Eger - hetente kétszer, 1913
1913-04-02 / 27. szám
2 EGER. (27. az.) 1913. április 2. dijat a fogyasztók részére, mert az igazgatóság erre nézve Ígéretet tett és különben is úgy tudja, hogy a füzesabonyiak máris 7 fillért fizetnek, holott az egrieknek még mindig 8 fillér az áramdíja. Ringelhann Béla villanygyári igazgató megjegyzi, hogy a magas üzem-költségek miatt az áramdijat egyelőre még nem szállíthatják le, hanem az alapszabályok módosításánál lépcsőzetes árszabály megállapítására nézve tesz az igazgatóság javaslatot, hogy t. i. a nagyobb áramfogyasztók kevesebbet fizessenek. (Zaj, a polgármester csenget.) A füzesabonyi áramdijat szerződés biztosítja 25 évre. A folytonosan növekedő zajban Hanák Gyula főjegyző fölvilágosítja a nyugtalankodó képviselőket arra nézve, hogy a nagy ipartelepeknek, tehát a nagy áramfogyasztóknak joguk van ahhoz, hogy esetleg önmaguk fejleszthessenek a maguk szükségletére villamos áramot és igy, ha ezeket továbbra is meg akarjuk tartani rendes fogyasztóinknak, akkor bizonyos magasabb mennyiségű áramfogyasztási határon túl, kénytelenek vagyunk kedvezményes árakat biztosítani részükre. Kánitz Gyula dr. is a kedélyek megnyugtatására törekszik és azt mondja, hogy ha csak 1 fillérrel szállítják is le az áramdijat, ez évi 20,000 korona veszteséget jelent, amely veszteséget még nem bírná el a fiatal intézmény, amelynek a nyeresége mindössze 1043 korona. Ficzere József bízik az igazgatóságban, és hiszi, hogy amint lehet, leszállítja az áramdijat; azonban azt még sem tartja helyén valónak, hogy Füzesabonyban, a vidéken 7, Egerben, tehát helyben, 8 fillér az áramdíj. Dutkay Pál apátkanonok, mint a villamos telep igazgatóságának volt tagja, erre nézve fölvilágosításul azt mondhatja, hogy Füzesabonnyal 25 évre szerződése van a vállalatnak, tehát a füzesabonyiak 25 évig mindig 7 fillér áramdijat fizetnek, még akkor is, ha majd Egerben már 6 fillér, esetleg még ennél is kevesebb lesz az egységár. Hanák Gyula főjegyző bejelenti, hogy a villamtelep igazgatósága állandóan foglalkozik a villamos áramdij leszállításának kérdésével és ha Makiár és Nagytálya községek bekapcsoltatnak a villamos hálózatba — ami már csak idő kérdése — hiszi, hogy az áramdíj, vagy legalább a villamos óra (áram-mérő) használati dija csökkeni fog, amire nézve az igazgatóság az alapszabályok módosításánál előterjesztést tesz. Ez a bejelentés mindenkit megnyugtatott. A rendőrség fizetésrendezése, Ez a kérdés is nagy vitát provokált. Az egri rendőrlegénység fizetésének rendezésére, tudvalévőén, 10,000 koronát folyósított a belügyminiszter a városok segélyezésére kiutalt ötödik millióból. Azonban ebből a pénzből elsősorban titkos rendőri állásokat kell szervezni, azután 800 koronát a rendőrség oktatási céljaira kell fordítani, 600 korona felett pedig a rendőrkapitány szabadon rendelkezik. Eszerint a tulajdonképeni fizetésrendezésre — ami pedig elodázhatatlan, mert a rendőrlegénység nyomorog, — alig marad valami. Pedig csupán erre a célra 13279 kor. 71 fillér kell! Az állandó választmány azt javasolta a közgyűlésnek, hogy a város az államsegély 10,000 koronáját egészítse ki 16,639 koronára és pedig úgy, hogy a 6,639 koronát előlegezze a jövő évi újabb államsegély terhére, amelyhez a belügyminiszter jóváhagyását eszközölje ki. Okolicsányi Lajo3 ezzel szemben azt indítványozta, hogy ne szervezzenek polgári rendőri állást, mert az fölösleges, hanem osszák föl a 10,000 koronát a rendőri fizetéseknek méltányos kiegészítésére. Hanák Gyula főjegyző az állandó választmány javaslatát pártolja, mert a belügyminiszter világosan rendeli, hogy mire és miként kell a 10,000 