhában is alkalmazzák. A munkás leányok keresetéből napi 40 fillért ellátásuk részben való fedezésére fordítanak, keresetük egyéb részét postatakarékpénztárban helyezik el számukra, ami évente átlag 200 koronát tesz ki fejenként úgy, hogy már 4—5 év után körülbelül 1000 korona a megtakarított pénzük és igy könnyen mehetnek férjhez, amit különben kiházasítási alapítványok is elősegítenek. Az ellátás többi részét, a gyári üzem fedezi, minek ellenében a gyáros kárpótlást nyer abban, hogy állandó és jól kitanítható munkaerőhöz jut. Maga az állam sem az ellátáshoz, mint egyátalában a munkásnő otthonok fenntartásához semmivel nem járul, csupán most kezdetben az épületet bocsátja a jóravaló intézmény rendelkezésére. Az elhagyott gyermekeknek ilyképpen bérfizetéssel járó munkára való alkalmazása nemcsak az államot, községeket stb. szabadítja fel jelentékeny anyagi áldozatok alól, hanem magukban a gyermekekben is komoly erkölcsi erőket fejlesztett ki az által, hogy érzik, miszerint senki kegyelemkenyerére nem szorultak. Itt jegyezzük meg, hogy a tolnai munkásotthon pártfogoltjai között egy Mentusz Irén nevű egri illetőségű leányra is akadtunk, aki Budapesten született 1898-ban és a pécsi gyermekmenhelyről került Tolnára 1911. év júliusában. A keresete 1912. év december végéig, tehát másfél év alatt 340 K 79 fillér volt, az ellátása 208 koronába került és a postatakarékpénztárban már 109 korona 79 fillér megtakarított pénze van. A jelentés igen komoly aggodalmat keltő jelenségre is felhívja a közvélemény figyelmét. Szerinte most országszerte szerveznek otthonokat anélkül, hogy azokban a munkásnők érdekei kellőképen meg lennének védve és sürgeti, hogy az állam ezekben az otthonokban — miután a jelenlegi törvényes intézkedések egyátalán nem alkalmasak arra — külön törvénnyel biztosítsa a munkásotthonokban a gyermekvédelmet. Ha azokra a szomorú külföldi példákra gondolunk, amelyek bebizonyították azt, hogy mindenütt, ahol sok gyermek volt gyárakban, vagy ezek mellett otthonokban felhalmozva, ez mindig a legsúlyosabb visszaélésekre vezetett, mig az állam erélyesen közbe nem lépett: mi is csatlakozunk Bezerédy Pálnak úgy iparunk, mint az otthonbeli gyermekek törvényes védelme érdekében írott szavaihoz, amely védelem — a jelentés hangjából Ítélve — nagyon sürgősnek látszik. Ha a sajtószabadság eltűri is a hazug nézetek terjesztését, a keresztény világnézetnek a magasabb erkölcsi törvények fegyverével kell a tapasztalatlan népet behálózó tévtanok ellen küzdeni. is a költő javítása, hanem Döbrentei önkényes helyettesítése. Kitűnik ez a Helmeczi- és Toldy- féle kiadások, főként pedig Toldynak, az eredeti kéziratból közölt variánsa által. A Döb- rentei-féle helyettesítések tehát hiányoznak az eredeti kéziratról. De kéziratunk még így sem lehet eredeti fogalmazás, mert hiányzik róla a Toldy-féle variáns is. Sajnos, minderre következtetéssel juthattunk. Az eredeti kéziratot ugyanis nem ismerjük, mert vagy elveszett, vagy lappang. Ez utóbbi valószínűbb. Valószínűbb, mert 1860-ig, vagyis a Toldy-féle Berzsenyi-kiadás megjelenéséig nyomon kísérhetjük. ,,Annyit hallottam,.,. hogy ,,. Dániel, halála előtt összes kiadatlan költeményét