Eger - hetente kétszer, 1913
1913-05-21 / 41. szám
Előfizetési árak: Egész évre ___10 korona. F él évre .......... 5 » N egyed évre ... 2'60 » Egyes szám ára 10 fillér. Szerkesztőség: Lyceum, 26-ik szám, hová a lap szellemi részét illető közlemények - - intézendőlc. = Kiadóhivatal: Lyceumi nyomda, hová az előfizetések és hirdetések küldendők HETENKINT SZERDÁN ÉS SZOMBATON MEGJELENŐ POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP. 1913. - 4L szám. XXXVI. ÉVFOLYAM. ==—— Szerda, május 21. Sajtónkról. — Eészlet a Kát. Sajtóegyesület V. közgyűlésének elnöki megnyitójából, melyet Frohászka Ottokár dr. mondott 1913. május 15-én. — „ ... Tagadhatatlan, hogy a modern világ legharciasabb intézménye a sajtó s abban a nagy szellemi harcban, hol eszmék s érdekek ütköznek; hol az igazság szemben áll a hazugsággal, — a valóság a látszattal s az erkölcs és az eszményiség az ösztönnek és szenvedélyességnek hatalmaival: ott a leg- kihatóbb s döntő fegyver a sajtó. A számbeli súly nem teszi. Ahogy a hadseregnél sem teszi a szám, ha nincs jó fegyverzete: úgy billen fel a társadalmi életben is a számbeli súly, az értelmi műveltség, az intelligencia a jó toliforgatás varázsának túlsúlyától. Azonban nemcsak mint fegyverre az ellenséges áramlatokkal szemben, hanem mint életszervre van a katolicizmusnak a sajtóra szüksége. A sajtó által vagyunk belekapcsolva a modern szellemi világba, a korkérdésekbe és áramlatokba, a tudományos, művészeti bölcseleti és irodalmi világba. Az idő folyik s az élet fejük és folyton uj gondolatokat, uj eszméket s problémákat vet fel, melyek a mai kor eszményei, vágyai s életingerei. Ami él, annak csak a jelenben lehet élnie, ingereit a jelenből kell vennie, indításait a világ modern szükségleteiből fogadnia. Nekünk sem szabad elszigetelődnünk. Az elszigetelődés érelmeszesedés s a végnek kezdete volna; de épp’ a sajtó lesz az elszigetelődés ellenszere, mert az eszközli a kapcsolatot a hit világa s a modern világ forgataga közt; a sajtó erezetén és idegzetén át történik az ingerkiváltás és az uj elemek és motívumok fölszivása, melyre minden életnek szüksége van, legyen az akár természetes, akár természetfölötti. Ugyancsak szükségünk van életrevaló sajtóra a kereszténység kihatására való tekintetből, arra nézve, hogy akciónkban szervünk legyen. A világ nem kész, hanem fejük; a katholikus világ sem kész, hanem a fejlődés törvénye alatt áll s igy folyton munkába állít minket; alkalmas intézményeket sürget s várja, hogy szociális és népnevelő befolyásunkat érvényesítsük. Ez az akció folyik abban az apostolkodásban, melyet az egyházi rend fejt ki, de folyik abban a nagy tevékenységben is, melyet a sajtó gyakorol, ebben a — mondhatnám — laikus apostolkodásban. A sajtó az egyházi apostolságnak laikus kiadása; a sajtó az a modern diakonátus, mely kenyeret szeg, mint ahogy azt a régi diakonátus szegte; mindkettő nem az Ur asztalát, hanem a köznapi élet szükségleteit gondozza. Ami aztán föladatunk másik részét, a kath. sajtó megteremtését, fejlesztését és tökéletesítését illeti, abban nehezebben haladunk. Vannak, kik szkeptikusan állnak magával a problémával szemben s kételkednek, hogy lehet-e egyáltalában jó katholikus sajtót teremteni. Rámutatnak arra, hogy túlságosan meg van kötve a szabad mozgásban s minél több a kritikusa, annál kevesebb a munkása. Széttekintenek a világban s úgy látják, hogy európai színvonalon az egész katbolicizmnsban voltaképpen csak egy lap áll s az a Kölnische Volkszeitung. Azonban ezt a problémát is jól kell fölállítanunk s nem szabad a kérdés föltevésében sem túloznunk. Mikor mi jó sajtót emlegetünk, nem azt gondoljuk, hogy a mi orgánumaink legyenek a