kor. államsegélyt fölhasználni. Alföldi Dávid dr. Okolicsányi javaslatát támogatja és javasolja, küldjenek fölvilágosító jelentést a belügyminiszterhez és addig is, míg megjön a miniszter válasza, a rendőrlegénység részleges fizetésjavításban részesüljön. A közgyűlés igy határozott. A tűzoltók kérelme. Az egri önkéntes Tűzoltó- és Mentő-Egyesület az iránt folyamodott, hogy a rendőrség fejlesztésére folyósított 10,000 korona államsegélyből emelje föl a város az eddig adott évi 13,000 korona dotációt évi 14,000 koronára. A kérelmet nem teljesítették, mert az államsegély a rendőrség részére is kevés, hanem a tűzoltók segélyezéséről a város költségvetésében gondoskodnak. Az aszfalt munkálatok költségei. Az 1912. évben teljesített aszfalt-járda munkálatok összegének kifizetésére vonatkozó kötelezvényt a közgyűlés, névszerinti szavazással, elfogadta. A tornakert tulajdonjoga. Petravich Antal városi képviselő azt kérte a várostól, hogy vizsgáltassa meg a Korona épület mellett levő tornákért ügyét, mert az ő tudomása szerint nem érseki, hanem városi tulajdon. Az állandó választmány a telek jogviszonyára vonatkozó iratok megvizsgálására a polgármester elnöklete alatt Alföldi Dávid dr., Szokolay Lajos, Bárány Géza, Petravich Antal, Barsy István dr., Bar- thos Károly, Ficzere' József, Timon Béla és Dutkay Pál városi képviselőkből álló bizottság kiküldését javasolja. Barsy István dr. fölöslegesnek tartja a bizottság kiküldését, mert hiszen az 1856 ban létesült telektulajdonkönyv szerint is ez a telek mint az érsekség tulajdona van feltüntetve és ez a legújabb helyszíneléskor is ilyennek találtatott. Petravich Antal az ellenkezőjét látja a telekjegyzőkönyvben és ezért kéri az ügy megvizsgálását. A közgyűlés Dutkay Pál, Alföldi Dávid dr. és az elnöklő polgármester fölszólalása után az állandó választmány javaslatát fogadta el. A Deák Ferenc-utl parcellázás. Az érsekség által a Deák Ferenc-uton tervbevett telek-parcellázás ügyében, a közgyűlés bizottságot küldött ki a helyszíni szemle megejtésére. A Makiári-hóstyal közcsatornák. A kétórás közgyűlésnek ez foglalta le a felét. Weiszmann Ignác és társai a Kertész-utca és a Maklári-ut elejének csatornázását kérték. Az állandó választmány javasolta, hogy a kérelmet egyelőre tegyék félre, mert a megvalósítása sokba kerülne és akkor is csak félmunka lenne, mert az egész Maklári-ut csatornázása nélkül minden részleges csatornázás illuzórius. Kassuba Domokos a Makiári úti hídnál levő iskolák előtti nyílt ároknak közegészség-ellenes és undorító voltára hívta fel a közgyűlés figyelmét. Erre azután a Makiári kettős negyed képviselői sorra felszólaltak és valamennyi a csatornázás elrendelését sürgette. A kérdés azonban megakadt a Mély-utcai viz-folyásnál. Mit csináljanak ezzel? Az egész utcát betemetni nem lehet. így azután mégis csak az állandó választmány javaslatát fogadták el azzal a módosítással, hogy a Kassuba Domokos által megjelölt nyilt árkot állandóan tartassa tisztán a városi tanács. Ez azonban még csak az ngyik része volt a csatorna-vitának. A másik rész a tárgyjegyzék következő pontjánál kezdődött, mely az építészeti szakosztálynak arról szegény hajléktalan, ki ez itélet-idoben födél nélkül bolyong a sötét éjben?! Hogy lefutott a kastély lépcsős feljáróján, összeütközött két megmaradt, hűséges cselédjével. Azok is úgy meg voltak rémülve, mint ő. A férfi lámpát emelt magasra, az asszony pedig kezeit tördelve ment ura után. — Jaj Istenem, — kiáltott föl, hogy Bánót megpillantotta, — talán a szegény nagyságos asszony jött haza! Bánó egész lényében megrendülve hallotta a hűséges cseléd fölkiáltását. Mennyire szívén