elégette — írja Berzsenyi Jenő, ez ügyben hozzáírt levelemre — s igy megtörténhetett, hogy a ,, Búcsúzás" is, melyet valaki lemásolt, a költő által megsemmisítettek között volt."1 Megcáfolására két bizonyítékot hozunk fel. Először: a költemény kétszer megjelent a költő életében; másodszor: Toldy ismerte. Az utóbbi kiderül a következőkből. Berzsenyi Farkas, a költő fia, 1860-ban megbízta Toldyt, hogy adja ki atyja költeményeit s egyúttal rendelkezésére bocsájtotta megmaradt költői kéziratait.2 Köztük kelletpt||j^s 1 Kemeneasömjén, 1913. ápr. 22. 2Berzsenyi Sándor levele. Nikla, 1913. a Búcsúzás eredeti kéziratának is. Igazolható azzal, hogy a Toldyt megelőző Berzsenyi-kiadók egyike sem közölte az általa említett variánst, ő tehát csakis eredetijéről adhatta. Berzsenyi Farkashoz azonban, eddig ismeretlen okból, a Toldynak kölcsönzött kéziratok s így a Búcsúzás kézirata is, . nem jöttek többé vissza..." 1 Világos tehát, hogy az eredeti fogalmazást Toldy hagyatékában, vagy örököseinél lehetne keresnünk. Felmerülhet az a feltevés is, hogy kéziratunk másodpéldány. Azonban, ez nem fogadható el, mert: 2. Írása, nem Berzsenyi kézírása. Különböző a két írás karaktere. Berzsenyié dűltírás, másolónké pedig nem sokkal különbözik az álló- írástól. Betűi, nyomtatásban kurzív-betűkkel adhatók vissza. Ezenkívül: Berzsenyi mindvégig megtartja kéziratának gondos kiállítását; másolónk írása ellenben feltűnően hanyatlik, annyira, hogy az utolsó két ver-tszak valósággal a másolók hányt-vetett írása. Az csak helyenkiut érvényesíti a betűelnyujt.ást, ennek állandó vonása. Fordított a helyzet a kézjegyek hasz nálatában. Eltérők az egyes betűk Írásánál is Berzsenyi állandóan ugyanúgy, másolónk egyet 1 Berzsenyi Jenő idézett levele. Megerősíti Berzsenyi ándor említett válaszában, ahol nagyatyja negyvenkét le Veiének rokonsorsát panaszolja. len kéziratán is másként írja ugyanazt a betűt, így például a B, költőnknél 1812 ben ugyanolyan, mint 1815- és 1831-ben; másolónk viszont a címben másképen írja, mint a névaláírásban. Néhány jelentéktelen egyezés mellett roppant ellentétes a kettő névaláírása. Berzsenyié állandó, gondos, aláhúzása szinte megrajzolt; másolónk odavetve, kifejezéstelen hurokvonallal aláhúzva Írja Berzsenyi nevét. Érthető tehát, hogy „... Berzsenyi Dániel Búcsúzás o. versének Pájer Antal hagyatékából származó .. . kézirata nem eredeti fogalmazás, mert az irás typusa egészen más, mint a Berzsenyi Írásáé..." 1 Ki másolta tehát ? Pájer Antal hagyatékában maradt reánk s ez arra utal, hogy maga a költő-pap. Összevetve Pájernak előttünk álló nagyszámú, különösen fiatalkori kéziratával, az egyes betűk Írását illetően, feltűnő hasonlóságot találunk. Szakértői vélemény szerint azonban kéziratunk szerzőjének teljesen kiforrott írása van. Pájer kézírása pedig, majd négy évtizedről fennmaradt iratainak tanúsága szerint, az ötvenes években állapodott meg. Hozzátéve azt, hogy kéz1 Bajza József íbvnak, 1913. jún. 27-én, írásban adott szakértői véleménye, Berzsenyinek, a Magyar Nemzeti Múzeum irattárában levő Ismeretlenhez (1812. júl. 27.), Horváth Istvánhoz (1815. máj. 15.) és Bajza Józsefhez (1831. ápr. 5.) Nikláról írt levele alapján.