sajtó terén az egyetlen s mindent lekonkurráló hatalom, — sem azt nem gondoljuk, hogy a kath. sajtó technikai s irodalmi szempontból jobb, hatalmasabb legyen a liberális sajtónál; — arról sem álmodunk, hogy oly üteg legyen, mely elnémítsa s leszerelje az ellenséges battériákat; ezek valóban utópiák volnának; ami gondolatunk s vágyunk mindezzel szemben csak az, hogy legyen a katholicizmusnak is a kor színvonalán álló, a modern igényeket kielégítő sajtó-organuma. Becsületünk kívánja, hogy ezt lehetségesnek tartsuk, hogy e lehetőséghez híven, annak tetté váltásán dolgozzunk.“ . . . Föpásztorunk Szabolcsban. Van még hit a világon! Van erős hit; van a szeretetett hirdető meggyőződés! Csak alkalom kell, hogy nyilvánulhasson . . . Ilyen alkalom most Szabolcsban az, hogy Eger érseke apostoli megerősítő körútját végzi, betérvén nemcsak a virágzó városokba, hanem a kicsiny, szerény falvakba is. És jóleső érzéssel olvassuk a meleg sorokat, melyek az ottani közvéleményből leszürődötten hatnak el hozzánk : „Közétek jövök, nektek örülök a legjobban, akiket megerősítek a hitben — mondotta Szmrecsányi Lajos érsek a rakamazi iskolásgyermekek nevében őt üdvözlő kisfiúnak. A szitáló esőben levett kalappal álló főpásztor, nemes egyszerűségében, jóságos arcáról leáradó szeretettel, úgy tűnt fel nekünk, mint a bibliai időkből itt maradt apostol legkedvesebbjei között. Lelkét tárta ki előttünk e mondásával, hogy megismerjük. Hogy megismerjük azt a mindent átfogó nagy szeretetet, amelynek forrása lelkének, egyéniségének mélységeiből fakad. Az ártatlanság szeretetének kultuszát állította előtérbe, hogy sejtetni engedje a szeretetnek azt a bőségét, amely szivéből, leikéből szerteárad. És mi, a közvélemény, a hőmérő érzékenységével vettünk tudomást az egri érsek eme nemes lelkitulajdonságáról. Öröm tölti el a lelkünket, hogy az apostolok utódja, az egri érsek, szívben-lélekbeu, szavakban és tettekben méltó apostol-utód.“ *) * Szitáló esőben fogadta Szabolcsvármegye küldöttsége Mikecz Dezső alispán vezetése alatt, Rakamazon a bérma-körutra indult egyházi fejedelmet, Szmrecsányi Lajos egri érseket. A vasúti állomás környéke mozgalmas volt. Jövő-menő emberek, kordon, tűzoltóság, árva- lányhajas rendezőség, de minden a legnagyobb rendben. Semmi torlódás, semmi zaj és lárma; mintha nagy templomban volnának. Végre feltűnt az érseket vivő vonat. Némi izgatottság, mozgolódás, hogy mindenki közelebb jusson . . . még egy pár kerékfordnlat ... s a szalonkocsi ott állt meg éppen az alispán vezetése alatt lévő küldöttség előtt. . . Érsekünket teljes csendben és a közönség feszült figyelme között üdvözölte az alispán, kinek beszédére az éljenzés elhangzása után, az érsek igy válaszolt: Egyházmegyémnek szabolcsi határára érkezve, mélyen meghajtom magam a hazafiságá- ban izzó, kulturtörekvéseiben nemes, fajtisztaságában kiváló vármegye közönsége előtt. Első bérmautamon hivatásomnak, feladatomnak, kötelességemnek egyetemességétől áthatva, egyházmegyém minden községébe egész szívvel jövök. Jól esik hallanom Szabolcsvármegye első tisztviselőjének, az igen tisztelt Alispán urnák, ajkairól a vármegye közönségének velem szemben tanúsított és számomra előlegezett bizalmát és szeretetét, és ennek a nemes vármegyének közönségét biztosítom arról, hogy ezek az érzelmek visszhangot találnak az én bensőmben is. Szeretettel jöttem ide, az én nagynevű elődömnek oly kedves vármegyéjébe, szeretettel jöttem, mert működésemnek szép eredménye Ígérkezik. Elődeimre hivatkozom, akik a hazafi ságnak, a polgári erényeknek oly szép példáit hordozták előttem. És ha még nem is lehetek olyan szerencsés, hogy érde*) Szabolcs. Hírlap 1913. május 17., 40. szám.