találta; mintha csak legbensőbb gondolatát olvasta volna kil Szó nélkül siettek előre. A nehéz vaskapu csikorogva mozdult ki sarkából, — és ime ott, az iszapos földön hevert aléltan egy nő, sötét ruhában. Mindkettőt megelőzve, Bánó hajolt le hozzá legelőször, erős karjaival átölelte a gyönge alakot, s hogy a lámpafény az arczába világított: szíve hevesen, vadul földobogott. A szépséges Bella volt. De, jó Istenem, minő állapotban! Az erős karok megremegtek, pedig alig érezték a könnyű teher súlyát. Úgy érezte, hogy ez a viszontlátás sokkal fájdalmasabb, mint volt az a seb, melyet szívén ütött, midőn hűtlenül elhagyta házát. Szomorú csöndességben mentek visszafelé, egyenesen a rég elhagyott szobákba, melyek húsz hosszú esztendeig vártak eltávozott úrnőjükre. Húsz esztendő! De nagyon is megváltozott azóta minden! A ragyogó szépségből semmi sem maradt, csak a szenvedések és a bánat bús nyomai. Mennyit kellett a kérlelhetetlen lelkiismeret vádaskodásával küzdenie, minő megalázó szégyen sújtotta le lelkét annak a napnak megbocsáthatatlan tévedéséért, midőn fölismerte a rút vétket, melyet botor meggondolatlanságában elkövetett és nem mert visz- szatérni a házba, honnan oly alávaló módon távozott el ?! És mennyit kellett szenvednie e rettenetes napig, amelyen testben-lélekben összetörve, vad vihartól verve, aléltan esett össze egykori boldogságának erős kapujánál ?! A bús nyomok, melyek egykor oly gyönyörű arcát, királynői termetét úgy megher- vasztották, az ezüstszálak, melyek fehéren csillogóvá tették dús, sötét fürtéit, ékesenszó- lóbb bizonyítékai keserű megbánásának, mint a legkeményebb önvádoló szavak. Bánó Lajos is sajogva érezte azt a mélységes gyászt, mely ama másik, szegény szívben sötétlett és mielőtt még sápadt ajkai egyetlen könyörgő szóra nyílhattak volna, megbocsátott neki lelke legmélyéből. Hiszen már úgy is eléggé megszenvedett nagy vétkéért és nem vagyunk-e emberek, gyarlók, esendők, kiknek kötelessége az egymás iránt való megbocsátás ?! És mi lehet még neki e földi életből? Talán pár rövid esztendő, talán csak pár rövid óra. . . Lehet-e most szigorú bírája, bármilyen nagyon megbántotta is? ügy tekintette, mint szegény haldoklót, kinek megbocsátjuk minden tévedését, hogy könnyebbé tegyük vele az elmúlás, nehéz pillanatát. És Bella nem is volt más. Csakhogy az ő haldoklása nem azon az estén kezdődött, midőn az ájultan heverőnek gyönge szervezetét átjárta az őszi zápor kemény hidege, hanem midőn ifjúságának, szépségének pompájábau ragyogva, tudatára ébredt, hogy vétkével milyen végtelen fájdalmat, szégyent okozott annak az aranyos jóságú férfiszívnek, mely kiemelte őt a szegénységből, elhalmozta mindennel, amire vágyott s bálványozó szeretettel vette körül. És ő mindezért mivel fizetett: itt, ezzel a nagy, mély magábaszállással kezdődött az ő szomorú, hosszú haldoklása! Megutálta azt, ki nagy vétkére csábította: a könnyű lelkiismeretű, tartalomnélküli férfit, kinek csillogó egyenruháján kívül nem volt egyéb fényessége. Csodálkozott önmagán, hogy el tudta hagyni nyugodt, boldog otthonát és férjét, azt a jószivű, nemes lényt, kinek ő volt e világon mindene. Menekült a csábítótól, s ő, a büszke, a szépségétől elvakított hiú Bella, aki a munkát, bárminő is volt az, nem ismerte, nem szerette soha: most arra szorult, hogy sorra bekopogtatott minden kézimunka-üzletbe s fölajánlotta szolgálatát, bár a legcsekélyebb ellenértékért is. Mennyi megaláztatásnak, mennyi tolakodó bizalmaskodásnak volt kitéve — ő, az ünnepelt, körülrajongott szépségkirálynő! Hogyan égett gyönyörű arca a szégyen bíborától! A keserű, nehéz könyek hányszor homályosították el sze-
